A Facebook csodálatos piacterén futottam bele ebbe a hirdetésbe, és mint ahogy az az ingyenesnek hirdetett dolgokkal lenni szokott: túl szép, hogy teljes mértékben igaz legyen. Nem fogom a teljes hirdetés szövegét bemásolni, csak részleteket, de megéri elgondolkozni a dolgon: vajon akad olyan vásárló, aki elhiszi, hogy a villanyautózás még ma is teljesen ingyen van?
"Full elektromos autó. Ingyen közlekedhetsz vele, ingyen töltheted, mindig mobil maradhatsz, korlátlanul közlekedhetsz"
Már jól kezdődik. Mondjuk az való igaz, hogy a Renault Fluence Z.E. egy teljesen elektromos autó, ám az ingyen töltést már erősen megcsillagozva kell érteni. Két évvel ezelőtt még gond nélkül elfogadtam volna ezt a kijelentést, hiszen akkor még több bevásárlóközpont parkolójában is lehetett legalább ideig-óráig ingyenesen tölteni. Ám azóta az ilyen oszlopok szinte mind fizetőssé váltak, az otthoni töltés pedig csak akkor van ingyen, ha saját napelemről intézed, ami persze megint csak nincs ingyen. Hogy mindig mobil maradhatok-e, illetve hogy valóban korlátlan-e a közlekedés a Fluence fedélzetén, arra leginkább az autó hatótávolsága adhat választ, szerencsére néhány mondattal később említésre is kerül.
"Hatótáv a számlálója szerint nyáron 300 km télen 160 km vezetési módtól függően."
Aki ismeri a korai elektromos modelleket, az jól tudja: annak a számlálónak nagyjából annyira szabad hinni, mint a politikai reklámoknak választás előtt. A Green Cars Compare villanyautó-összehasonlító oldal mérései alapján 114 kilométer a reálisan elvárható, valós hatótáv ettől az autótól, ami a saját tapasztalataim szerint is közelebb áll a mindösszesen 22 kilowattórás akkucsomagtól elvárható maximumhoz. Ne feledjük, a 300 kilométer itt 7,33 kWh/100km fogyasztást jelentene, ezt pedig még a legújabb, legmodernebb villanyautók sem tudják hozni. Viszont mivel az eladó csak a számlálója szerinti fogyasztást említette, így technikailag nem hazudott az eladó. Egyelőre.
"A sportautókhoz képest is hihetetlen gyorsulás."
Persze, ez is lehet igaz, ha a smart Roadster 0,7 literes, 61 lóerős belépő változatára, a '60-as évek legalapabb Porsche 914-esére, vagy a hasonló korú, 46 lóerős MG Midget kabrióra gondolok sportautó gyanánt. Kizárólag ezeket a hivatalosan is sportautónak titulált modelleket találtam ugyanis a rövid internetes keresésem során, amelyeknek 13,5 másodperc feletti a 0-100 sprintjük, akárcsak ennek a Fluence Z.E. villanyautónak.
"Ingyenes parkolás."
A hirdetést szigorúan követve először a nemlétező szervizelésről szóló rész első fele következik, ám mivel itt még nem rugaszkodik túl messzire a valóságtól a hirdető, erre majd később térek vissza. Szemet szúrt viszont az ingyenes parkolás a hirdetésben. Ami ismét erősen megcsillagozva igaz. Főleg, hogy ezt az autót Szegeden hirdetik, ahol nincs, nem is volt és nem is lesz ingyenes parkolás az elektromos járműveknek. Gyors internetes kereséssel kiderül, hogy Szegedről indulva Orosháza az egyetlen település az autó hatótávolságán belül, ahol az egyébként fizetős parkolást meg lehet vele úszni.
"NEM húznak le az autószerelők"
Nem tudom, hogy a hirdető mit gondol lehúzásnak, ám ez a tapasztalataim szerint, főleg vidéken éppen fordítva igaz: ha javíttatni kell a villanyautódat, az már csak azért is drágább lesz, mert ahhoz, hogy egyáltalán foglalkozhasson egy szerelő az elektromos modellekkel, külön képzéseket, vizsgákat kell tennie, amelynek az árát bizony borsosan bele fogja írni a végösszegbe.
"Rövid időn belül visszahozza az árát"
Ha megnézünk egy-két belsőégésű motoros, korrekt állapotú Fluence hirdetést, ezekért jelenleg nagyjából 1,5 millió forintot kérnek. Ehhez képest a hirdetésben szereplő elektromos példányért nem kevesebb, mint 3,78 milliót. Ez több, mint 2 millió forint árkülönbség, ami 6 literes fogyasztással számolva több, mint 50 ezer kilométer alatt térülne meg, és akkor még egy kevés pénzmagot a hagyományos Fluence szervizelésére is hagytunk. Könnyedén belátható, hogy mindez egy városi használatra szánt villanyautóval évek kérdése.
Persze, az már más kérdés, hogy reális-e a cikkünk inspirációjául szolgáló Fluence Z.E. fent említett ára, hiszen 2,2 millióért már másik, lekérdezhetően saját akkus példányokat is árulnak. Összességében elmondható tehát, hogy erősen megtévesztő a hirdetés, egy-két nyílegyenes hazugsággal megfűszerezve. Ebben az egészben igazából csak azt nem értem, hogy ki a reális célközönség, kinek szeretné eladni az autóját a hirdető? Hiszen bárki, aki akár csak messziről látott már internetet, egy pillanat alatt utánajárhat, hogy mennyi a csúsztatás a hirdetésben, arról nem is beszélve, hogy a próbakör során a sportautós vezetési élmény ígérete is szertefoszlik.