A minap Lipcsében jártam ezer lóerős elektromos Porschében gyorsulni. A program viszonylag laza volt, vendéglátónk pedig a helyi főpályaudvar mellett foglalt nekünk hotelszobát, így amikor egyszer csak azt vettem észre, hogy egy-két óráig nincs mit csinálnom, úgy döntöttem, a szobában punnyadás helyett kiballagok, és megnézem, mi az a múzeum, vagy mi, amit a Google ajánlott "24-es vágány" néven ezen a vasútállomáson. Jól döntöttem!
A lipcsei főpályaudvar 24-es vágányán mindenféle nyugdíjas vonatok, mozdonyok állnak - ennél egyszerűbben nehéz lenne vasúttörténeti múzeumot csinálni!
A második világháború idején a legnagyobb példányszámban gyártott német gőzmozdony, a DRB 52-es néz farkasszemet egy SVT 137-es dízel motorvonattal. Hihetetlen, de a mosolygós vonat az öregebb!
Magyar aggyal szinte felfoghatatlan, mennyire jó és érdekes hely tud lenni egy német város főpályaudvara!
A Hauptbahnhof Leipzig jóval több vasútállomásnál. Ez a komplexum P+R parkoló, bevásárlóközpont, pékségek, éttermek, kávézók gyűjtőhelye és múzeum egyben - a 630 ezres város életében szinte másodlagos funkciója, hogy innen el lehet utazni messzire is. Pedig ez a funkció is fontosabb, mint gondolnánk. Miután lenyomtam a porschés programot és indultam volna haza, a Lufthansa küldött egy üzenetet, hogy hát izé, a Lipcse-Frankfurt repülőjáratukat törölték. De egyet se féljek: látják, hogy a Frankfurt-Budapest gépet még simán elérem, ha felszállok egy ICE expresszvonatra Lipcsében. Küldenek is egy vouchert; ezzel a Deutsche Bahn weboldalán pikkpakk tudok foglalni magamnak jegyet az ICE-re. Jó lesz?
Jó lett. A 300 km/h csúcssebességű német expressz ugyan jóval lassabb a jeteknél, de még így is simán elértem vele a budapesti gépet Frankfurtban. És amíg az indulásra vártam Lipcsében, legalább még egyszer megnézhettem az öreg mozdonyokat, vonatokat.
1934 és 1936 között 33 példány készült ebből a mókás, áramvonalas dízel motorvonatból Németországban
160 km/h végsebességgel a Maybach dízelmotoros SVT 137 az európai szuperexpresszek egyik legelső előfutára volt
Két nyugdíjas elektromos mozdony; az E44 (jobbra) 1930 és 1945 között, az E94 1940 és 1956 között készült a német vasút számára
A lipcsei főpályaudvar nem csak a múzeumvágány miatt érdekes. Itt valahogy az a fura érzése támad az embernek, hogy az utas nem valami szükséges rossz, hanem ügyfél, sőt: valamiféle partner a szolgáltató számára. A gyerekkel utazók számára kiépített konténer-játszóházat szinte megkönnyeztem, de az állomásépület szerves részét képező többszintes P+R parkoló is tisztára sci-fi a magyar utazó számára.
Váróterem gyerekkel utazóknak, játékokkal, kulturált pihenősarkokkal
Balra a múzeumvágány, jobbra a tablók mögött egy többszintes P+R parkoló
Előtérben a történelem, háttérben a 300 km/h végsebességű mai német csúcsvonat
Ne idd meg a gőzmozdony kazánvizét!
Normál E27-es izzó megy a háború előtti gözmozdony fényszórójának foglalatába
Előtérben az 1932-35 között készült AEG gyártmányú DRG E04 villanymozdony, háttérben egy modern motorvonat
Ebből az egész lipcsei komplexumból valami olyan jóléti, működő, szeretetre méltó európaiság sugárzik, amit nagyon-nagyon jó lenne itthon is érezni, amikor az ember vonattal jön-megy az országban. És nem tűnik nagy kihívásnak a dolog. Átgondolt intermodális működés, az utasforgalomra építő vállalkozások, egy kis kultúra és történelem - ennyi a lipcsei recept. Nem próbáljuk meg elkészíteni ezt az élményt Kelenföldön, Szolnokon, Debrecenben is?
Ezt a mozdonyt amúgy Richard Wagner tervezte. Esküszöm!
