Egy hosszabb nyári családi autós túrán, útban Prága, Drezda majd Belgium felé álltunk meg a Bécs felett jó harminc kilométerre fekvő Znojmo városkában egy délutánra. Ördögi tervem az volt, hogy a családot túszul ejtem és becibálom abba az autós-motoros-műszaki múzeumba, amit a neten kerestem ki az útvonalon, nyári szakmai programnak. (Van egy feleségem és két nagylányom, valamennyien nők: tudtam, hogy meggyőzéssel, észérvekkel nem lehet őket ilyen helyre becsalogatni.) A menekülési tervem az volt, hogy ha nagyon gyűlölik az egészet, akkor elmegyünk evezni egyet egy bérelt kenuval a Dyje folyón, ami itt különösen vadregényesen, szépen kanyarog a város alatt. Evezésre végül nem került sor, mert a lehetetlen cseh humorral gazdagon fűszerezett múzeumban úgy elröppent az idő, hogy mire kiszédelegtünk a csehszlovák motorizáció történetét rendkívül töményen és mókásan bemutató tárlatnak helyt adó különleges épületből, már mennünk is kellett tovább.
Az utazáshoz az e-Power, vagyis soros hibrid hajtású, csendes, erős, tágas és kényelmes Nissan X-Trail tesztautót a márka hazai importőre, a Grand Automotive biztosította. Köszönjük a támogatást!
A gyönyörű környezetben fekvő meseszép fehér épület eredetileg szivattyútelep volt, később vízerőmű lett belőle, majd autós-műszaki múzeum
Az életkép is látányos, főleg a Családi Vakáció útközben elhalálozó idős nőrokonára erősen emlékeztető mama a hátsó ülésen, de a szakmai érdekesség a képen a baromi sok antik olajoskanna és emelő a háttérben
Skoda Popularok a békeidőkből
A cseh humornak párja nincs, és ez nem is biztos, hogy baj
A múzeum lelkét az enyészet illetve a restauráció legkülönbözőbb fokain álló járművekbe, illetve köréjük vagy melléjük helyezett figurák, próbababák, néha csontvázak adják. Ezek a többé-kevésbé emberi figurák kedvesen beteg vicces ötletek szerint beállítva életet adnak az öreg vasaknak, és akkor is közel hozzák a technikatörténetet a látogatókhoz, ha azoknak semmilyen affinitásuk nincs az autózás, motorozás, sőt: a vízszivattyúzás, esetleg a motoros láncfűrészek műszaki fejlődéséhez.
A technikai műtárgyak sokkal emészthetőbbek, ha vicces halálfejek vannak körülöttük
Ezt a múzeumot biztos, hogy a gyerekek is imádni fogják
A pajtalelet veteránautóval együtt korhadó műcsontváz mögött alig lehet észrevenni a lenyűgöző olajzó-gyűjteményt
Miszter Pék alatt Európa talán legnagyobb autóemelő-gyűjteményének töredéke látható
Egy gyönyörűen restaurált Walter háromkerekű. A cég 1939-ben felhagyott az autógyártással, átállt repülőgépekre
Mivel már eleve az épület, sőt: a táj is nagyon izgalmas, miután megálltunk a kocsival a múzeumtól nem messze és félénken előadtam, hogy ez itt egy meglepetésprogram lenne, tádááá, a három szúrós tekintet hamar megenyhült és a lányok is kíváncsian léptek be a kapun a folyókanyarulat fölé magasodó szikla alatt terpeszkedő épületbe, mely maga is egy műszaki műemlék. Tessenek vigyázni itt a parkolással: a várakozóhelyek egy része a helyi lakosoknak van fenntartva és morcos parkolóőrök buzgón próbálják is megbüntetni a tilosba tévedt turistát! Ezzel együtt, bármilyen valószínűtlennek is tűnik ez a navit követve az ide vezető szűk utcákban, tényleg le lehet menni kocsival a városból egész közel a múzeumhoz. Sőt: érdemes is autóval lejönni, mert az is egy kisebb kaland, ha csak az élmény kedvéért átgurulunk a kocsival oda-vissza a Dyje enyhén félelmetes fahídján, ami közvetlenül az épület mellett található.
Mennyivel vidámabb ez az antik csúszásveszély-tábla, mint egy mai!
A csehszlovák gyerekek nem pedálos Moszkvicsra, hanem pedálos Skodára vágytak 30-50-70 éve
Azért jutott pedálos Moszkvics Morvaországba is
A magyar kapcsolat
Zetorok, Skoda mikrobuszok, Tatrák Matchbox és Bburago helyett a szociból
Az épület eredetileg szivattyútelepnek, a várost ellátó vízműnek épült, 1877-ben. 1933-ban átépítették vízerőműnek, majd a '60-as évekig termelte az elektromos energiát, amikor is a feljebb lévő gátba épült új, nagyobb teljesítményű erőmű vette át a szerepét. Végül a komplexumot 2008-ban múzeummá alakították át, úgy, hogy a meglepően gazdag autós, motoros, traktoros, stabilmotoros, illetve a motorizációhoz kapcsolódó szolgáltatások, háttéripar emlékeit is bemutató kollekció mellett az egykori szivattyúk, turbinák is a tárlat részét képezik. Az épület alagsorában sétálni egyébként emlékezetes akusztikai élményt is jelent: az ívelt födémű csarnokokban egészen különlegesen szól, ha valaki elkezdi dúdolni a Józsi a mocsárbólt vagy a Lady Karnevalt.
A gyönyörűen restaurált, értékes motorkerékpárok szekciója
Babakocsi-kollekció
A világ legszebb Skoda-emblémája, patinásan, de egy nagy ipartörténelmű nemzet teljes büszkeségével telítetten
Antik traktorok gyűjteménye a belső udvarban
Az egykori szivattyútelep gépei is a tárlat részét képezik
A znojmói Muzeum Motorismu 1500 négyzetméteren mintegy ötezer kiállítási tárgyat kínál a látogatóknak a cseh motorizáció illetve ipartörténet 1950 előtti történelméből. A negyven autó, a több tucatnyi motorkerékpár mellett igazi kincskeresés áttekinteni a temérdek gyerekjátékot, brosúrát, az autózással, motorozással kapcsolatos muzeális alkatrészek, műszerek, szerszámok, kellékek tömkelegét. A millió vén gyújtógyertya, autóemelő, rég elavult izzólámpa látványa, az öreg járművek illata még azt is lenyűgözi, aki amúgy nem különösen rajong a technikáért, az autókért, a motorokért. Szegény családomat becsaltam már korábban jó néhány hasonló intézménybe, mindenfelé Európa-szerte, Lettországtól Angliáig, de talán még egyik ilyen jellegű kényszerű élményt se bocsátották meg nekem olyan könnyen, mint ezt a viszonylag kicsi, de nagyon gazdag és páratlanul eredeti hangulatot árasztó cseh múzeumot.
Történelmi láncfűrész
Kicsit bizarr, de Csehországban mi nem az: autós legendák síremlékei az udvarban
Játékhelikopter és igazi MiG az udvaron
Mi másba is lehetne ültetni a növényeket ebben a múzeumban!
Egy öreg benzinkút is szépséges műtárgy lehet. Pláne három.
A szerző és egy motorjával együtt oszladozó sivatagi tetem köszöni a figyelmet
A belépődíj 200 korona (3200 forint) felnőtteknek, a fele gyerekeknek. A nyitvatartás eltérő az év egyes időszakaiban - mindenképpen rá kell nézni a weboldalra az útiprogram tervezésénél, hogy épp melyik hónapra, milyen napra esne a látogatás. Znojmo pedig van annyira cuki, gazdag történelmű és szép fekvésű város, hogy a Muzeum Motorismun túl is lehet mindenféle dolgokat kitalálni, ha erre lófrál az ember. Nekem például arra az elmaradt kenutúrára még biztosan vissza kell mennem egyszer, de ha már megint ott leszek, biztosan nem bírom majd ki, hogy még egyszer végignézzem az öreg cseh gépeket és a hülye figurákat a múzeumban is!