Régi lakásukból kiköltöző barátainkhoz tartottunk feleslegessé váló, nálunk viszont pont kapóra jövő bútorokért Szegedre egy importőri tesztfurgonnal, a Maxxus Deliver 9-cel, összekötve így a kellemeset a hasznossal. Nem autópályán mentünk; az M1-es szélesítését kísérő alkalmi káoszt inkább elkerültük úgy, hogy Dunaújváros alatt mentünk át a folyón az M8-as hídján, innen pedig mindenféle kétszámjegyű, ötössel kezdődő utakon gurultunk tovább, hogy még egy izgalmas kirándulás is legyen a kellemes haszonból.
Így kerültünk elénk egyszer csak váratlanul Akasztó helységnév-táblája. Ha már ide vetett minket a sors, nem is volt kérdés, hogy megnézzük a csendben oszladozó magánstadiont, a rendszerváltás utáni vadkeleti idők egyik mementóját, az egyebek mellett festményvásárlások utáni kreatív ÁFA-visszaigénylések miatt börtönbe került, majd tönkrement, juhászból lett vállalkozó-legenda, Stadler József kvázi emlékművét. Kattintottunk is egyet a csendesen oszladozó komplexum bezárt kapuja előtt:
Ahogy a kis utcákban szlalomoztunk vissza a főút felé a nagy fehér böhömmel, az egyik kereszteződésben feltűnt, milyen fura is az a STOP-tábla, ami miatt épp megálltunk. Kattintottunk gyorsan még egyet:
Ha nem lett volna pont a tábla mellett az az elkorhadt, csuparozsda oszlop, talán nem is tudatosul bennem, mennyire gyalázatosan vén ez a bádog nyolcszög. Érvényes egy ilyen egyáltalán?
Arra jutottunk, hogy igen. Hiszen rozsdavörös, és a vörös az végülis piros! És még egy előnye is van annak, ha egy táblát ennyire elemésztett már a rozsda. Nem kell ráírni, hogy nem alumínium!
