Elektromos buldózer víz alatti munkákhoz
Különleges, víz alatti munkára tervezett elektromos buldózert fejlesztett a Komatsu. A Komatsu közleménye szerint az elmúlt években egyre gyakoribbank voltak az olyan építési munkák, ahol veszélyes vízparton vagy sekély vízben kellett munkagépekkel dolgozni, akár katasztrófák megelőzésekor, akár azok után, a károkat elhárítva. Ezért úgy döntöttek, hogy elektromos hajtású búvárbuldózert fejlesztenek a célra. A cég szerint a víz alatti munkákat akár 50 méteres mélységben is képes elvégezni a távirányítható, a korábbitól eltérően nem dízel, hanem elektromos hajtású gép.
A Komatsu nem most kezdett bele a víz alatt is használható munkagépek gyártásába. A cég már 1971-ben bemutatta az első rádióvezérlésű víz alatti buldózerét, és 36 darabot értékesítettek belőle Japánban és a tengerentúlon. A víz alatti Komatsu gépek több mint 1200 víz alatti építési projekten dolgoztak világszerte, beleértve a katasztrófa utáni újjáépítést a nagy kelet-japán földrengés és szökőár után. Persze akkor még dízelmotor ketyegett a víz alatt, amihez hosszú csövön szállították a szükséges levegőt a mélybe, illetve egy másikon felfelé a kipufogógázt.
A most kifejlesztett elektromos jármű technikai adatairól egyelőre nincsenek konkrétumok, de valószínű, hogy ugyanazt a Proterra által fejlesztett lítium-ion akkumulátorpakkot használják bennük, mint a Komatsu többi elektromos munkagépében.
Bűzlik a Tesla Model 3
Ha a Teslád úgy bűzlik, mint egy döglött borz, akkor sem kell pánikba esned. Magad is megoldhatod a problémát.
Egyre gyakoribb eset, hogy a Tesla Model 3-ak belsejében rettenetes bűz terjeng, amit az utastér légszűrőjének problémája okoz. Bár a Tesla csupán kétévente ajánlja a kabin légszűrőjének cseréjét, - egy átlagos autóban évente illik kicserélni a pollenszűrőt - aki nem akar felfordult gyomorral vezetni, az valószínűleg megoldja maga a problémát.
Vicces, hogy a Tesla is ezt ajánlja, sőt, még tanácsokkal, DIY videókkal is ellátja a vásárlóit, hogy hogyan fogjanak hozzá a háztáji szervizhez. Bár valószínűleg nem erről álmodnak a Tesla vásárlók, hogy zseblámpával a szájukban, csavarhúzóval a kezükben fekszenek a műszerfal alatt és bütykölnek. Persze a Tesla is megcsinálja, ha valaki erre vágyik, de ők szemrebbenés nélkül kiszámlázzák a valószínűleg tervezési hiba miatt hamar bebüdösödő, amúgy csupán 17 dolláros szűrő cseréjét.
Visszatáncol a végleges villanyosítástól a Volvo is
Sok más autógyártó után a Volvo is átgondolta a totális elektromos átállás tervét, és 2030-ig nem fejezi be belsőégésű motorokkal készült autói gyártását. Bár az új cél sem sokkal kevésbé nagyratörő - a terv szerint 2030-ra a kínálat 90 százalékát teszik majd ki az elektromos és plug in hibrid modellek - de a maradékba a mildhibridek is beleférnek majd.
A Volvo azzal indokolta a döntést, hogy a megváltozott piaci körülmények, az elektromos hajtású autók iránti kereslet csökkenése, illetve a Kínából érkező elektromos járművekre kivetett uniós és amerikai vámok nehéz helyzetbe hozzák a cégeket. Nem tesz jót az elektromos autók elterjedésének a vártnál lassabban épülő töltőinfrastruktúra, és az egyre inkább elapadó állami támogatások sem.
Repülő autó kéne? Megoldható, de drága lesz!
A Xpeng AeroHT repülőautója a tervek szerint idén ősszel megkezdheti a tesztrepüléseket, és 2026-ban már a sorozatgyártás és az értékesítés is beindulhat. Viszont mélyen a zsebébe kell majd nyúlnia, aki repülő autóra vágyik, jelenleg 280 000 dolláros árban - ez majdnem 100 millió forint - gondolkodik a cég.
Technikai részletekről még nem tudni semmit, de a képek alapján egy moduláris, szét- és összekapcsolható járműpárról van szó, ami egy hatkerekű közúti és egy drónszerű légi egységből áll majd.