Erősen közlekedésorientált muzeológus barátunktól kaptuk az alábbi fotó linkjét; ő találta a Fortepanon ezt a csodálatos képet, ami a budapesti gyalogosátkelő-kivitelezés 1961-es technológiájának állít emléket:
Kép: Fortepan / FŐMTERV
Az se semmi, hogy még a szocialista munkaerkölcs mellett is belefért, hogy öt, elvileg dolgozó emberből egyszerre ténylegesen hárman is munkát végezzenek egy útépítésen, és csak ketten nézzék őket! (Persze lehet, hogy csak a fotó kedvéért hajoltak oda ilyen sokan egyszerre a tényleges munkához a brigádból.) Cuki a műveletet felügyelő úttörő is, de nem ez a legizgalmasabb a képen - inkább a zebra kialakításának igényessége.
Szabályosan öntőformát alakítottak ki az úttestben a csíknak, ebbe önti a vödrös ember, majd simítják bele a többiek a sárga, finomszemcsés betonnak tűnő anyagot. Ez aztán nem kopik le soha, gyakorlatilag csak az út kopórétegével együtt tud eltűnni! A hazai útépítésben ma kétféle útburkolati jel-felfestés használatos, ha nem számítjuk az ideiglenes, ragasztott csíkokat: az oldószeres (ez az, ami szinte azonnal lekopik) és a tartós (ez a vastagabb, ráfutáskor a kocsiban is érezhető fajta). Ilyen süllyesztett, öntött, örökkévaló felfestést ma már nem szokás csinálni.