30 ezer forintodba kerül, ha itt tévedsz, és ha először jársz erre, tévedni fogsz!
Aki a Váci útról a Hungária körúti felüljáró melletti kis utcába, az Árbóc utcába fordul és nincs helyismerete, komoly eséllyel szalad bele egy Mindkét irányból behajtani tilos táblába, kicsivel arrébb pedig már gyakran ott állnak a hibázókra lesből vadászó közterület-felügyelők is és 30 ezres csekkel díjazzák a tévedést. Az Árbóc utcán az áthajtóknak a belső sávból elérhető aluljárót kellene választaniuk, de az aluljáró bejárata egyben egy mélygarázs bejárata is, ami elbizonytalanítja az autósokat. A külső sávból az utca aluljáró feletti részére csak néhány meghatározott járműfajta hajthatna be, de az ezt jelző tiltó tábla felismerését és gyors értelmezését nehezíti, hogy mindössze pár tíz méteren tucatnyi táblát kellene gyorsan értelmezni a mögöttes forgalom nyomása alatt a járművezetőknek. A tiltó táblát ráadásul gyakran el is takarja az utcába befordulók elől a nem túl szerencsésen a tábla mellett kijelölt rakodó-várakozóhelyen álló teherautó. Az sem szerencsés, hogy az átsorolást az alagút felé a behajtási tilalom kezdetétől visszafelé pár méteren már dupla záróvonal tiltja.
A forgalmi rend egyértelműbb jelzése, a Váci útról beforduló forgalom belső sávba vezetése és az alagút vezető főirány kijelölése útburkolati jelekkel is, az átsorolás engedélyezése végig, a tiltó tábla megduplázása (kihelyezése a belső oldalon is), a kijelölt rakodó-várakozóhely áthelyezése és a közterület-felügyelők átkapcsolása alattomos büntető üzemmódból támogató-figyelmeztető üzemmódba, legalább addig, amíg a közlekedők megszokják a szokatlan forgalmi rendet.