Traffix Bejelentek egy problémát
Ügyek  ›  Heves  ›  Kiegészítő táblával megmagyarázott súlykorlátozó tábla
Folyamatban Heves

Kiegészítő táblával megmagyarázott súlykorlátozó tábla

Bejelentve 2026.07.23. · anonim bejelentő · Váraszó, II. Rákóczi Ferenc út 1, 3254 Magyarország
Kiegészítő táblával megmagyarázott súlykorlátozó tábla
Váraszó, II. Rákóczi Ferenc út 1, 3254 Magyarország

Helyszín: Heves megye, Váraszó település, belterület. A településen több utcára vonatkozóan - feltételezhetően az útpálya szerkezetének védelme érdekében - súlykorlátozást rendeltek el. Ez önmagában rendben van, azonban a tábla értelmezésében az útkezelő úgy döntött, hogy kiegészítő táblával segít értelmezni annak jelentését. Ez elgondolkodtató, hiszen ebből az következik, hogy az útkezelő azt feltételezi, a gépjárművezetők nem ismerik a közúti jelzéseket. Nem kell megmagyarázni az alaptáblák jelentését, ha annak jelzése egyértelmúen értelmezhető. Márpedig egy súlykorlátozásra vonatkozó tilalmat elrendelő közúti jelzőtáblát jogosítvánnyal rendelkező gépkocsivezetőnek fel kell ismerni.

A hatályban lévő KRESZ és ÚME együttesen sem tárgyalnak olyan kiegészítő táblákat, amelyeknek külön szöveges magyarázatot kellene adnia az egyébként egyértelműen értelmezhető jelzések tekintetében. Noha a kiegészítő táblák egyik feladata, hogy az alaptábla jelentését értelmezze, mégis túlzás az ehhez hasonló közúti jelzés megmagyarázása.

A kiegészítő táblák eltúlzott szövegezése azt eredményezi, hogy a gépkocsivezetőnek meg kell állnia annak érdekében, hogy a szöveget elolvassa, miközben a kiegészítő tábláknak is minimális, közérthető szövegezést , vagy egyezményes jelzésképeket kell tartalmazni.

Bejelentő megoldási javaslata

Tekintve, hogy a közúti jelzést vezetői engedéllyel rendelkező járművezetőnek ismerni kell, ezért a tilalom magyarázata indokolatlan. A kiegészítő tábla eltávolítása javasolt, ahol elhelyezték.

Az ügy alakulása

2026.07.23.
Bejelentés beérkezett
2026.10.17.
A bejelentést továbbítottuk a területileg illetékes közútkezelőnek.