Egy hasznos és egy haszontalan közlekedés-szabályozási megoldás Barcelonából

Nemrég Barcelonában jártam egy autóbemutató, két új Cupra menetpróbája kapcsán. A katalán főváros gyakran elővett helyszíne ezeknek az eseményeknek, de maga a program, a tesztút a legtöbbször gondosan elkerüli magát a tényleges várost, hogy ne a dugókra, a zsúfolt forgalomra, hanem inkább az új modellre koncentrálhassanak az újságírók. Most ellenben a belvárosban is gurultunk egy kicsit, majd egy hosszú sétára is volt idő Barcelona közepén. Nagy meglepetésemre a már bőven zajló idegenforgalmi szezon dacára nyugis, szellős utcaképeket láttunk. Mindenhol remekül lehetett közlekedni, sehol nem blokkolták le az életet feltorlódott turisták. Több érdekes kis hülyeséget is lefotóztam, ezekből mutatom most az első kettőt: egy ritka forgalomszabályozási megoldást, ami hasznosnak tűnt, valamint egy sajnos egyre gyakoribbat, aminek, mint korábban már oly sok más városi utcában, itt sem láttam semmi értelmét, mégis megállíthatatlanul terjed Európa-szerte.

A Bercelonából az El Prat reptér felé (illetve onnan a belvárosba) vezető (egyik) főút, az Avenida Diagonal a maga 2x3 sávjával se mindig elég széles az autóforgalom zavartalan vezetéséhez. És mégis elég széles lehet úgy, hogy a középső sávok iránya a járművek időszakosan változó áramlataihoz igazodik:

Barcelona05

A forgalomfüggő irányok kijelölését Budapesten is el tudnánk képzelni néhány fontosabb ingázó- vagy tranzitúton, bár ehhez komoly átépítésekre lenne szükség, és hát a jelenlegi városvezetés amúgy sem barátja a "városi autósztrádáknak" - még akkor sem, ha érdekes módon pont az egyik, a fővárosi önkormányzat szakemberei által oly gyakran emlegetett európai mintavárosból hoztam ezeket a képeket...

Barcelona05

Barcelona05

A fenti Google Street View képen azért jobban látszik a rendszer: a változó irányú sávokat kettős nyilas felfestés jelöli, az út feletti forgalomirányító készüléken pedig piros X jelzi, ha nem mehetünk rá a sávra, zöld nyíl, ha igen. 

A Szentendrei, Váci, Budaörsi, Üllői, Nagykőrösi, Gyömrői út (a teljesség igénye nélkül) hatékonyabban vezethetné el az időszakosan más-más irányból erősebb forgalmat ilyen változó iránykapacitással. Ha a reggeli befelé tartó forgalmon a városközpont felé torlódó-lassuló forgalom miatt nem is sokat segítene a több sáv a főutakon, megítélésünk szerint a város délutáni kiürítése sokkal gyorsabb és hatékonyabb lehetne, ha ilyenkor több sáv vinné ki az autókat az M0, M1/M7, M2, M3, M4, M5 illetve az agglomeráció felé.

Annál gyakrabban emlegetett, Barcelona kapcsán is sokszor előhozott Jó Gyakorlat a kisebb utcák 30-as korlátozása, a néha valós, de sokszor csak vélt kerékpáros forgalom védelme, biztonsága érdekében. Erről is hoztam pár képet, ami inkább Rossz Gyakorlatnak tűnik. Ahogy sok helyen, sok időszakban Budapesten, úgy láthatólag gyakran Barcelonában is inkább csak vágyott, ködös vízió a sok-sok békés, boldog városi biciklis képe, semmint valóság. Ottjártunkkor, egy június végi hétköznapon már szinte gyanúsan kevés volt a bringás a városban. A sok autós, motoros és gyalogos mellett néhány villanyrolleres és tényleg alig csak néha egy-egy biciklis rótta az utakat. Ennek ellenére a fantom-bringások nem létező hadainak vélelmezett biztonsága itt is sok úton lassítja le indokolatlanul a ténylegesen létező gépjárműforgalmat:

Barcelona05

A legvisszásabb értelmetlen 30-azást, bringaút-festést egy olyan mellékutcában láttam, ami már csak iszonyú meredeksége miatt is teljesen valószerűtlen biciklis-terep - ráadásul kétsávos és egyirányú, tehát ha lenne is itt biciklis, akkor is gond nélkül el tudna mellette menni irdatlan oldaltávolsággal is az autóforgalom. Íme, Barcelona Kiscelli útja, egyirányúsítva, nem létező biciklisekre optimalizálva:

Barcelona05

Nemzeti Együttműködési AlapMiniszterelnökségBGA

A TraffiX működésének finanszírozásában a Nemzeti Együttműködési Alap is közreműködött.

Címkék

választás kapcsolat Ford Ka Brixton Brabus hivatalos Brabusz blog hídpornó Martorell Rudolf Yaris Ford Transit autóreklám autómosó vadász gördeszka Nissan carspotting gólya egyirányú utca Portugália OBB hómaró sofőr röhej Drezda DDR halottaskocsi Waze hókotró 4-es metró kuka FKF traktor túlméretes szerelvény üldözés tetőbox prius 60-as tábla tapolca királynő Trabant kresz-módosítás balesetmegelőzés természetkárosítás olajkút zala megye akadálymentesítés Spanyolország union felelősségbiztosítás NÚSZ nosztalgia segélyhívó downhill természetvédelem hírek kijárási tilalom aluljáró Lánchíd építkezés mixerautó betonmixer mixerkocsi street art libegő MOL Limo trolibusz sorompó alagút 1-es út BKV fedélzeti kamera fénysorompó m3-as autópálya félsorompó kötelező mentők villamos Jaguar felicia pickup diy tűzoltóautó autómegosztó Volán skoda volkswagen vasúti átjáró hülyenév metró BMW motoros bicikli Frankfurt Finnország környezetvédelem kereszteződés kerülő M0 Barkas szlovákia büntetőfékezés embléma vicces elektromos hajó toyota prius kerékbilincs Budakeszi közút dashcam reklám COVID-19 Urban Collëctif ICE opel frontera Isuzu 3-as metró megállás 4-es út sávlezárás főpolgármester videó közlekedés tréler hirdetés matrica mini countryman elektromos bányagép hülye kiírás zene Kanada gyalogos körforgalom Hollandia kaiyun avtoexport kgfb szabály biztosítás közvilágítás kamion Berlin 112 terepjáró járda autópálya autóút busz rendszám M1 Lime dízel Európa 5g M7-es autópálya vasút hoax ZalaZONE online térkép aszfaltfestés felfestés hülyeség hőség győr csákvár varsó elektronikus jegy forgalomcsillapítás légszennyezés dugódíj levegő munkacsoport ellenőrzés közúti ellenőrzés gazdagrét városépítészet koppenhága fiat jegy Gyermekvasút kerékpársáv ergonómia omsz megkülönböztető jelzés bérlet talált tárgyak közösségi matchbox kolodko margit híd autós üldözés 8-as jegybankelnök matolcsy ford f150 modell hódmezővásárhely visual signature c evolution futár ctis jobbra tartás kia niro sportage lakott terület kezdete lakott terület vége genf daru citroen agip oldaltávolság józsefváros traffix dashcam taxi India őz jog m1m7 elektromos motor tűzoltógarázs e-mobilitási tranzíció Bubi kerékpárút utastájékoztatás húsvét kispolszki pötördi szerviz bicske volánbusz köpködés Szentendre szabálytalanság múzeum felesleges tábla útburkolati jel hidrogénautó 8126 renault közbringa tábla éjszaka suzuki autóroncs Budaörs bogár vw örményország relatív gyorshajtás francia mercedes autópálya-pihenő autóipar hibás tábla vezetéstámogatás 30 USA vw bogár Párizs balesetveszély programajánlómúzeum év körforgalma Vecsés baki mirai borgwarner kerékpáros stratégia ceausescu bukkanó vadveszély babakocsi kerekesszék árpád híd innováció elektromos jármű navigáció karlobag kortrijk Svájc felmérés kerékpáros iaa 2024 buszsáv forgalommal szemben Honda mini wales autólopás felelősség felújítás önvezető autó M30 gps kézműves tábla ford focus kár tél mol autómatrica M1-es autópálya zöld IAA tuning Forma-1 Budapest Közút útfelbontás LPG autógáz Jogger tükör heti összefoglaló stoptábla elsőbbség jövőautó rangefinder egészség ugrató mazda 6 mps kerékcsere rumpold mazda burgenland menetrögzítő kamera octavia lakatolás kiss&ride felnikupak járdaszegély ugratás autószállító BYD Atto 3 Ferrari forgalom elől elzárt terület fényhíd szigetelőszalag mx-5 Dacia Logan Taliant Thalia Törökország biciklis elvesztés pótlás ÚME Lakó-pihenő övezet aquaplanning Egyesült Királyság elektromos busz zacskó útdíj állapot Passat lökhárító karosszéria javítás rozsda zil halloween használtautó import használtautó-import kesztyűtartó barkács használtautó-vásárlás felni kifordított kifordított felni münchen 20 homokvihar vihar korrózió kábítószer Kína légzsák utasvédelem rádió retró hangszóró klasszikus Lada zsiguli belgium várandósság hólánc fenntartható mobilitás új autó kamaz Honda E:ny1 la motorhiba olajfüst olajfogyasztás euro-norma Vito Mercedes Vito emelkedő beláthatatlan útszakasz nissan ariya orosz autó várakozás hóember lakópark autógyár fejlesztés infrastruktúra klíma irányjelző betegség pszichológia UAZ közterület autó Magyar Közút kreatív roncs retro Dakar dugattyú hidrogénbusz Vision Zero cserbenhagyás Audi LED fekvőrendőr horvátország karbantartás büntetőpont tankolás biztonsági öv karácsony homok sebességhatár teherautó veszélyes helyzet mikromobilitás alkohol bor hannover biztonság Toyota téli gumi autonóm autózás útépítés statisztika párásodás zebra Budapest motor e-roller agresszió Ausztrália repülőtér útfelújítás gyerekek tesla kresz tábla lakat elektromos kamion alkatrész művészet traffix érdekesség fizetőkapu logó vicc közlekedési morál törésteszt poén dohányzás az autóban alto suzuki alto figyelmetlen Baja smart lakótelep hagyomány 40-es tábla történelem facebook golf fáradtság napelemes autó iskola lightyear teszt sainz alonso omoda madrid elon musk Babboe gázolás elhagyatott szabálytalan Tanuló tanulóvezető T matrica tanulóautó friss jogsi jogosítványszerzés dugó feketedoboz szalagkorlát elektromos hajó elektromosautó kapubejáró foci futball sportpálya kerítés swift napelem teherbicikli biciklisáv töltés kutya fantomcég dobós cég vandalizmus szerbia GTI hamisítás alvázszám visszaélés szár záróvonal vezetésre alkalmasság követési távolság elalvás régi autó kijelző villanybicikli Csehország prizma Opel CD lemez nyári gumi id.7 volkswagen id.7 Opel Astra szigorítás izzó lámpa izzókészlet Autobahn jogosítvány meghibásodás ai megfigyelés plakát intertraffic olajteknő lerobban ramcatch korlát sx4 suzuki sx4 felirat plakett katalizátor utazás műszaki hiba besorolás sávelfogyás poller terelőoszlop intertraffic 2024 villanyautó olcsó ingyen ingyen közlekedés használt autó temető főút műszaki műszaki vizsga tégla körút hungária csúcsforgalom BYD veszély mixer nyár elkobzás Dolphin infotainment RATP figyelmeztető jelzés különlegesség Nagy-Britannia brit mini túra 2024 Párizsi Autószalon elektromos munkagép segítségnyújtás fényszóró gyermekülés oktatás kínai autó teherbringa bem rakpart Svédország szélvédő zajvédő fal gyalogátkelő lengyelország ADAC szélvédőcsere suzuki swift rendőrautó superb skoda superb szellőző fizikai gomb gomb vezetéstechnika vezetéstechnikai tréning képzés vezetéstechnikai képzés konnektoros hibrid figyelem Ausztria elektromos autó 30-as tábla TT TTS példamutatás BYD Seal U új kresz barcelona leállósáv kresz2024 oldalszél horrorszerelvény munkagép zenélő út motorosok Rosenbauer forgalomirányítás gyorshajtás asszisztens jég baleset gumiabroncs Komatsu papucs mezítláb rakomány üzemanyag mobilozás láthatóság continental SUV bukósisak Asfinag Japán látási viszonyok fizető parkolás elektromos bicikli zöld rendszám komp csepel-sziget lórév adony proace hilux érintőképernyő elektromos robogó agymotor benzinkút képernyő kukásautó THK figyelmetlen sofőr kamera sávváltás hibrid 37-es út antric cargobicikli casco strabag úthiba akció körgyűrű drón Olaszország motorkerékpár 70-es tábla mesterséges intelligencia gck up and charge induktív töltés európai autóipar Tang Seal U Yangwang U8 előzés kerékpár nyilvános töltő vinci autoroutes párizs 2024 időskor figyelmetlenség robogó m1-m7 ételfutár cargo kerékpár teherkerékpár roller Franciaország mobiltelefon hatótáv SeaLion 7 mozdony sebesség amerika sebességkorlátozás ferihegy pihenőhely M35 M44 hidrogén USPS Cobra motorozás kresz 2024 phev magyarország traffibox repülő autó dekor bírság világítás elektromos kerékpár rendőrség plug-in hibrid dunaharaszti stop-tábla kanyarodó fűútvonal Norvégia stressz figyelemelterelés téli felkészülés úthenger fűnyíró ideiglenes útburkolati jel elakadás újbuda tömegközlekedés torlódás Magyar Autóklub ORFK talicska tengeralattjáró BKK traffipack traffipax önjáró akkumulátor Porsche Guinness rekord gyorsforgalmi út buszmegálló mobiliti szolnok töltő e-autó pilisvörösvár 10-es út Liebherr Regent megállni tilos brit-szigetek ötlet halálos baleset közlekedési lámpa medence klór parkolás renault fluence kresz ajánlott sebesség pötty korlátozás túlkorlátozás zsákutca Bodmér behajtani tilos humor ing fiat panda panda raid másnaposság ittas vezetés büntetés bűncselekmény németország közlekedésbiztonság

Legutóbbi bejegyzések

Archívum

A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ