Így utaztunk a jövőbe a múlt héten - 2025, 42.

Kaviárt kapsz a villanybringa mellé

Láttunk már sokféle meghökkentő termékkapcsolást – itthon plazmatévé vásárlásnál lehetett ajándék Suzuki Swifttel távozni a Mediamarkt-ból valamikor 1999 tájékán – de az, hogy egy fél kilogrammnyi irgalmatlan drága, prémium kaviárt csomagoljanak egy összecsukható villanybringa mellé, az talán még ennél is extrémebb.

Kaviar

Szerencsére az ötletgazda sem gondolta teljesen komolyan – attól függetlenül, hogy a kaviár tényleg jár – sokkal inkább egy rivális cég őrült árazására próbálták így felhívni a figyelmet.

Nem is akármelyikére, hanem az összecsukható biciklik egyik királyának tartott Bromptom elektromos, és természetesen összecsukható bringája került célkeresztbe, vagyis inkább az árcédulája. A frissen bemutatott Electric T Line modell 5800 fontba kerül – ez 2,6 millió forint – ami valljuk be, elég merész árazás. Ezért a cambridge-i székhelyű összecsukható elektromos kerékpárokat gyártó cég, a FLIT úgy döntött, hogy a saját, mindössze fél kilogrammal nehezebb bringája mellé – ami amúgy 2500 fontba kerül – ad egy fél kilónyi extra kaviárt.

A választás nem véletlen, a két közel azonos tudású bringa közti árkülönbséget elosztották a súlykülönbséggel, és már csak az így kijött grammonként hét fonthoz legközelebb álló luxusterméket kellett megtalálniuk. Ami a Fortnum & Mason's kaviárja volt.

Untitled 1

A FLIT M2 névre keresztelt villanybringája mindössze 14,5 kg-ot nyom (akkumulátorral együtt), és a kezdetektől kifejezetten elektromos kerékpárnak tervezték. Hegesztés helyett repülőgépipari minőségű ragasztást használnak a gyártásnál, és kézzel szerelik össze a bringákat Cambridge-ben.

Az M2-t 250 W-os hátsó agymotor hajtja - Európa nagy részén ez a megengedett legnagyobb teljesítmény -, 230 Wh-s integrált akkumulátora és hidraulikus tárcsafékjei vannak, hatótávja 50 km.

Flit2

Forrás: Flit Bike

A Toyota új ultra-luxus márkát tervez a Lexus fölé

A Toyota megszellőztette az új Century-t, amivel a Lexusnál is puccosabb márkát vezetnének be. Amióta 1989-ben a Toyota piacra dobta első Lexus emblémás autóját, az LS 400-at, azóta a Lexus a világ egyik legnagyobb luxusmárkájává vált. A Lexus azonban nem az egyetlen prémium márka, amelyet a Toyota kínál. A most megszellőztetett, kevésbé ismert, de mégis ismerősen hangzó Century nem új találmány, sőt, már a Lexus előtt is létezett.

Century

A Centuryt először 1967-ben mutatták be a Toyota alapítója, Sakichi Toyoda 100. születésnapja alkalmából. Azóta a luxus szimbólumává vált, de csak Japánban, ahol a vállalati vezetők egyik kedvenc típusává vált, természetesen sofőrös autóként.

A Century most önálló márkává válhat, ami a Lexus felett fog állni, és ezúttal nem csak Japánban, hanem külföldön is értékesítik majd, és olyan márkákkal kerül majd egy kosárba, mint a Rolls-Royce és a Bentley. Több társával együtt az új Century-t is a 2025-ös Japán Mobilitási Kiállításon ismerhetjük majd meg jobban.


Újabb fővárosban lett elég a bérelhető elektromos rollerekből

Párizs és Madrid után Prága is betiltja a bérelhető rollereket. A cseh főváros 2026. januártól új rendszert vezet be a megosztott közlekedési módok szabályozására, aminek keretében a város területén betiltják az elektromos bérroller szolgáltatást.

A döntést a városi tanács már jóvá is hagyta. Az intézkedést az éveken keresztül érkező lakossági panaszok előzték meg, amelyek a figyelmetlenül lerakott, útban lévő rollerekkel, illetve a gyalogosokat veszélyeztető, szabálytalanul közlekedő rolleresekkel kapcsolatban születtek.

Nemzeti Együttműködési AlapMiniszterelnökségBGA

A TraffiX működésének finanszírozásában a Nemzeti Együttműködési Alap is közreműködött.

Címkék

választás kapcsolat Ford Ka Brixton Brabus hivatalos Brabusz blog hídpornó Martorell Rudolf Yaris Ford Transit autóreklám autómosó vadász gördeszka carspotting gólya egyirányú utca Portugália OBB hómaró gyorshajtás sofőr röhej Drezda DDR halottaskocsi Waze hókotró 4-es metró kuka FKF traktor túlméretes szerelvény üldözés tetőbox prius tapolca királynő Trabant kötelező természetkárosítás olajkút zala megye akadálymentesítés union felelősségbiztosítás NÚSZ nosztalgia segélyhívó downhill természetvédelem hírek kijárási tilalom aluljáró Lánchíd építkezés mixerautó betonmixer mixerkocsi street art libegő MOL Limo trolibusz sorompó alagút 1-es út BKV fedélzeti kamera fénysorompó m3-as autópálya félsorompó Spanyolország mentők Jaguar felicia pickup diy tűzoltóautó autómegosztó Volán skoda vasúti átjáró hülyenév metró BMW motoros Frankfurt Finnország környezetvédelem kereszteződés kerülő M0 Barkas szlovákia büntetőfékezés embléma vicces villamos elektromos hajó toyota prius Budakeszi közút dashcam reklám COVID-19 Urban Collëctif ICE opel frontera Isuzu 3-as metró megállás 4-es út sávlezárás főpolgármester videó közlekedés tréler hirdetés matrica mini countryman elektromos bányagép hülye kiírás zene Kanada gyalogos Nissan Hollandia kaiyun avtoexport kgfb kerékbilincs volkswagen közvilágítás kamion bicikli 112 terepjáró járda kresz-módosítás autóút busz rendszám szabály M1 elektromos bicikli 60-as tábla körforgalom autópálya Lime dízel FEOL 5g Velencei-tó hoax ZalaZONE online térkép aszfaltfestés felfestés hülyeség hőség győr varsó forgalomcsillapítás légszennyezés dugódíj levegő munkacsoport ellenőrzés közúti ellenőrzés gazdagrét városépítészet koppenhága fiat Gyermekvasút ergonómia omsz megkülönböztető jelzés bérlet talált tárgyak közösségi matchbox kolodko margit híd autós üldözés 8-as jegybankelnök matolcsy ford f150 modell hódmezővásárhely visual signature c evolution futár ctis jobbra tartás kia niro sportage lakott terület kezdete lakott terület vége genf daru citroen agip oldaltávolság józsefváros traffix dashcam csákvár India őz jog m1m7 gumi tűzoltógarázs e-mobilitási tranzíció Bubi utastájékoztatás húsvét kispolszki pötördi szerviz bicske volánbusz köpködés Szentendre szabálytalanság felesleges tábla útburkolati jel hidrogénautó 8126 renault közbringa tábla éjszaka suzuki autóroncs Budaörs bogár vw örményország relatív gyorshajtás francia mercedes jegy autópálya-pihenő autóipar hibás tábla vezetéstámogatás kerékpársáv USA vw bogár Párizs balesetveszély programajánlómúzeum év körforgalma Vecsés baki mirai borgwarner kerékpáros stratégia ceausescu bukkanó vadveszély babakocsi kerekesszék árpád híd innováció elektromos jármű navigáció karlobag kortrijk vonat Svájc felmérés iaa 2024 buszsáv forgalommal szemben Honda mini wales autólopás felelősség felújítás önvezető autó M30 gps kézműves tábla ford focus kár tél mol autómatrica M1-es autópálya elektronikus jegy légmentes gumi kerékpárút koccanás Európa 30 IAA tuning Forma-1 Budapest Közút útfelbontás LPG autógáz Jogger tükör heti összefoglaló stoptábla elsőbbség jövőautó rangefinder egészség ugrató mazda 6 mps kerékcsere rumpold mazda burgenland menetrögzítő kamera octavia lakatolás kiss&ride felnikupak járdaszegély ugratás autószállító BYD Atto 3 Ferrari forgalom elől elzárt terület fényhíd szigetelőszalag mx-5 Dacia Logan Taliant Thalia Törökország biciklis elvesztés pótlás ÚME aquaplanning Egyesült Királyság zacskó útdíj állapot e-roller Passat lökhárító karosszéria javítás rozsda zil halloween használtautó import használtautó-import kesztyűtartó barkács használtautó-vásárlás elektromos busz felni kifordított kifordított felni münchen homokvihar vihar korrózió kábítószer légzsák 20 utasvédelem rádió retró hangszóró klasszikus Lada zsiguli belgium várandósság hólánc fenntartható mobilitás új autó kamaz Honda E:ny1 la motorhiba olajfüst olajfogyasztás euro-norma Vito Mercedes Vito emelkedő beláthatatlan útszakasz nissan ariya orosz autó várakozás hóember lakópark autógyár fejlesztés infrastruktúra klíma irányjelző betegség pszichológia UAZ közterület Magyar Közút kreatív roncs retro Dakar dugattyú hidrogénbusz Vision Zero cserbenhagyás Audi LED Kína horvátország karbantartás büntetőpont tankolás lidl karácsony homok fekvőrendőr teherautó veszélyes helyzet mikromobilitás alkohol bor hannover biztonság Toyota téli gumi autonóm autózás útépítés zebra párásodás autó motor agresszió Budapest repülőtér statisztika gyerekek tesla kresz tábla útfelújítás Lakó-pihenő övezet maxxus sebességhatár lakat elektromos kamion alkatrész művészet traffix érdekesség fizetőkapu logó vicc dugó törésteszt poén dohányzás az autóban alto suzuki alto figyelmetlen Baja smart lakótelep hagyomány 40-es tábla történelem facebook golf fáradtság napelemes autó iskola lightyear sainz alonso omoda madrid elon musk Babboe Autobahn gázolás elhagyatott szabálytalan Tanuló tanulóvezető T matrica tanulóautó friss jogsi jogosítványszerzés közlekedési morál feketedoboz szalagkorlát elektromos hajó BYD M7-es autópálya kapubejáró foci futball sportpálya kerítés swift fogyasztás teherbicikli biciklisáv töltés kutya fantomcég dobós cég vandalizmus szerbia GTI hamisítás alvázszám visszaélés lámpa szár záróvonal vezetésre alkalmasság követési távolság elalvás régi autó kijelző villanybicikli Csehország prizma Opel CD lemez nyári gumi id.7 volkswagen id.7 Opel Astra jogosítvány izzó izzókészlet meghibásodás ai megfigyelés plakát intertraffic olajteknő lerobban ramcatch korlát sx4 suzuki sx4 felirat plakett katalizátor utazás műszaki hiba besorolás sávelfogyás poller terelőoszlop intertraffic 2024 villanyautó olcsó ingyen ingyen közlekedés használt autó temető főút műszaki műszaki vizsga tégla körút hungária csúcsforgalom veszély mixer nyár elkobzás Dolphin infotainment RATP figyelmeztető jelzés különlegesség Nagy-Britannia brit mini túra 2024 Párizsi Autószalon LEVC segítségnyújtás fényszóró gyermekülés oktatás brit taxi teherbringa bem rakpart Svédország kiemelt ügyek szélvédő zajvédő fal kínai autó lengyelország elektromos munkagép ADAC gyalogátkelő teszt szélvédőcsere suzuki swift rendőrautó superb skoda superb szellőző fizikai gomb gomb vezetéstechnika vezetéstechnikai tréning képzés vezetéstechnikai képzés konnektoros hibrid figyelem Ausztria tömegközlekedés plug-in hibrid robogó kerékpáros TT TTS példamutatás BYD Seal U új kresz barcelona leállósáv kresz2024 oldalszél horrorszerelvény munkagép zenélő út motorosok Rosenbauer forgalomirányítás asszisztens jég roller hidrogén Komatsu papucs mezítláb rakomány üzemanyag mobilozás láthatóság SUV bukósisak Asfinag genova Japán látási viszonyok fizető parkolás baleset 30-as tábla zöld rendszám komp csepel-sziget lórév adony proace hilux érintőképernyő deliver agymotor benzinkút képernyő kukásautó THK figyelmetlen sofőr Franciaország kamera sávváltás 37-es út antric elektromos autó cargobicikli casco strabag úthiba akció körgyűrű gumiabroncs continental Olaszország motorkerékpár 70-es tábla mesterséges intelligencia gck up and charge induktív töltés európai autóipar Tang Seal U Yangwang U8 előzés taxi nyilvános töltő vinci autoroutes párizs 2024 időskor figyelmetlenség deliver 9 m1-m7 ételfutár cargo kerékpár teherkerékpár elektromos robogó repülő autó hibrid mobiltelefon hatótáv zajszennyezés SeaLion 7 mozdony sebesség amerika ferihegy pihenőhely M35 M44 biztonsági öv USPS Cobra motorozás kresz 2024 phev magyarország traffibox dekor bírság batyk világítás rendőrség dunaharaszti stop-tábla kanyarodó fűútvonal szankció Norvégia stressz figyelemelterelés téli felkészülés úthenger fűnyíró ideiglenes útburkolati jel elakadás újbuda torlódás Magyar Autóklub ORFK talicska tengeralattjáró traffipack traffipax önjáró akkumulátor Porsche Guinness rekord gyorsforgalmi út buszmegálló mobiliti szolnok töltő e-autó pilisvörösvár 10-es út Liebherr Regent megállni tilos brit-szigetek ötlet halálos baleset közlekedési lámpa medence klór renault fluence korlátozás zsákutca Bodmér behajtani tilos humor ing fiat panda panda raid KTI parkolás másnaposság kerékpár büntetés bűncselekmény balesetmegelőzés Ausztrália szigorítás elektromosautó biztosítás ittas vezetés furgon elektromos kerékpár elektromos moped elektromos repülő pötty mooncity porsche hungária útminőség kutatás kresz mini körforgalom haszonjármű napelem parkoló debrecen elektromos motor drón lpö akasztó stop túlkorlátozás közlekedésbiztonság levegőminőség Berlin rekord elektromos tricikli ékm közlekedési minisztérium lázár jános közlekedéspolitika autónevek mentőfolyosó BKK elektromos vontatóhajó togg xpeng autópiac znojmo németország lipcse vasút múzeum forgalomlassítás sebességkorlátozás útszűkítés dánia ajánlott sebesség zöld

Legutóbbi bejegyzések

A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ