A nagy autók talán biztonságosabbá teszik a közlekedést - a benne ülőknek. A többieknek szívás

Egyre több nagy autót, nagyméretű SUV-t látunk az utakon – kezdi összefoglalóját az ausztrál Conversation című szaklap. Nyilvánvaló, hogy a méretnövekedés ott is probléma: minden egyes Ausztráliában eladott személygépkocsira majdnem három SUV jut.

Az olyan járművek, mint a pickupok, a nagy terepjárók, az SUV-ok általában nagyobb védelmet nyújtanak az utasoknak, mint a kisebb autók, ami nagyrészt nagyobb tömegüknek és szerkezetük ütközéselnyelő kialakításának köszönhető. A járművezetők és az utasok számára ez más járművekkel való ütközés esetén kisebb sérülésveszélyt jelenthet. Ugyanezek a tulajdonságok azonban növelik a kisebb járművek utasai, a gyalogosok és a kerékpárosok számára a baleseti kockázatot. A nagy járművek elejének magassága benyúlhat a kisebb járművek utasterébe, nagyobb tömegük pedig nagyobb erejű ütközésekhez vezethet.

Brandon Green Pr T5m F7ef Pu Unsplash

Felmérések szerint a járművezetők úgy vélik, hogy a nagyobb járművek biztonságosabbak. Ez nagyban befolyásolja az autóvásárlási döntést olyan egyéb tényezők mellett, mint a presztízs vagy akár a terepjáró képességek. Ez a fajta biztonságérzet lehet kontraproduktív is. A tapasztalat az, hogy a nagyobb autót vezetők kockázatosabb vezetési magatartást tanúsítanak: a SUV-vezetők gyakrabban vezetnek egy kézzel – állítja az ausztrál szaklap.

Egy holland tanulmány szerint a nehezebb járművekkel a forgalomban jelentősen megnő a halálos balesetek kockázata. Ez az Egyesült Államokban is megfigyelhető, ahol egy tanulmány szerint a jármű tömegének 500 kilogrammos növekedése – ami a SUV-ok (vagy az ott népszerű nagy pickupok) és akár egy nagyobb szedán közötti különbséget jelentheti – 70 százalékkal magasabb halálozási kockázattal jár.

Egy 2003-as amerikai lökhárítómagasság-illesztési szabványosítási előírás célja az volt, hogy csökkentse a SUV-ok/pickupok és a személygépkocsik közötti ütközések súlyosságát. Ezen járművek lökhárítóinak magasságának összehangolásával a lökhárítóik megfelelően illeszkednének ütközéskor, javítva az ütközési erőeloszlást és jobban védve az utasokat. Az eredmények azonban vegyesek voltak. Az oldalirányú ütközéseknél szerény mértékben csökkentette a halálozási kockázatot, de kevésbé volt hatékony a frontális ütközéseknél. Ez arra utal, hogy további biztonsági fejlesztésekre van szükség a járművek ütközéseinek hatékony kezeléséhez.

A gyalogosok nagyobb valószínűséggel szenvednek halálos sérüléseket nagyméretű járművel történő gázolás esetén, mint kisebb kocsik elé kerülve. Ezeknek a járműveknek a kialakítása, különösen a magasabb orr-rész jelentősen növeli a kockázatot. Az orr-rész magasságának mindössze 10 centiméteres növekedése 22 százalékkal növelheti a gyalogosok halálának kockázatát, és az ütközés nagyobb valószínűséggel történik a kritikus sérülési pontokon, például a mellkason vagy a fejen.

Tanulmányok összefüggést mutattak ki a nagyobb járművek, például a terepjárók eladásának megugrása és a gyalogosok halálos áldozatainak növekedése között az Egyesült Államokban 2000 és 2019 között. A gyerekek 8-szor nagyobb eséllyel halnak meg, ha SUV üti el őket, mintha könnyebb és kisebb autókkal történik a baleset. 

Számítógépes szimulációkkal is vizsgálták az autóbalesetek hatását: milyen hatással van az elütött gyalogosok agyára, ha SUV vagy személygépkocsi gázol. A SUV-ok nagyobb tömege azonos sebességgel haladva kétszer akkora erőhatást fejt ki az agyra, mint a szedánok, ami jelentősen növeli a súlyos sérülések kockázatát, még mielőtt a fej közvetlen érintkezése bekövetkezne. Azt is kimutatták, hogy magasabb orr-résszel rendelkező autókkal ütközés esetén a gyalogosok nagyobb sebességgel csapódnak a földbe.

A SUV-okkal kapcsolatos balesetekből származó kerékpáros sérülések is jelentősen súlyosabbnak bizonyultak, mint a személygépkocsival történtekből származó sérülések, különösen a fejsérülések súlyossága nőtt meg.

Szintén fontos kérdés, hogy a nagyméretű járművek növelik a kocsifelhajtón történő balesetek kockázatát, különösen az öt év alatti gyermekek esetében, mivel kialakításuk gyakran korlátozza a kilátást hátrafelé. Egy nyolc évvel ezelőtt készített amerikai (utahi) tanulmány 495 jármű-gyalogos balesetet vizsgált, melyek közül 128 a felhajtókban történt. Ezekben látványosan nagyobb arányban érintettek a nagyobb járművek (például SUV-ok, pick-upok, kisteherautók), mivel ezeknek nagy a holttere. Éppen ezért fontos az olyan technológiák megjelenése és elterjedése, mint a tolatókamerák és a parkolószenzorok, amik jelentősen javítják a kilátást, csökkentik a holttereket.

Egyre több járművezető választja a nagyobb járműveket a személyes biztonságra hivatkozva, így sokan akaratlanul is veszélyeztethetik a gyalogosok és más úthasználók biztonságát. Minden egyes halálos balesetre, melyet egy nagyméretű járműben ülő személy megúszik ép bőrrel, legalább 4,3 olyan halálos baleset jut, melyben más közlekedők érintettek. A méretnövekedésben természetesen az autógyártók is partnerek, így a tendencia megváltoztatásához erős politikai akaratra és (ellen)ösztönzőkre van szükség. Jelenleg vita folyik arról, hogy a SUV-kra és a nagyobb autókra súlyosabb adókat és/vagy regisztrációs díjakat kellene kivetni, különösen a mások biztonságára gyakorolt hatásuk miatt. Egyes helyeken, például Párizsban, a nehezebb járműveket úgy tartják vissza, hogy bizonyos súly felett megháromszorozzák a parkolási díjakat.

A nagyméretű járművek népszerűségét tekintve azonban az ilyen politikai változtatás nem lesz (lenne) egyszerű.

Kép: Unsplash

Nemzeti Együttműködési AlapMiniszterelnökségBGA

A TraffiX működésének finanszírozásában a Nemzeti Együttműködési Alap is közreműködött.

Címkék

választás kapcsolat Ford Ka Brixton Brabus hivatalos Brabusz blog hídpornó Martorell Rudolf Yaris Ford Transit autóreklám autómosó terepjáró vadász gördeszka Nissan carspotting gólya egyirányú utca Portugália OBB hómaró sofőr röhej Drezda DDR halottaskocsi Waze hókotró 4-es metró kuka FKF traktor túlméretes szerelvény üldözés tetőbox prius 60-as tábla tapolca királynő Trabant kresz-módosítás természetkárosítás olajkút zala megye akadálymentesítés kgfb fekvőrendőr union kötelező felelősségbiztosítás NÚSZ nosztalgia 112 közvilágítás segélyhívó downhill természetvédelem hírek kijárási tilalom aluljáró Lánchíd építkezés mixerautó betonmixer mixerkocsi street art libegő MOL Limo trolibusz sorompó alagút 1-es út BKV fedélzeti kamera fénysorompó m3-as autópálya félsorompó mentők villamos Jaguar Berlin felicia pickup diy biztosítás tűzoltóautó autómegosztó körforgalom Volán skoda volkswagen M1 vasúti átjáró hülyenév útburkolati jel BMW motoros rendszám bicikli Frankfurt Finnország környezetvédelem kereszteződés busz téli felkészülés autóút M0 Barkas szlovákia büntetőfékezés tél embléma vicces hajó metró toyota prius kerékbilincs Budakeszi közlekedés közút dashcam reklám COVID-19 Urban Collëctif ICE opel frontera Isuzu 3-as metró megállás Franciaország sávlezárás autópálya főpolgármester videó szabály tréler hirdetés matrica mini countryman elektromos bányagép hülye kiírás zene Spanyolország kamion Hollandia kaiyun járda zöld felújítás Lime dízel korlátozás 5g M7-es autópálya M1-es autópálya vasút hoax ZalaZONE online térkép aszfaltfestés felfestés hülyeség hőség győr csákvár felmérés varsó elektronikus jegy forgalomcsillapítás légszennyezés dugódíj levegő munkacsoport ellenőrzés közúti ellenőrzés gazdagrét városépítészet koppenhága fiat jegy Gyermekvasút kerékpársáv ergonómia omsz megkülönböztető jelzés bérlet talált tárgyak közösségi matchbox kolodko margit híd autós üldözés 8-as jegybankelnök matolcsy ford f150 modell hódmezővásárhely visual signature c evolution futár ctis Európa kia niro sportage lakott terület kezdete lakott terület vége genf daru citroen agip mol oldaltávolság józsefváros traffix dashcam taxi jobbra tartás m1-m7 őz jog kár m1m7 elektromos motor tűzoltógarázs e-mobilitási tranzíció Bubi balesetveszély utastájékoztatás húsvét kispolszki pötördi szerviz bicske volánbusz India köpködés Szentendre közlekedési lámpa múzeum felesleges tábla tömegközlekedés hidrogénautó 8126 renault kerékpárút közbringa tábla suzuki autóroncs Budaörs bogár vw örményország francia mercedes autómatrica autópálya-pihenő autóipar hibás tábla vezetéstámogatás 30 USA vw bogár szabálytalanság BKK programajánlómúzeum év körforgalma Vecsés baki mirai borgwarner kerékpáros stratégia ceausescu bukkanó vadveszély babakocsi kerekesszék árpád híd ötlet elektromos jármű navigáció karlobag kortrijk gyalogos Svájc traffipax kerékpáros iaa 2024 buszsáv forgalommal szemben Honda mini wales autólopás felelősség Párizs önvezető autó M30 gps kézműves tábla IAA tuning Forma-1 Budapest Közút útfelújítás útfelbontás LPG autógáz Jogger tükör heti összefoglaló karácsony stoptábla elsőbbség jövőautó rangefinder egészség ugrató mazda mazda 6 mps kerékcsere rumpold burgenland menetrögzítő kamera octavia lakatolás kiss&ride felnikupak LED világítás ugratás repülőtér autószállító BYD Atto 3 Ferrari gyerekek fényhíd szigetelőszalag zebra Dacia Logan Taliant Thalia Törökország biciklis elvesztés pótlás lengyelország Lakó-pihenő övezet aquaplanning várakozás Egyesült Királyság elektromos busz zacskó dekor kresz tábla útdíj motor állapot Passat lökhárító karosszéria javítás rozsda zil használtautó import használtautó-import kesztyűtartó barkács használtautó-vásárlás éjszaka felni kifordított kifordított felni münchen 20 homokvihar vihar korrózió Kína légzsák utasvédelem rádió retró hangszóró klasszikus Lada zsiguli belgium várandósság hólánc fenntartható mobilitás új autó kamaz agresszió Honda E:ny1 la motorhiba olajfüst olajfogyasztás euro-norma Vito Mercedes Vito emelkedő beláthatatlan útszakasz nissan ariya orosz autó Ausztrália hóember lakópark autógyár fejlesztés infrastruktúra párásodás klíma büntetőpont irányjelző betegség pszichológia UAZ közterület autó Magyar Közút kreatív roncs retro Dakar dugattyú hidrogénbusz Vision Zero cserbenhagyás Audi e-roller 30-as tábla kábítószer horvátország karbantartás útépítés tankolás biztonsági öv statisztika homok sebességhatár teherautó veszélyes helyzet mikromobilitás alkohol bor hannover biztonság Toyota téli gumi autonóm autózás látási viszonyok tesla Budapest lakat relatív gyorshajtás elektromos kamion Csehország alkatrész művészet traffix érdekesség fizetőkapu logó vicc előzés törésteszt poén dohányzás az autóban alto suzuki alto figyelmetlen Baja smart lakótelep hagyomány 40-es tábla túlkorlátozás történelem közlekedési morál facebook golf fáradtság napelemes autó németország lightyear teszt sainz alonso omoda madrid szár teherbringa Babboe gázolás elhagyatott szabálytalan Tanuló tanulóvezető T matrica tanulóautó friss jogsi jogosítványszerzés feketedoboz szalagkorlát elektromos kerékpár elektromosautó kapubejáró foci futball sportpálya kerítés swift napelem teherbicikli biciklisáv töltés kutya fantomcég dobós cég vandalizmus szerbia GTI hamisítás alvázszám visszaélés bűncselekmény elektromos hajó ORFK záróvonal fényszóró követési távolság elalvás régi autó kijelző villanybicikli veszély prizma Opel CD lemez nyári gumi id.7 volkswagen id.7 Opel Astra dugó izzó lámpa izzókészlet Autobahn jogosítvány meghibásodás BYD ai megfigyelés plakát intertraffic zajvédő fal olajteknő lerobban ramcatch korlát segítségnyújtás sx4 suzuki sx4 felirat plakett katalizátor utazás műszaki hiba besorolás sávelfogyás poller terelőoszlop intertraffic 2024 villanyautó olcsó ingyen ingyen közlekedés használt autó temető főút műszaki műszaki vizsga tégla körút hungária csúcsforgalom szélvédő iskola bírság mixer nyár elkobzás Dolphin infotainment elektromos ADAC különlegesség Nagy-Britannia brit mini túra 2024 Párizsi Autószalon elektromos munkagép oktatás szigorítás gyermekülés figyelmeztető jelzés gyalogátkelő kínai autó szélvédőcsere suzuki swift rendőrautó superb skoda superb szellőző fizikai gomb gomb vezetéstechnika vezetéstechnikai tréning képzés vezetéstechnikai képzés phev konnektoros hibrid figyelem kresz 2024 közlekedésbiztonság TT TTS példamutatás sebesség új kresz barcelona leállósáv kresz2024 mobiltelefon oldalszél horrorszerelvény munkagép Rosenbauer forgalomirányítás torlódás asszisztens elakadás körgyűrű gumiabroncs Komatsu papucs mezítláb rakomány Olaszország üzemanyag benzinkút amerika SUV continental balesetmegelőzés bukósisak Asfinag Ausztria Japán baleset mobilozás fizető parkolás motorosok ittas vezetés elektromos bicikli zöld rendszám motorkerékpár komp csepel-sziget lórév adony proace hilux érintőképernyő magyarország agymotor gyorshajtás képernyő kresz THK figyelmetlen sofőr figyelmetlenség kamera büntetés sávváltás rendőrség láthatóság elektromos autó repülő autó antric kerékpár cargobicikli casco strabag úthiba akció figyelemelterelés drón robogó elektromos robogó roller parkolás gck hidrogén párizs 2024 up and charge induktív töltés sebességkorlátozás

Legutóbbi bejegyzések

Archívum

A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ