Kitolás: az autópálya mellől a városba költözött a NÚSZ ügyfélszolgálata

A hivatalos közlemény a költözésről derűs és megnyugtató. A valóság már kevésbé.

A Budaörsi út 153. alatti irodaházba költözik a NÚSZ egyik legforgalmasabb ügyfélszolgálata. 

„A budaörsi ügyfélszolgálatunk az egyik legnagyobb forgalmat bonyolító irodánk, éves szinten közel 50 ezren fordulnak meg ezen a kirendeltségünkön. Ez azt is jelenti, hogy naponta akár 150 ügyfélnek segítenek az itt dolgozó kollégáink.” – mondta Bartal Tamás, a NÚSZ Zrt. vezérigazgatója. Hozzátette: „Ezért is különösen fontos, hogy a legnagyobb irodánk közelebb legyen az ügyfeleinkhez, könnyebben elérhető legyen a számukra." .

Mit jelent mindez a valóságban? Hogy körülbelül naponta 150 embernek sikerült bosszúságot okozni. Közelebb van az ügyfelekhez, ha az M1/M7 autópálya melletti eddigi ügyfélszolgálathoz való egyszerű letérés helyett le kell evickélni az egyébként rossz minőségű Budaörsi útra és megállni valahogy a Fonte irodaház előtt, ahol meglehetősen kevés a parkolóhely?

 Egyébként mit jelent az pontosan, hogy közelebb van az ügyfelekhez? Kikhez? Akik Buda nyugatibb részei, tehát Budakeszi felől, a Farkashegyi reptér előtti átvezető úton közelítik meg a pályát? Nem, nekik legalább öt perccel megnő a menetidő, feltéve, ha nincs dugó. (Szokott lenni.) Vagy akik Budapest felől jönnek? Nekik sem, hiszen legalább két perc pluszmenetidőre kell számítaniuk. Ebben nincs benne a dugó és a parkolás nehézsége az új helyen. Na jó, legyünk pozitívak: akik a Budaörsi út 153 közelében laknak, tényleg jól jártak.

Fonte irodaház

Még "szerencse", hogy - mint a sajtóanyag kiemeli - "a helyszín kiválasztásánál ez alkalommal is szempont volt a jó megközelítési lehetőség mind autóval, mind tömegközlekedéssel, mind kerékpárral, mind pedig gyalogosan." Autóval viszont, ami egy autópálya-szolgáltató esetében azért talán még fontosabb szempont lenne - nehezebb. De egébként a buszmegálló is három percre van.

Kitérő

Tehát röviden: a vitorlásboltot nem tesszük hegytetőre, az autópálya-matricás ügyfélszolgálatot pedig nem tesszük autóval nehezebben elérhető helyre. Hacsak nem az a valódi cél, hogy az ügyfelek (napi akár 150 ember) szokjanak le arról, hogy a drágán üzemeltetett ügyfélszolgálati irodát használják. Intézkedjenek online vagy ahogy tudnak. Matricát meg úgyis lehet csomó helyen venni. Meg online is (vigyázat, ez sok helyen feláras mutatvány!).

Nemzeti Együttműködési AlapMiniszterelnökségBGA

A TraffiX működésének finanszírozásában a Nemzeti Együttműködési Alap is közreműködött.

Címkék

főpolgármester választás vicces kapcsolat Ford Ka Brixton Brabus hivatalos Brabusz blog hídpornó Martorell Rudolf Yaris Ford Transit autóreklám autómosó terepjáró vadász gördeszka reklám Nissan carspotting hajó gólya egyirányú utca Portugália OBB rakomány hómaró biztosítás sofőr röhej Drezda DDR halottaskocsi Waze Barkas hókotró 4-es metró kuka FKF buszsáv traktor túlméretes szerelvény autóút üldözés tetőbox prius toyota prius megállás 60-as tábla tábla tapolca kamion rendőrség M0 királynő Trabant motorkerékpár kresz-módosítás kézműves tábla embléma természetkárosítás olajkút zala megye videó akadálymentesítés kereszteződés gyorshajtás kgfb fekvőrendőr union kötelező felelősségbiztosítás NÚSZ nosztalgia figyelmeztető jelzés 112 közvilágítás segélyhívó downhill természetvédelem hírek kijárási tilalom aluljáró Lánchíd közút építkezés mixerautó betonmixer mixerkocsi street art libegő kerékbilincs MOL Limo trolibusz sorompó alagút 1-es út BKV fedélzeti kamera fénysorompó m3-as autópálya dashcam vasúti átjáró büntetőfékezés félsorompó járda busz mentők környezetvédelem Hollandia villamos BMW Jaguar útburkolati jel Berlin felicia pickup diy gyalogos tűzoltóautó autómegosztó metró Volán büntetés zene Toyota hirdetés M1 roller hülyenév ittas vezetés volkswagen hülye kiírás téli felkészülés közlekedés Franciaország skoda zöld rendszám tréler matrica körforgalom közlekedésbiztonság Frankfurt autópálya tél COVID-19 Urban Collëctif ICE opel frontera Spanyolország Isuzu 3-as metró felújítás közlekedési lámpa Lime Párizs dízel korlátozás 5g USA M30 M7-es autópálya M1-es autópálya vasút hoax önvezető autó ZalaZONE online térkép forgalommal szemben aszfaltfestés felfestés autólopás hülyeség hőség győr csákvár figyelmetlenség suzuki felmérés varsó elektronikus jegy forgalomcsillapítás légszennyezés dugódíj levegő munkacsoport ellenőrzés közúti ellenőrzés francia gazdagrét városépítészet koppenhága fiat jegy Gyermekvasút kerékpársáv ergonómia omsz megkülönböztető jelzés bérlet mercedes autóroncs vezetéstámogatás talált tárgyak közösségi matchbox Magyar Közút kolodko margit híd autós üldözés 8-as jegybankelnök matolcsy ford f150 vw bogár vw bogár modell Honda hódmezővásárhely visual signature c evolution elektromos motor futár ctis autóipar fizető parkolás kia niro sportage Budaörs lakott terület kezdete lakott terület vége genf daru citroen agip mol oldaltávolság józsefváros traffix dashcam taxi jobbra tartás m1-m7 őz vadveszély jog felelősség kár m1m7 kerékpár tűzoltógarázs e-mobilitási tranzíció BKK Bubi kresz elektromos autó utastájékoztatás húsvét kispolszki pötördi szerviz bicske volánbusz India köpködés Szentendre Olaszország múzeum felesleges tábla magyarország németország hidrogénautó 8126 renault kerékpárút 30 közbringa autópálya-pihenő traffipax közlekedési morál mobilozás parkolás tömegközlekedés baleset Európa balesetmegelőzés kerékpáros sebességkorlátozás autómatrica szabálytalanság balesetveszély hibás tábla programajánlómúzeum év körforgalma Vecsés Svájc baki mirai borgwarner kerékpáros stratégia ceausescu bukkanó hannover babakocsi kerekesszék árpád híd ötlet horvátország navigáció karlobag kortrijk IAA münchen Budapest Budapest Közút útfelújítás útfelbontás LPG autógáz Jogger belgium jogosítvány tükör continental statisztika stoptábla elsőbbség jövőautó rangefinder egészség Forma-1 mobiltelefon új autó mazda mazda 6 mps kerékcsere rumpold benzinkút bor burgenland Ausztria octavia lakatolás kiss&ride felnikupak LED világítás mikromobilitás repülőtér BYD BYD Atto 3 sebesség fényhíd szigetelőszalag rozsda korrózió Dacia Logan Taliant Thalia Törökország dekor elvesztés pótlás lengyelország Lakó-pihenő övezet szabály várakozás sebességhatár e-roller téli gumi zacskó útépítés zebra 20 Kína útdíj motor állapot karbantartás Passat lökhárító karosszéria javítás elektromos kresz tábla Nagy-Britannia tesla autonóm autózás 30-as tábla használtautó import használtautó-import kesztyűtartó barkács használtautó-vásárlás Ausztrália elektromos jármű Egyesült Királyság gyerekek fenntartható mobilitás felni tuning biciklis heti összefoglaló légzsák biztonság biztonsági öv Lada

Legutóbbi bejegyzések

Archívum