Ezen a héten nem csak a villamos, hanem az elektromos buszokról szóló hír is aluszik, így csak villanyautóval foglalkozunk. Széles a skála, a rémes orosz szörnyetegtől a világjáró Nissan-on át a legújabb magyar autógyárig. Ami ráadásul kínai.
BLOG
Egy AVIA benzinkút mosója előtt találtuk az égősorral feldobott dobozos UAZ-t. Végre valami nagyobb a sok díszfényes Trabant után!
Ez volt az első gondolatom, amikor kinéztem a konyhaajtón a sötétbe. Pedig...
Egyelőre nem az elvártnak megfelelően csökken a halálos közúti balesetek száma Németországban. Mi a probléma? A közúti agresszió elkövetőit tárja fel egy jelentés nem, kor és autótípus szerint. A Stille Nacht érdekében: hogyan vigyük haza ügyesen-okosan a karácsonyfát?
Ezen a héten kiderül, hogy az elektromos busz sem mindenható, sőt: van ahol több bajt okoz, mint hasznot. Ennek ellenére a BKK új elektromos buszokat látna szívesen az utakon, és jövőre indul a vállalkozásoknak szóló elektromosautó vásárláshoz igényelhető támogatás is.
A híres-hírhedt Autopilot miatt visszahívják csaknem az összes amerikai Teslát. Mi? Miért? Mi lesz? A másik, hogy szakértők aggódnak a Cybertruck miatt közlekedésbiztonságilag. Musk: biztonságos. Szakértők: mások meghalhatnak.
Tovább A Tesla jogos (?) ekézései – heti közlekedésbiztonsági összefoglaló
Régen menő volt a Zsigulin, aztán egy-két nyugati használt autón is lehetett látni a '90-es években. Hová tűnt a kifordított acélfelni, és mi volt vele a probléma?
Ilyen érzés, amikor bármilyen előrejelzés nélkül egyszer csak töredékére csökken a látótávolság országúti tempónál.
Tovább Videón a hirtelen jött homokvihar: ilyen is megeshet a magyar utakon
Ha nem kötöd be az övet, akkor minden más életmentő funkciót is elfelejthetsz!
Tovább Ezért kell bekötni magad: elsőkézből egy durva balesetről
Apró magyar hidrogénautót mutattak be, óriási francia tüzelőanyagcella-gyárat avattak, valamint gázhajtású, csendben suhanó Scania kamionokról is érkezett hír az elmúlt napokban. Ez történt zöldségfronton az év 50. hetében.
Valódi, analóg hangszínszabályzó egy kazettás autórádió alá csavarozva? Nem csalás, nem ámítás és nem is 30 évvel ezelőtt készült a fotó, bizony még mindig találni ilyen relikviát a magyar utakon.
Dashcam-videót kaptunk egy olvasónktól, Szegeden, amint egy kétsávos körforgalomban szembetalálja magát egy kerékpárossal.
Van egyfajta mágikus vonzása ezeknek a leparkolt autószállítóknak - elgondolkodtunk azon, mi történne, ha egyszer megpróbálnánk ugratónak használni egy ilyet.
A várandós autóvezetőknek szánt hevederek többet ártanak. Mint ahogy a vastag télikabátban vezetés is veszélyes. A brit nők jobban félnek a kerékpáron. Európai gumiszabályok országonként.
Hidrogén-hajtású buszokkal utazhatunk a hó közepétől, jönnek az elektromos töltőpontok az OMV kútjaira is, és elképesztő lítium-mezőről is lesz szó a 49. heti zöld közlekedési összefoglalóban
A gyalogos nem adta meg a jobbkézszabályt a biciklisnek, elgázolta, majd továbbgyalogolt, mindezt Tamásiban.
Tovább Gyalogosgázolás, de nem úgy: a gyalogos gázolt egy biciklist, keresi a rendőrség
Mi a 13+1 fő baleseti ok? Fontos rögzíteni a cuccokat az autóban, hogy ne tetézzük a bajt. Közlekedésbiztonsági filmek gyerekeknek. Az utasok 7 fő bűne
Tovább A legfőbb baleseti okoktól az utasok hét fő bűnéig - heti közlekedésbiztonsági összefoglaló
Új villanyteherautók állnak szolgálatba a Magyar Postánál, visszatérnek a trolik Prága utcáira, és az Emirates zöld kerozint tankolva reptette meg az egyik A380-as monstrumát.
Ha abban a tévhitben élsz, hogy külföldön kizárólag szakszerűen nyúlnak az autókhoz, akkor el kell, hogy keserítselek: ez egy nyugatról frissen behozott autó műszerfalának részlete.
Bármilyen meglepő, még mindig akadnak olyan kistelepülések, ahol természetes a kapukilincsekre vagy az autók tükrére akasztani a szomszédnak szánt csomagot a sikertelen kézbesítés után.
Az EU-ban nőtt a halálos balesetek száma tavaly. Az ittas vezetés még mindig nagy probléma. A nagy orrú autók veszélyesebbek a gyalogosokra. Kiderült, melyek a legbiztonságosabb használt autók Ausztráliában - de a lista számunkra is beszédes.
Elektromos autók lepik el Vatikánt, villanytaxik Párizst, és érkezik az applikáció is, ami segít majd környezetkímélőbbé tenni az utazásainkat
Olvasói videót kaptunk, amelyen egy autó látható, ahogy Kecskemét határában félig leszakadt hátsó lökhárítóval közlekedik. Mi ilyenkor a teendő? Íme a válasz!
Tovább Félig leszakadt a lökhárító menet közben: elkerülhető lett volna?
Ma már önmagában is kitűnik a tömegből egy strandkorlátkék ezeröcsi, ám ennek a konkrét autónak a tulaja különleges látványelemekkel és utólagos LED fényhíddal szerette volna még észrevehetőbbé tenni az autóját.
Tovább Star Wars plüss és LED lámpa egy Lada 1500-ason? Íme!