A múlt héten nagyszabású közúti ellenőrzésbe fogtak a hatóságok az India északi részén található négymillió lakosú nagyvárosban, Lucknow-ban. Ezúttal a motorosok voltak a célkeresztben, és minden pontosan úgy történt, ahogy azt gondolnánk: temérdek büntetést osztottak ki a szabálytalanul közlekedőknek.
Mindössze öt nap alatt 11573 büntetést gyűjtöttek be a motorosok. Legtöbbjüknek a bukósisak nélküli vezetés miatt gyűlt meg a baja a hatóságokkal, 5296 esetben róttak ki emiatt büntetést annak ellenére, hogy a rendőrség folyamatosan figyelemfelkeltő kampányokkal próbálja felelős magatartásra bírni a közlekedőket.

A helyi hatóság észrevette, hogy a statisztika erős időbeli ingadozást mutat a szabálytalankodók számában, egyes napokon jóval szabálykövetőbbek voltak a közlekedők, mint máskor. November 5-én például 1675, míg november 9-én már 2487 esetet rögzítettek és a naponta lefoglalt járművek száma is 38-50 között ingadozott. (Az indiai rendőrségi közleményben ez nem is szerepelt, mi azért felvetjük annak a lehetőségét, hogy ez esetleg azért van, mert némely napokon nagyobb a forgalom, mint máskor?)
A szabálytalanságok jellegének megoszlása viszont egyforma volt a vizsgált időszakban. A bukósisak nélküli vezetés a legjellemzőbb, az ingázók, iskolába járók és rövid távot motorozók körében egyaránt. Ezt a kettőnél több utas szállítása követi, majd jönnek az egyéb szabálytalanságok, mint például a nem megfelelő sávban haladás – különösen veszélyes a forgalmas utakon a szembesávban közlekedés -, de számos bírságot gyűjtöttek be tiltott helyen parkolás, vagy megrongált rendszám miatt is. Utóbbiaknál feltételezhető, hogy a kamerafelvételek alapján kirótt bírságok elkerülése érdekében, szándékosan rongálták meg a rendszámokat.
Magyarországon 1964 második felétől kötelező a bukósisak viselése motorkerékpáron, míg segédmotort vezetve 1986-tól kell sisakot húzni induláskor. Aki ezt elmulasztja, lakott területen belül 10 ezer, lakott területen kívül 20 ezer, autóúton, autópályán 30 ezer forintos büntetésre számíthat. Egyelőre a bukósisak az egyetlen motoron kötelező védőfelszerelés, de várhatóan az új KRESZ-ben már egyéb védőfelszerelések – zárt cipő, protektorok, stb. - viselését is előírhatja a jogszabály.

fotó: Mike Rowehl - wikipedia.org
Néhány hónapja a kerékpárosok kötelező bukósisak viselésével kapcsolatban tett furcsa megállapítást a Kerékpárosklub elnöke, aki szerint – nemzetközi kutatásokra hivatkozva – a kötelező sisakviselés miatt drasztikusan visszaesne a kerékpározók száma, illetve az évi nagyjából 70 halálos balesetből amúgy is csak 10 ember élete lenne megmenthető a kötelező sisakviseléssel.
Szakemberek szerint viszont a sisak komoly védelmet nyújt, használata a súlyos szövődményeket, az agyállomány sérülésének kockázatát jelentősen csökkenti. Magyarországon egyelőre csak lakott területen kívül, és 40 km/órás sebesség fölött kötelező a kerékpáros sisak viselése. Ennek ellenére mindenkinek csak ajánlani tudjuk a sisakot, különösen (pedagógiai okból) a gyerekekkel együtt kerékpározók számára. Nem nehéz és egyáltalán nem kényelmetlen viselet, viszont egy esésnél jól jön majd, ha nem a koponyacsont ér először földet.


