Egy teljesen átlagos szerda reggelem azzal kezdődött, hogy Szegedről vittem vissza időpontra egy városi crossovert az M5-ös autópálya bevezető szakasza mellett található telephelyre. (A szerző autós szakújságíró - a szerk.) Mivel heti szinten akár többször is megjárom ezt az utat, ezért percre pontosan tudom, hogy mikor kell elindulnom otthonról, az esetek 99 százalékában percre pontosan is érkezem 132 km/órára állított tempomattal.
Ugyanígy jártam el az esemény napján is.
A tempomat miatt állandó sebességgel közlekedtem. Nem volt túl sűrű a forgalom, így általában a külső sávot bitoroltam, ha pedig közelítettem valakihez, aki lassabban haladt, még azelőtt kiálltam a belsőbe, hogy az autó távolságtartója reagált volna a lassabban haladóra.
Aki nem ismeri a távolságtartó tempomatok működését, azoknak elmondom, hogy amennyiben valaki egy előzés után látszólag akár veszélyesen közel sorol vissza egy ilyen követőradaros autó elé, de továbbra is gyorsabban halad nála, akkor a legtöbb autó távolságtartó rendszere nem fog lassítani. Csak akkor veszi el a gázt az autó, ha valóban már durván veszélyes közelségben vág be a másik sofőr, netán ha visszasorol, majd lassabban kezd el haladni a megelőzött kocsinál.
Ezen körülmények között értem utol egy nagyjából 20 éves, német rendszámos Audi A2-t (a fénykép csak illusztráció) Kecskemét előtt. Már messziről közelítve besoroltam a belső sávba, majd egy végtelennek tűnő előzésbe kezdtem, hiszen nagyjából 3 km/órával haladt csak lassabban nálam az öreg Audi. Ráadásul az A2 nem haladt egyenletes sebességgel, néha lassabban, néha gyorsabban közeledtem hozzá, vélhetően nem volt tempomat az Audiban. Amikor egy gyorsabban haladó járművet pillantottam meg a tükörben, akkor enyhe gázadással gyorsítottam, és kisoroltam az A2 elé, hogy elengedjem a gyorsabban haladót. A sávváltás után az autó magától felvette a beállított, 132 km/órás sebességet, majd folytattam az utamat.
Alig néhány másodperccel később az Audi kiállt mögülem előzni, minimális sebességkülönbséggel elhajtott mellettem, majd visszatért a szélső sávba, és elkezdett lassabban haladni nálam.
Amikor erre reagált a távolságtartó, akkor én tettem ki az irányjelzőt, majd gázadás nélkül, továbbra is az eredeti sebességemet tartva megelőztem az Audit. Ezt követően az A2 sofőrje ismét visszaelőzött, majd ismét elkezdett lassabban haladni nálam. Amikor kiálltam előzni, gázt adott, amikor visszaálltam mögé a szélsőbe, akkor ismét lassított, én ekkor ismét kiálltam előzni, és ezt az ördögi kört folytattuk még néhány kilométeren át. Mivel türelmes ember vagyok, és egyébként sem siettem sehová, nem zavart különösebben a helyzet, nem éreztem veszélyforrásnak a tőlem általában biztonságos távolságra haladó autót.
Néhány ilyen csikicsukival később egy a felhajtóról érkező kamion sorolt be jobbról az A2 elé, ekkor én épp a belső sávban haladtam, gyorsabban az Audinál. Az A2 sofőrje lassan, de látványosan elkezdte behúzni elém a kormányt, én pedig ráböktem a fékpedálra, hogy kikapcsoljam a tempomatot, aztán villogtattam kettőt fénykürttel, hogy jelezzem: beengedem. Amikor az Audi beérkezett elém, akkor visszakapcsoltam a távolságtartót, mondván: ha majd befejezte az előzést az Audi és visszasorolt a külsőbe, akkor majd visszagyorsít az autóm 132 km/órára, és minden megy tovább a megszokottak szerint.
Aztán egyszer csak az autóm váratlanul sípolni kezdett és beleállt a fékbe.
Még reagálni sem volt időm, az autó már el is vette a féket és ismét sebességtartásba kezdett, majd újra hirtelen lassított. Ekkor már én is beavatkoztam, mert realizáltam, hogy az autó csak az előttem büntetőfékező Audira reagál. Mindeközben végig a kamiont "előztük", illetve mögém is megérkezett egy gyorsabban haladó jármű. Amikor végre kisorolt a külsőbe az A2, akkor intenzív gázadással gyorsításba kezdtem, hogy minél előbb megelőzzem, ekkor vettem észre, hogy az Audi sofőrje két kézzel mutatja nekem a középső ujjait a lehúzott bal első ablakon kitartva.
Mindez már annyira szürreális volt számomra, hogy elgondolkoztam: biztosan nem én voltam szabálytalan?
Nagyjából 3-4 kilométeren át valamivel gyorsabban haladtam, majd amikor már teljesen eltűnt a visszapillantómból az Audi a Kecskemét után egyre sűrűbbé váló, reggel 8-as forgalomban, visszavettem a tempomatot a korábbi sebességre. Ezt követően újra és újra átgondoltam a történteket. Ha ugyanis nekem nem lett volna tempomatom, netán anélkül közlekedtem volna, akkor még valahol megérteném a felháborodást, a büntetőfékezést akkor sem. A fenti körülmények fényében meggyőződésem: kizárólag annyit hibáztam, hogy nem rúgtam le a gázpedált már az első visszaelőzés után, és nem hagytam le azonnal a vissza-visszaelőző Audit.
Felmerül viszont a kérdés: mi értelme volt a büntetőfékezésnek?
A válasz egyszerű: semmi, azon kívül, hogy a saját maga és a környezete testi épségét is veszélyeztette az A2 sofőrje. Ha esetleg azt feltételezzük, hogy igaza lett volna, és jogos a felháborodás, akkor sem a büntetőfékezés a megoldás, de még nem is a dudálás, fénykürttel villogás vagy autóból kimutogatás. Türelmesnek kell lenni a másikkal és el kell kerülni a veszélyes, konfliktust szülő helyzeteket az utakon. Ha ez egy autópályázós szituációban nem sikerül, akkor a helyzetnek megfelelően vagy lassítani vagy gyorsítani kell, hogy tartósan minél messzebbre kerüljünk attól az autóstól, akivel amúgy útban lennénk egymásnak. Sokkal biztonságosabb opció, mint nekiállni felháborodottan fékezgetni a másik, nehezebb autó előtt, majd közel száz méteren keresztül nullakezezni, hogy mutathasd a fityiszt a közlekedőtársadnak. Arról nem is beszélve, hogy a büntetőfékezés a Btk. 234. paragrafusa szerint akár három évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.
