Így utaztunk a jövőbe a múlt héten - 2024. 37.

Ki mondta, hogy az összes elektromos autónak egyformának kell lennie?

A Renault nemrég bemutatta az 1971-ben piacra dobott R17-es modelljének teljesen elektromos újraértelmezését, ami valljuk be, elég menőre sikerült.

Nem ez az első jó húzása a francia márkának, ha korábbi, jól csengő nevű modellek feltámasztásáról, vagy modernizálásáról van szó. Nem is kell messzire visszatekinteni az időben, hiszen a legendás R5-ös elektromos változatát idén év elején mutatták be, és jövőre már itthon is kapható lesz. 

R17

Az R17-tel kapcsolatban egyelőre nincsenek ilyen tervek, - ebben a formában biztosan nem valósulhat meg, hiszen az elektromos változatot a régi kivitel alapjaira építették, ami biztosan nem teljesítené a mai biztonsági előírásokat - pedig valószínűleg sokan szeretnék látni az utakon az Ora Ïto francia dizájner és a Renault legújabb közös munkáját. 

Míg az eredeti R17-es elsőkerék-hajtású volt, addig a tanulmányautó 270 lóerős villanymotorja a hátsó kerekeket hajtja. Az autó formájának alapja felismerhető maradt, de azt teljesen a modern igényekhez igazították. Aki élőben is megnézné az újratervezett R17-est, az október 14-20 között a Párizsi Autószalonon megteheti. 

Elektromos daruk álltak munkába San Diego kikötőjében

Észak Amerikában elsőként San Diego kikötőjében álltak munkába elektromos daruk. A két darab Konecrane daru a korábbi dízelüzemű darukat váltja és egyenként legfeljebb 200 tonnát képesek maximum 59 méter magasba emelni. Fejlett vezérlésüknek köszönhetően együtt is tudnak dolgozni, ilyenkor 400 tonnás terhet is képesek közösen mozgatni.

De nem csak az elektromos üzem különbözteti meg a régi és az új darukat, teljesítményben is nagy az előrelépés, hisz a korábbiak legfeljebb 100 tonna emelésére voltak képesek. A daruk már a kikötőben vannak, és ha minden jól megy, és elkészül az energiaellátást biztosító elektromos infrastruktúra is, akkor még ebben az évben munkába is állhatnak a kikötő zöld darui. 

Elektromos Kikotoi Daru

Világrekord villanyhajóval

Első alkalommal szelte át a Balti tengert elektromos hajtású hajó. A Candela csúcstechnikájú szárnyashajója Svédország és Finnország között hajózott, tisztán elektromos áram segítségével. 

A Candela C-8 számítógép vezérelt szárnyashajója menet közben szinte teljesen kiemelkedik a vízből, így a hajónak mindössze 1 százaléka merül csak a nagy közegellenállású vízbe. Ezzel a megoldással egy hagyományos hajó energiaigényének 20 százaléka is elég a haladáshoz. 

Candela C8

Az út során közel 300 kilométert tett meg a hajó, amihez a fedélzeti 69 kWh akkumulátorokat háromszor kellett feltölteni, amit erre alkalmas kikötőkben végeztek el. A teljes út üzemanyagköltsége 50 euró volt, ellentétben az elektromos hajót kísérő hagyományos hajó 750 eurós benzinszámlájával. 

„A cél az volt, hogy bemutassuk, a nagy távolságú elektromos tengeri utazás nemcsak lehetséges, hanem az elektromos hajók és csónakok minden tekintetben felülmúlják a fosszilis üzemanyaggal hajtott hajókat” – mondta Gustav Hasselskog, a Candela vezérigazgatója és alapítója.

Leállítják az elektromos Fiat 500-as gyártását

Nem fogy elég a Fiat 500-as elektromos változatából, ezért a Stellantis leállítja a modell gyártását. Egyelőre csak négy hétre állnak le a torinói gyár futószalagjai, és a gyár közleménye szerint "az intézkedés a jelenlegi megrendeléshiány miatt szükséges, amelynek nehézségeivel az európai elektromosautó-piac összes gyártója, különösen az európai autógyártók küszködnek” 

500 Ev

Az európai elektromos autó gyáraknak nem csak a villanyautók iránti csökkenő érdeklődéssel kell megküzdeniük, hanem a kontinenst ellepő, olcsó, állami pénzzel megtámogatott kínai modellek dömpingjével is. Utóbbi ellen az EU védővámokkal próbál védekezni, bár ezek közel nem olyan fájdalmas méretűek, mint amit például az USA és Kanada vezetett be a Kínában gyártott autók importjára. 

Nemzeti Együttműködési AlapMiniszterelnökségBGA

A TraffiX működésének finanszírozásában a Nemzeti Együttműködési Alap is közreműködött.

Címkék

választás kapcsolat Ford Ka Brixton Brabus hivatalos Brabusz blog hídpornó Martorell Rudolf Yaris Ford Transit autóreklám autómosó vadász gördeszka Nissan carspotting gólya egyirányú utca Portugália OBB hómaró sofőr röhej Drezda DDR halottaskocsi Waze hókotró 4-es metró kuka FKF traktor túlméretes szerelvény üldözés tetőbox prius 60-as tábla tapolca királynő Trabant kresz-módosítás természetkárosítás olajkút zala megye akadálymentesítés Spanyolország union felelősségbiztosítás NÚSZ nosztalgia segélyhívó downhill természetvédelem hírek kijárási tilalom aluljáró Lánchíd építkezés mixerautó betonmixer mixerkocsi street art libegő MOL Limo trolibusz sorompó alagút 1-es út BKV fedélzeti kamera fénysorompó m3-as autópálya félsorompó kötelező mentők villamos Jaguar felicia pickup diy tűzoltóautó autómegosztó Volán skoda volkswagen M1 vasúti átjáró hülyenév metró BMW motoros bicikli Frankfurt Finnország környezetvédelem kereszteződés kerülő M0 Barkas szlovákia büntetőfékezés embléma vicces elektromos hajó toyota prius kerékbilincs Budakeszi közút dashcam reklám COVID-19 Urban Collëctif ICE opel frontera Isuzu 3-as metró megállás 4-es út sávlezárás főpolgármester videó közlekedés tréler hirdetés matrica mini countryman elektromos bányagép hülye kiírás zene Kanada gyalogos körforgalom Hollandia kaiyun avtoexport kgfb szabály biztosítás közvilágítás kamion Berlin 112 terepjáró járda autópálya autóút busz rendszám zöld Lime dízel korlátozás 5g M7-es autópálya M1-es autópálya vasút hoax ZalaZONE online térkép aszfaltfestés felfestés hülyeség hőség győr csákvár varsó elektronikus jegy forgalomcsillapítás légszennyezés dugódíj levegő munkacsoport ellenőrzés közúti ellenőrzés gazdagrét városépítészet koppenhága fiat jegy Gyermekvasút kerékpársáv ergonómia omsz megkülönböztető jelzés bérlet talált tárgyak közösségi matchbox kolodko margit híd autós üldözés 8-as jegybankelnök matolcsy ford f150 modell hódmezővásárhely visual signature c evolution futár ctis jobbra tartás kia niro sportage lakott terület kezdete lakott terület vége genf daru citroen agip oldaltávolság józsefváros traffix dashcam taxi India őz jog m1m7 elektromos motor tűzoltógarázs e-mobilitási tranzíció Bubi kerékpárút utastájékoztatás húsvét kispolszki pötördi szerviz bicske volánbusz köpködés Szentendre szabálytalanság múzeum felesleges tábla útburkolati jel hidrogénautó 8126 renault közbringa tábla éjszaka suzuki autóroncs Budaörs bogár vw örményország relatív gyorshajtás francia mercedes autómatrica autópálya-pihenő autóipar hibás tábla vezetéstámogatás 30 USA vw bogár Párizs balesetveszély programajánlómúzeum év körforgalma Vecsés baki mirai borgwarner kerékpáros stratégia ceausescu bukkanó vadveszély babakocsi kerekesszék árpád híd innováció elektromos jármű navigáció karlobag kortrijk Európa Svájc felmérés kerékpáros iaa 2024 buszsáv forgalommal szemben Honda mini wales autólopás felelősség felújítás önvezető autó M30 gps kézműves tábla ford focus kár tél mol IAA tuning Forma-1 Budapest Közút útfelbontás LPG autógáz Jogger tükör heti összefoglaló stoptábla elsőbbség jövőautó rangefinder egészség ugrató mazda 6 mps kerékcsere rumpold mazda burgenland menetrögzítő kamera octavia lakatolás kiss&ride felnikupak járdaszegély ugratás autószállító BYD Atto 3 Ferrari forgalom elől elzárt terület fényhíd szigetelőszalag mx-5 Dacia Logan Taliant Thalia Törökország biciklis elvesztés pótlás ÚME Lakó-pihenő övezet aquaplanning Egyesült Királyság elektromos busz zacskó kresz tábla útdíj állapot Passat lökhárító karosszéria javítás rozsda zil halloween használtautó import használtautó-import kesztyűtartó barkács használtautó-vásárlás alkohol felni kifordított kifordított felni münchen 20 homokvihar vihar korrózió kábítószer Kína légzsák utasvédelem rádió retró hangszóró klasszikus Lada zsiguli belgium várandósság hólánc fenntartható mobilitás új autó kamaz Honda E:ny1 la motorhiba olajfüst olajfogyasztás euro-norma Vito Mercedes Vito emelkedő beláthatatlan útszakasz nissan ariya orosz autó várakozás hóember lakópark autógyár fejlesztés infrastruktúra klíma irányjelző betegség pszichológia UAZ közterület autó Magyar Közút kreatív roncs retro Dakar dugattyú hidrogénbusz Vision Zero cserbenhagyás Audi LED fekvőrendőr horvátország karbantartás büntetőpont tankolás biztonsági öv karácsony homok sebességhatár teherautó veszélyes helyzet mikromobilitás tesla bor hannover biztonság Toyota téli gumi autonóm autózás útépítés statisztika párásodás zebra Budapest motor e-roller agresszió Ausztrália repülőtér útfelújítás gyerekek lakat elektromos kamion alkatrész művészet traffix érdekesség fizetőkapu logó vicc túlkorlátozás törésteszt poén dohányzás az autóban alto suzuki alto figyelmetlen Baja smart lakótelep hagyomány 40-es tábla történelem facebook golf fáradtság napelemes autó iskola lightyear teszt sainz alonso omoda madrid teherbringa Babboe gázolás elhagyatott szabálytalan Tanuló tanulóvezető T matrica tanulóautó friss jogsi jogosítványszerzés dugó feketedoboz szalagkorlát elektromos hajó elektromosautó kapubejáró foci futball sportpálya kerítés swift napelem teherbicikli biciklisáv töltés kutya fantomcég dobós cég vandalizmus szerbia GTI hamisítás alvázszám visszaélés bűncselekmény szár záróvonal vezetésre alkalmasság követési távolság elalvás régi autó kijelző villanybicikli Csehország prizma Opel CD lemez nyári gumi id.7 volkswagen id.7 Opel Astra szigorítás izzó lámpa izzókészlet Autobahn jogosítvány meghibásodás ai megfigyelés plakát intertraffic olajteknő lerobban ramcatch korlát sx4 suzuki sx4 felirat plakett katalizátor utazás műszaki hiba besorolás sávelfogyás poller terelőoszlop intertraffic 2024 villanyautó olcsó ingyen ingyen közlekedés használt autó temető főút műszaki műszaki vizsga tégla körút hungária csúcsforgalom BYD veszély mixer nyár elkobzás Dolphin infotainment RATP figyelmeztető jelzés különlegesség Nagy-Britannia brit mini túra 2024 Párizsi Autószalon elektromos munkagép segítségnyújtás fényszóró gyermekülés oktatás kínai autó közlekedési morál bem rakpart Svédország ADAC szélvédő zajvédő fal gyalogátkelő lengyelország németország szélvédőcsere suzuki swift rendőrautó superb skoda superb szellőző fizikai gomb gomb vezetéstechnika vezetéstechnikai tréning képzés vezetéstechnikai képzés konnektoros hibrid figyelem Ausztria elektromos autó 30-as tábla TT TTS példamutatás BYD Seal U új kresz barcelona leállósáv kresz2024 oldalszél horrorszerelvény munkagép zenélő út Rosenbauer forgalomirányítás gyorshajtás asszisztens jég baleset gumiabroncs Komatsu papucs mezítláb rakomány üzemanyag mobilozás láthatóság continental SUV bukósisak Asfinag Franciaország Japán látási viszonyok fizető parkolás motorosok ittas vezetés zöld rendszám motorkerékpár komp csepel-sziget lórév adony proace hilux érintőképernyő elektromos robogó agymotor benzinkút képernyő kukásautó THK figyelmetlen sofőr kamera sávváltás hibrid 37-es út antric cargobicikli casco strabag úthiba akció körgyűrű drón Olaszország 70-es tábla mesterséges intelligencia gck up and charge induktív töltés európai autóipar Tang Seal U Yangwang U8 előzés kerékpár nyilvános töltő vinci autoroutes párizs 2024 időskor figyelmetlenség robogó m1-m7 ételfutár cargo kerékpár teherkerékpár roller mobiltelefon hatótáv közlekedésbiztonság SeaLion 7 mozdony sebesség amerika sebességkorlátozás ferihegy pihenőhely M35 M44 hidrogén USPS Cobra motorozás kresz 2024 phev magyarország traffibox repülő autó dekor bírság balesetmegelőzés világítás elektromos kerékpár rendőrség plug-in hibrid dunaharaszti stop-tábla kanyarodó fűútvonal elektromos bicikli Norvégia stressz figyelemelterelés téli felkészülés úthenger fűnyíró ideiglenes útburkolati jel elakadás újbuda tömegközlekedés torlódás Magyar Autóklub ORFK talicska tengeralattjáró BKK traffipack traffipax önjáró akkumulátor Porsche Guinness rekord kresz gyorsforgalmi út buszmegálló mobiliti szolnok töltő e-autó pilisvörösvár 10-es út Liebherr Regent megállni tilos brit-szigetek ötlet halálos baleset büntetés közlekedési lámpa medence klór parkolás renault fluence

Legutóbbi bejegyzések

Archívum

A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ