Nehéz lenne megmondani, pontosan mikor csúszott ki végleg a kívánatos pályáról a közúti forgalomszabályozás táblázási logikája, de ami most tapasztalható Európa jelentős részének úthálózata mentén, ide értve a magyar utakat is, az messze túl van a realitás, a célszerűség és a betarthatóság határain. A táblák - elvileg a balesetmegelőzés illetve a közlekedésbiztonság fontos eszközei - végeérhetetlen, értelmezhetetlen, feldolgozhatatlan színes illusztrációvá olvadnak össze az utak mentén, a közlekedők pedig majdnem pont ugyanúgy magukra maradnak a veszélyhelyzetek érzékelésében, mintha egyetlen figyelmeztető tábla se lenne sehol a valóban veszélyes pontok, útszakaszok előtt.
És még az a jobbik eset, amikor az útkezelő csak saját felelősségének túlbiztosítása szándékával tábláz agyon mindent (jobbára ez a helyzet a hazai országutakon). Kellemetlenebb, amikor egy politikai erő kezdi kampányeszközül használni a forgalomszabályozást (ez zajlik ma Budapesten, de tudunk példát mutatni a jelenségre számos más településen is). És akkor tud végképp elfajulni a helyzet, amikor a helyi és/vagy országos hatóságok meglátják a költségvetési bevételi lehetőségeket is az általános túlkorlátozásban. Ez utóbbi a helyzet ma Olaszországban és talán Németországban is.
És mintha nálunk is ketyegne az időzítő ezen a bombán. A sok új telepített sebességmérőt, vagy legalább azok dobozát látva a városokban, falvakban az a pesszimista sejtésünk alakult ki, hogy csak idő kérdése a közlekedési bírságok szedésének és felhasználásának önkormányzati szintre kerülése. Ha pedig ez bekövetkezik, biztosan jönnek majd az újabb, immár elsősorban bírságbevételi céllal alkalmazott túlkorlátozások - még több felesleges tábla.
A Traffix.hu-t üzemeltető civil szervezetünk, az Ésszerűbb Közúti Közlekedésért Egyesület alapítása óta küzd a túlszabályozás, túlkorlátozás ellen, de nem azért, mert szeretnénk felelőtlenül száguldozni az utakon. Hanem azért, mert úgy látjuk, hogy a túlzó gondoskodás szándéka kontraproduktív! Az agyontáblázott utakon már nem lehet tudni, melyik az a tábla, amelyiket tényleg komolyan kellene venni, ezért a valóban veszélyes helyek kvázi újra jelöletlenné válnak. És ezt nem azért mondjuk, mert mi magunk nem figyelünk vagy nem tudunk odafigyelni a táblákra!
A korlátozások általános elkomolytalanodásáról alkotott véleményünket megerősíti kivétel nélkül minden témába vágó beszélgetésünk a közlekedési hatóságok, az útkezelők, más civil közlekedésbiztonsági szervezetek képviselőivel.
- Azt mondod, a szabályokat betartva kell közlekedni. Oké, akkor te tényleg betartod a 40-es táblát az Erzsébet hídon, a 30-ast a Margiton, az eddigi 70 helyett 50-nel mész a rakpart frissen korlátozott szakaszain, 40-nel kanyarodsz fel az M1-re az autópálya rámpáján, vidéken pedig állandóan, folyamatosan lépésben gurulva várod az őzet az utak mellett? - kérdezzük rendőrtől, járművezető-oktatótól, hétköznapi közlekedőkről, és a válasz mindig ugyanaz: jó, hát azt pont nem...
Az ellentmondás a valóság és a szabályrendszer között oda vezet, ami maga az örkényi, abszurdisztáni szürrealitás. Informálisan több helyről is megerősített, de az utakat használók által is tapasztalható tény, hogy az elhúzódó útépítések túlzó és értelmetlen sebességkorlátozásainak betartását a hatóságok tudatosan, az útkezelő kérésére nem ellenőrzik. Egyrészt, mert olyan tömegben kellene ontani a bírságokat, ami már politikailag is aggályos lenne. Másrészt pedig ha a közlekedők tényleg betartanák ezeket a korlátozásokat, olyan mértékben lassulna be a forgalom, hogy az már az útkezelőnek is gondot okozna. Annak az útkezelőnek, aki elfogadta azt az időszakos üzemeltetési tervet, ami szerint az építő cég kirakta a táblákat!
Méréseink is vannak értelmetlen, túlzó korlátozások be nem tartásáról. Tudunk olyan táblát, ahol gyakorlatilag nulla az útkezelő által jelzett sebességgel haladók aránya, ismerünk olyan útszakaszokat, ahol súlyos veszélyhelyzetet generál, ha valaki megpróbál annyival menni, amennyivel szabad. És sajnos sokan nem is tudatosan szegik meg a szinte megszakítás nélkül érkező korlátozásokat, hanem már észre sem veszik őket.
Mit tudunk tenni, hogy ez a helyzet megváltozzon?
Az útkezelők győzködése a túlkorlátozás csökkentéséről ritkán vezet eredményre. Ha egyszer valaki kirakott egy felesleges 60-as, 30-as, 40-es táblát, egy Előzni tilost, sose szedi be többet, mert fél attól, hogy egy esetleges baleset után az ő felelősségét állapítják meg. Sajnos a hazai bírósági gyakorlat hajlamos is erre; a bíróságok szeretik a szegény állampolgár helyett az arctalan vállalatra hárítani a felelősséget, hiába alapszabály a közlekedésben, hogy mindenki mindig felelős a saját döntéseiért.
A jelen helyzetben egy dolgot bírtunk kitalálni, ami sok szempontból hasonlít egy sebtapaszra általános keringésösszeomlás esetén. Megjelölhetnénk azokat a táblákat, amelyek tényleg fontosak. Ebből az ötletből lett a Pötty:
Piros pöttyöt ragasztunk azok alá a táblák alá, amelyeknél tényleg fontos a tiltás, korlátozás kritikátlan betartása és sárga pöttyöt azok alá, amelyeknél érdemes a szokásosnál is jobban odafigyelni a környezetre. Természetesen senkit nem biztatunk a szabályok, a korlátozások figyelmen kívül hagyására, ellenkezőleg: arra biztatunk mindenkit, hogy a megjelölt pontokon nagyon is vegyék figyelembe ezeket.
