Gyalogosbalesetek száma, próbajogsi és kerékpáros-gyalogos ütközések - heti közlekedésbiztonsági összefoglaló

Ötödével kevesebb gyalogosbaleset történt tavaly, mint az elmúlt évtizedben éves átlagban – írja a KTI közlekedésbiztonsági lapja. Míg 2010 és 2020 között évente hozzávetőlegesen 2500 közlekedési balesetben voltak érintettek gyalogosok, és átlagosan 140-160-an vesztették életüket az utakon, ez a szám az elmúlt három évben 1900-2000 között mozgott. Azonban a haláleseteké, bár csökkent a számuk, még mindig 100 felett van. A gyalogosbalesetek harmadát a figyelmetlen, szabálytalankodó gyalogosok okozzák. Hat méterre a zebrától már egyetlen gépjármű sem igen képes megállni, elsőbbséget adni.

Crossing Cars Road Closeup Scaled

Ezzel szemben az EU útjain tavaly bekövetkezett 20 640 haláleset 4 százalékos növekedést jelentett 2021-hez képest, mivel a világjárványt követően a forgalom visszaállt - áll az Európai Bizottság jelentésében,

Bár az alapul szolgáló hosszú távú tendencia csökkenő tendenciát mutat (-9 százalék a járvány előtti évhez képest), nem csökken elég gyors ütemben ahhoz, hogy elérjük a halálesetek számának 2030-ig történő felére csökkentésére vonatkozó uniós célt. Ráadásul az előrehaladás továbbra is nagyon egyenlőtlen a tagállamok között. Litvánia és Lengyelország jelentette a legnagyobb, több mint 30 százalékos csökkenést 2019 és 2022 között, bár a halálozási arány Lengyelországban még mindig az uniós átlag felett van. Ezzel szemben az elmúlt három évben Írországban, Spanyolországban, Franciaországban, Franciaországban, Olaszországban, Hollandiában, Szlovákiában és Svédországban a közúti halálesetek száma stabil maradt vagy emelkedett.

A 2023 első hat hónapjára vonatkozó előzetes adatok azt mutatják, hogy az uniós utakon bekövetkezett halálesetek száma enyhén csökkent 2022 azonos időszakához képest.

Crossing Cars Road Closeup Scaled

Az Európai Bizottság márciusban nyilvánosságra hozott irányelv-tervezete szerint úgy frissítenék a jogosítványszerzés követelményeit, hogy az EU összes tagországában azonos feltételek mellett juthassanak vezetői engedélyhez a fiatalok – írja hosszú összefoglalójában a Telex. Eszerint egyfelől bevezetnék a digitális jogosítványt, amitől az engedély kiváltásának és cseréjének egyszerűsítését várják, és ezt a nem uniós országokból érkezők számára is kötelezővé tennék. Ennek jegyében Magyarországon idén januártól senkinek nem kell magánál tartania a jogosítványát, forgalmiját.

Másfelől a jövőben akár 17 éves koruktól volán mögé ülhetnének a kezdők, majd egy évig kísérővel, ezután pedig egyedül vezethetnének személy- vagy teherautót. Kezdőknek megtiltanák az alkoholfogyasztást, aminek nálunk, a zéró tolerancia miatt amúgy sincs értelme. De vannak egyéb ötletek is: például súlykorlátozás bevezetése, tehát SUV-t nem vezethetnének a tervezet szerint. Van vita bőven ezzel kapcsolatban.

Egyúttal nemcsak a peremfeltételeken változtatna a Bizottság, hanem a tananyagon is. Megtanítanák a kezdőket, hogy miként reagáljanak a gyalogosok, kerékpárosok, valamint az egyre nagyobb számban terjedő mikromobilitási eszközök (rollerek, önegyensúlyozó járművek) használóinak felbukkanására a forgalomban.

Crossing Cars Road Closeup Scaled

A német Welt online kiadása szerint a kerékpárosok és a gyalogosok közötti konfliktust nem szabad a csengővel megoldani. A kerékpárosokkal történt balesetekben általában a gyalogosok húzzák a rövidebbet: ez gyakran súlyos sérülésekhez vezet, amelyek néha halálos kimenetelűek. A balesetek kutatói a közelmúltban számadatokat tettek közzé – és a gyalogosok védelmét szolgáló, kényelmetlen intézkedéseket sürgetnek.

Amikor az emberek a közúti közlekedés baleseti kockázatairól beszélnek, elsősorban a személygépkocsikra és a teherautókra gondolnak, amelyek többször is elütik a gyalogosokat és a kerékpárosokat, és gyakran súlyosan megsebesítik vagy megölik őket. Egy új tanulmányban a balesetkutató a kerékpárosok és a gyalogosok közötti balesetekre hívja fel a figyelmet.

Siegfried Brockmann, a Német Biztosítók Szövetségének baleseti kutatásért felelős vezetője és csapata 2022-ben Németországban történt, kerékpárosokat és gyalogosokat érintő baleseteket elemzett. Összesen 711 ember sérült meg súlyosan, 13-an meghaltak.

„A kerékpárok száma és futásteljesítménye jelentősen növekszik, az e-bike-okkal és a teherbiciklikkel pedig egyre gyorsabbak és nehezebbek is lesznek” – mondta Brockmann. Másrészt a lakosság egyre idősebb. Ezért kell most gyorsan és erőteljesen ellenintézkedéseket tenni – tette hozzá.

Az elemzett balesetek többsége kerékpárúton történt (54 százalék), ezt követik a gyalogosövezetekben lévő kerékpárutak (22%), a járdák (16%) és a közös használatú területek (8%). Brockmann szerint a problémák gyakran akkor jelentkeznek, amikor a gyalogosok váratlanul rálépnek a kerékpározásra kijelölt területekre.

Az ADFC kerékpáros szövetség nagy problémát lát az infrastruktúrában, mondván, hogy az utak egyáltalán nem alkalmazkodnak a növekvő kerékpáros forgalomhoz. „Mindenhol hiányoznak a jó kerékpárutak. Amit találunk, az a megoldások zavaros és néha veszélyes foltozata. Gyakran a kerékpárutak túl keskenyek, parkosítottak és veszélyesek” – mondta Stephanie Krone szóvivő.

Ráadásul Brockmann azt feltételezi, hogy a be nem jelentett balesetek száma magas. Az autóbalesetekkel ellentétben, ahol a biztosítás miatt általában kihívják a rendőrséget, a kerékpárosokat és a gyalogosokat érintő baleseteket gyakran nem jelentik.

Crossing Cars Road Closeup Scaled

Képek: Jacek Dylag/Unsplash, KTI, Samuele Errico Piccarini/Unsplash, Welt/obs

Nemzeti Együttműködési AlapMiniszterelnökségBGA

A TraffiX működésének finanszírozásában a Nemzeti Együttműködési Alap is közreműködött.

Címkék

főpolgármester választás vicces kapcsolat Ford Ka Brixton Brabus hivatalos Brabusz blog hídpornó Martorell Rudolf Yaris Ford Transit autóreklám autómosó terepjáró vadász gördeszka tréler reklám Nissan carspotting hajó gólya egyirányú utca Portugália OBB rakomány hómaró biztosítás sofőr röhej Drezda DDR zene halottaskocsi Waze Barkas hókotró 4-es metró kuka FKF buszsáv traktor túlméretes szerelvény autóút üldözés tetőbox prius toyota prius megállás 60-as tábla tábla tapolca kamion rendőrség M0 királynő Trabant motorkerékpár kresz-módosítás kézműves tábla embléma természetkárosítás olajkút zala megye videó akadálymentesítés kereszteződés gyorshajtás kgfb fekvőrendőr union kötelező felelősségbiztosítás NÚSZ nosztalgia figyelmeztető jelzés 112 közvilágítás segélyhívó downhill természetvédelem hírek kijárási tilalom aluljáró Lánchíd közút építkezés mixerautó betonmixer mixerkocsi street art libegő kerékbilincs MOL Limo trolibusz sorompó alagút 1-es út BKV fedélzeti kamera fénysorompó m3-as autópálya dashcam vasúti átjáró büntetőfékezés félsorompó járda busz mentők környezetvédelem Hollandia villamos BMW Jaguar útburkolati jel Berlin felicia pickup diy gyalogos tűzoltóautó autómegosztó metró Volán büntetés körforgalom Toyota hirdetés M1 roller hülyenév ittas vezetés volkswagen hülye kiírás téli felkészülés közlekedés Franciaország skoda zöld rendszám matrica közlekedésbiztonság Frankfurt autópálya tél COVID-19 Urban Collëctif ICE opel frontera Spanyolország Isuzu 3-as metró felújítás közlekedési lámpa Lime Párizs dízel korlátozás 5g USA M30 M7-es autópálya M1-es autópálya vasút hoax önvezető autó ZalaZONE online térkép forgalommal szemben aszfaltfestés felfestés autólopás hülyeség hőség győr csákvár figyelmetlenség suzuki felmérés varsó elektronikus jegy forgalomcsillapítás légszennyezés dugódíj levegő munkacsoport ellenőrzés közúti ellenőrzés francia gazdagrét városépítészet koppenhága fiat jegy Gyermekvasút kerékpársáv ergonómia omsz megkülönböztető jelzés bérlet mercedes autóroncs vezetéstámogatás talált tárgyak közösségi matchbox Magyar Közút kolodko margit híd autós üldözés 8-as jegybankelnök matolcsy ford f150 vw bogár vw bogár modell Honda hódmezővásárhely visual signature c evolution elektromos motor futár ctis autóipar fizető parkolás kia niro sportage Budaörs lakott terület kezdete lakott terület vége genf daru citroen agip mol oldaltávolság józsefváros traffix dashcam taxi jobbra tartás m1-m7 őz vadveszély jog felelősség kár m1m7 kerékpár tűzoltógarázs e-mobilitási tranzíció BKK szabálytalanság Bubi kresz elektromos autó utastájékoztatás húsvét kispolszki pötördi szerviz bicske volánbusz India köpködés Szentendre Olaszország múzeum felesleges tábla magyarország németország hidrogénautó 8126 renault kerékpárút 30 közbringa baleset autópálya-pihenő traffipax közlekedési morál mobilozás parkolás tömegközlekedés kerékpáros Európa balesetmegelőzés sebességkorlátozás autómatrica balesetveszély hibás tábla programajánlómúzeum év körforgalma Vecsés Svájc baki mirai borgwarner kerékpáros stratégia ceausescu bukkanó hannover babakocsi kerekesszék árpád híd ötlet horvátország navigáció karlobag kortrijk IAA münchen Budapest Budapest Közút útfelújítás útfelbontás LPG autógáz Jogger belgium jogosítvány tükör continental statisztika stoptábla elsőbbség jövőautó rangefinder egészség biztonsági öv Forma-1 mobiltelefon új autó mazda mazda 6 mps kerékcsere rumpold benzinkút bor burgenland Ausztria octavia lakatolás kiss&ride légzsák Lada felnikupak LED világítás mikromobilitás repülőtér BYD BYD Atto 3 sebesség fényhíd szigetelőszalag rozsda korrózió Dacia Logan Taliant Thalia Törökország dekor elvesztés pótlás lengyelország Lakó-pihenő övezet felni szabály várakozás sebességhatár tuning e-roller téli gumi zacskó útépítés zebra 20 Kína útdíj motor állapot karbantartás biztonság Passat lökhárító karosszéria javítás elektromos kresz tábla Nagy-Britannia tesla autonóm autózás 30-as tábla használtautó import használtautó-import kesztyűtartó barkács használtautó-vásárlás Ausztrália fenntartható mobilitás elektromos jármű heti összefoglaló Egyesült Királyság gyerekek biciklis

Legutóbbi bejegyzések

Archívum