Szakmai ártalom: szépség az őrült kamionosról készült videón

Először is lássuk a videót!

A cseh cég sorőfjének viselkedése indokolatlan, ráadásul - látva a szemközti sávban ránézésre szabályosan közlekedő autót, melyet a fűbe kellett kormányozni, hogy elkerüljék a balesetet - nagyon veszélyes is. A cég vezetése már élnézést kért.

A hvg.hu szerint a cseh média is elkezdett nyomozni a sofőr után, akiről a kamionos cég képviselője elmondta, hogy nagyon nem kezdő, így még inkább érthetetlen, hogy az 55 éves férfi, miért veszélyeztette a többi járművezetőt.

A traffixos őszinte öröme

Végig sem néztem a videót, amikor megakadt a szemem az útburkolati jelek, a járdasziget, a terelő púpok minőségén. Így lehet szépen forgalmi rendet kialakítani és betartani (ebben az esetben nyilvánvalóan nem a hiányos, lekopott vagy soha fel nem is festett útburkolati jelek okozták a vezetői magatartást).

Franciaországban az útminőség és a felfestések minősége is kiváló; megkockáztatom, jobb minőségű, mint Németországban.

Minden elvágólag

A közlekedés biztonságán túl van ennek még egy jelentősége, hogy minden ilyen szépen kidolgozott,

  • hogy a járdaszigetet nem csorba kockakövekkel szegélyezik,
  • hogy ahol fűnek kell lenni, ott fű van egészen a szegély vagy az út széle melletti centiméterig, vagyis eleve telepítik a füvet, és azt össze-vissza megálló, az út szélének esetleg rossz kidolgozása miatt lesodródó autók nem koptatják ki,
  • ahol pedig aszfaltnak, ott aszfalt - kitűnő minőségben,
tehát minden elvágólag ott van a helyén milliméter pontosan: a táj- és városkép sokkal rendezettebb.

Nekem ez nagyon durván a vesszőparipám.

Most válasszunk ki két települést; egyet Ausztriából és egyet Magyarországról. Legyen ez a világhírű Fucking (december elsejétől egyébként a Fugging nevet viseli, miután elegük lett a településnévből) és a hasonlóan száz fős lélekszámú zalai Vöcköndöt.

Fucking (2020. decembere óta Fugging) Ausztriában

Vöckönd Zalában

Utópia

Látszik a különbség - pedig Fuc̶k̶ggingban sem százszázalékosan tökéletes az aszfalt-fű határ - és az útminőség és az "elvágósság" vagy "el nem vágósság" hatása a település képére. Ahelyett, hogy filozofikus (esetleg szociológiai) okfejtésbe kezdenék, elhatároztam, hogy ha nagyra nő az egyesületünk, és találunk pályázati pénzeket, megtámogatunk egy települést, és mindent "elvágólagosítunk". (Bocs, nem tudok az elvágólagnál. Katonaságnál imádták ezt a szót. Ha valaki tud jobbat, írjon!) Aztán, látva, milyen szép, amikor az autók kizárólag a számukra kialakított csinos parkolóhelyeket parkolnak, az út széléről nem hordják fel a murvát a teherautók, és a fű... igen, a drága és gyönyörű és illatos fű ott zöldellik az út széléig, minden település majd úgy szeretne kinézni. Elvágólag.

Nemzeti Együttműködési AlapMiniszterelnökségBGA

A TraffiX működésének finanszírozásában a Nemzeti Együttműködési Alap is közreműködött.

Címkék

főpolgármester választás vicces kapcsolat Ford Ka Brixton Brabus hivatalos Brabusz blog hídpornó Martorell Rudolf Yaris Ford Transit autóreklám autómosó terepjáró vadász gördeszka reklám Nissan carspotting hajó gólya egyirányú utca Portugália OBB rakomány hómaró biztosítás sofőr röhej Drezda DDR halottaskocsi Waze Barkas hókotró 4-es metró kuka FKF buszsáv traktor túlméretes szerelvény autóút üldözés tetőbox prius toyota prius megállás 60-as tábla tábla tapolca kamion rendőrség M0 királynő Trabant motorkerékpár kresz-módosítás kézműves tábla embléma természetkárosítás olajkút zala megye videó akadálymentesítés kereszteződés gyorshajtás kgfb fekvőrendőr union kötelező felelősségbiztosítás NÚSZ nosztalgia figyelmeztető jelzés 112 közvilágítás segélyhívó downhill természetvédelem hírek kijárási tilalom aluljáró Lánchíd közút építkezés mixerautó betonmixer mixerkocsi street art libegő kerékbilincs MOL Limo trolibusz sorompó alagút 1-es út BKV fedélzeti kamera fénysorompó m3-as autópálya dashcam vasúti átjáró büntetőfékezés félsorompó járda busz mentők környezetvédelem Hollandia villamos BMW Jaguar útburkolati jel Berlin felicia pickup diy gyalogos tűzoltóautó autómegosztó metró Volán büntetés zene Toyota hirdetés M1 roller hülyenév ittas vezetés volkswagen hülye kiírás téli felkészülés közlekedés Franciaország skoda zöld rendszám tréler matrica körforgalom közlekedésbiztonság Frankfurt autópálya tél COVID-19 Urban Collëctif ICE opel frontera Spanyolország Isuzu 3-as metró felújítás közlekedési lámpa Lime Párizs dízel korlátozás 5g USA M30 M7-es autópálya M1-es autópálya vasút hoax önvezető autó ZalaZONE online térkép forgalommal szemben aszfaltfestés felfestés autólopás hülyeség hőség győr csákvár figyelmetlenség suzuki felmérés varsó elektronikus jegy forgalomcsillapítás légszennyezés dugódíj levegő munkacsoport ellenőrzés közúti ellenőrzés francia gazdagrét városépítészet koppenhága fiat jegy Gyermekvasút kerékpársáv ergonómia omsz megkülönböztető jelzés bérlet mercedes autóroncs vezetéstámogatás talált tárgyak közösségi matchbox Magyar Közút kolodko margit híd autós üldözés 8-as jegybankelnök matolcsy ford f150 vw bogár vw bogár modell Honda hódmezővásárhely visual signature c evolution elektromos motor futár ctis autóipar fizető parkolás kia niro sportage Budaörs lakott terület kezdete lakott terület vége genf daru citroen agip mol oldaltávolság józsefváros traffix dashcam taxi jobbra tartás m1-m7 őz vadveszély jog felelősség kár m1m7 kerékpár tűzoltógarázs e-mobilitási tranzíció BKK Bubi kresz elektromos autó utastájékoztatás húsvét kispolszki pötördi szerviz bicske volánbusz India köpködés Szentendre Olaszország múzeum felesleges tábla magyarország németország hidrogénautó 8126 renault kerékpárút 30 közbringa autópálya-pihenő traffipax közlekedési morál mobilozás parkolás tömegközlekedés baleset Európa balesetmegelőzés kerékpáros sebességkorlátozás autómatrica szabálytalanság balesetveszély hibás tábla programajánlómúzeum év körforgalma Vecsés Svájc baki mirai borgwarner kerékpáros stratégia ceausescu bukkanó hannover babakocsi kerekesszék árpád híd ötlet horvátország navigáció karlobag kortrijk IAA münchen Budapest Budapest Közút útfelújítás útfelbontás LPG autógáz Jogger belgium jogosítvány tükör continental statisztika stoptábla elsőbbség jövőautó rangefinder egészség Forma-1 mobiltelefon új autó mazda mazda 6 mps kerékcsere rumpold benzinkút bor burgenland Ausztria octavia lakatolás kiss&ride felnikupak LED világítás mikromobilitás repülőtér BYD BYD Atto 3 sebesség fényhíd szigetelőszalag rozsda korrózió Dacia Logan Taliant Thalia Törökország dekor elvesztés pótlás lengyelország Lakó-pihenő övezet szabály várakozás sebességhatár e-roller téli gumi zacskó útépítés zebra 20 Kína útdíj motor állapot karbantartás Passat lökhárító karosszéria javítás elektromos kresz tábla Nagy-Britannia tesla autonóm autózás 30-as tábla használtautó import használtautó-import kesztyűtartó barkács használtautó-vásárlás Ausztrália elektromos jármű Egyesült Királyság gyerekek fenntartható mobilitás felni tuning biciklis heti összefoglaló légzsák biztonság biztonsági öv Lada

Legutóbbi bejegyzések

Archívum