Lelkes bringások, egy nemzeti park és a magyar törvények kusza gombolyagába keveredtünk

A Budakeszi és a Hűvösvölgyi út közti kuruclesi kis erdő egyszerre tájvédelmi körzet, népszerű kirándulóhely, biciklis triálpálya és időnként illegális szemétlerakó. A "tájvédelmi körzet" besorolású, Budapest belterületén fekvő természeti környezetben nyilvánvalóan (és a törvények által is leírtan) nem lehet, pontosabban nem szabad csak úgy építkezésbe, például egy sportpálya kialakításába fogni. Márpedig itt pontosan ez történt.

Amikor egyesületünk bejelentést kapott arról, hogy egy védett területet gyakorlatilag birtokukba vett és látványosan át is alakított egy bringás csoport, rágtuk a körmünk egy ideig, hogy van-e itt nekünk dolgunk. Végül úgy döntöttünk, hogy ha már a közúti közlekedés ésszerűsítése a célunk, belefér, hogy civil szervezetként felszólaljunk ebben az ügyben. Biciklik, kirándulóutak: határeset, de elfogadtuk. Kinyomoztuk, hogy melyik állami szerv az illetékes az ügyben (Duna-Ipoly Nemzeti Park) és továbbítottuk nekik a bejelentést. A sztorit megírtuk a blogunkon, az ügyet felvittük az online ügykezelési rendszerbe.

Másnap az egyesület valamennyi tagjának édesanyját heves csuklás kezdte gyötörni, mi pedig kaptunk néhány (tucat) üzenetet a FB-on arról, hogy mekkora görények vagyunk. Elkezdtünk válaszolgatni a felvetésekre, telefonálgatni, kérdezősködni arról, hogy mibe is keveredtünk, végül nagy nehezen többé-kevésbé letisztult a kép.

1

1

Szóval az úgy volt, hogy ebben a budai kiserdőben jó pár évvel ezelőtt pár arra járó bringás felfedezett egy izgalmas lehetőséget. Nem lehetne ebből a teleszemetelt völgyből egy jópofa DH/triálparkot csinálni? Elkezdték összeszedni és kihordani a szemetet (egyik informátorunk szerint sok tucat fuvarról, talán 60 köbméternyi lomról beszélünk), az itt fekvő kidőlt fákból ugratókat, menedékhelyeket építettek, kisebb kézi földmunkákkal kialakítottak egy pályát. 

Az egész tök jól néz ki, kimondottan lelkesítő látni, ahogy az ezekamaifiatalok itt tekernek, ugratnak, sportolnak, jól érzik magukat:

Viszont: ha ezt így meg lehet csinálni egy védett természeti területen, egy erdő közepén, akkor holnap idejöhet mondjuk egy krosszmotoros klub is és tovább magasíthatja az ugratókat, majd telefüstölheti a védett erdőt? Holnapután meg az egészet ledózerolhatja valaki, építhet középre egy várat és kitűzhet egy zászlót, hogy ez mostantól az ő kis birtoka? Szóval ha egy úgynevezett államban élünk, nem a Vadnyugaton, akkor ennek az egésznek kellene valamilyen keretet adni.

A bringások munkálatairól természetesen a terület kezelője is hamar tudomást szerzett. Hivatalosan persze nem vehették tudomásul, hogy egy szigorúan védett területen néhány állampolgár csak úgy építkezik, illetve ők tudták a legjobban, hogy a "csak egy korhadt fát vittünk odébb" egy természetvédelmi területen szigorúan védett állatok tömeges pusztulását is okozhatja. Ugyanakkor látták, hogy az erdő tényleg előnyére változott, a kihordott szemét, néhány csövestanya felszámolása, a terület rendezése ebben az amúgy is urbanizált erdőben talán inkább előnyökkel járt, mint hátrányokkal, mármint a természetvédelem szempontjából. Csak hát ezt Magyarországon mégsem lehet csak úgy hivatalosan tudomásul venni.

1

1

1

Nem valami szívderítő látvány a védett erdőben a Micimackó-kuckóban az OBI-s vödör. A pályán útban lévő ág lefűrészelése sem az a kifejezett természetvédelem, a korhadó ágak, törzsek szép rendbe rakása pedig klasszikus példája a jó szándékkal történő végzetes természetkárosításnak, hiszen a földbe süppedő korhadékok egy csomó rovar, csiga, miegyéb szaporodásának és táplálkozásának színterei

A helyzet rendezésének legegyszerűbb módja nyilvánvalóan az lenne, ha sikerülne a bringás aktivitást egyértelmű keretek közé helyezni, a triálosok, downhillesek által használt zónát kijelölni, gondoskodni a gyalogos kirándulók biztonságáról is, hogy ne tévedjenek rá a dombról esetleg 50-60-nal lezúgó biciklisek útvonalára és valamiféle civil szervezet kezelésébe kellene adni az erdő egy részét, hogy legyen gazdája, felelőse annak, ami itt történik. Ez viszont a mai magyar jogszabályi környezetben egyszerűen nem működhet.

Informátoraink szerint ha egy biciklis egyesület a gondjaiba venné ezt a területet, onnantól kezdve az egyesület képviselője felelne minden ott bekövetkezett balesetért. Mivel a hegyibringázás veszélyes sport, balesetek biztosan lesznek - azt viszont egy épeszű ember se vállalja, hogy börtönbe menjen, ha egy tökidegen, felelőtlenül tekerő srác itt kitöri a nyakát. A megoldás az lenne, ha sikerülne átírni a vonatkozó törvényeket, mondjuk osztrák mintára, ahol már rég megvan a keretrendszere annak, hogyan lehet egy erdőben összehozni a kerékpáros sportot, a gyalogos túrázókat és a természetet. Mi viszont bringás és természetvédelmi területről egyaránt azt a keserű vélemény kaptuk, hogy ezt ma nem lehet elintézni. Van ugyan kerékpározásért felelős kormánybiztosunk, de, hogy finoman tolmácsoljuk, amit hallottunk: őt személyes érintettség híján eleddig nem sikerült megnyerni egy törvényváltozás kijárásához.

A biciklisek azt mondják, ők már megkeresték a terület felelős gazdáját és informálisan voltak is egyeztetések arról, minek kellene itt történnie. A Duna-Ipoly Nemzeti Parktól pedig hivatalosan ezt a tájékoztatást kaptuk:

A megkeresésben szereplő probléma sajnos nem egyedi eset a budapesti védett és nem védett erdőkben, gyepeken. A probléma alapját az képezi, hogy eddig egy kerekpáros szervezet, vagy területet használó csoport sem kezdeményezte – egy-két esetet kivéve – az általa használt/kiépített/kiépítésre tervezett pálya elfogadtatását a terület tulajdonosával, vagyonkezelőjével, valamint védett terület esetén a természetvédelmi kezelővel, természetvédelmi hatósággal, erdő esetén pedig az erdészeti hatósággal. Az egyeztetések elmaradása miatt a különböző típusú pályák (cross-country, dirtbike, downhill) kiépítése, használata majdnem minden esetben változó mértékben ugyan, de károkat okoz (több helyen valóban súlyosat) a természeti értékekben. Ezért kellene különösen nagy hangsúlyt helyezni az előzetes egyeztetésre.

A megkeresésében jelzett konkrét ügyben Igazgatóságunk munkatársai megkezdték háttér-információk gyűjtését, de a leterheltségük, valamint a járványügyi korlátozások következtében a tervezetthez képest is lassabban halad előre a folyamat.

Csáky Péter,  természetvédelmi terület-felügyelő,  Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság

Felhívnám a figyelmet a fenti levélben az "egy-két esetet kivéve" kifejezésre: igazoltan van tehát szándék arra a bringások részéről, hogy szabályosan használják ezeket a területeket, de mintha a hatóságok is eszköztelenek lennének ezekben az ügyekben. És körülbelül itt tartunk most. A területet kezelő nemzeti park kirakott pár szalagot, a bringások letépték őket. Érdemi változás pedig egyelőre nemigen várható. Mi azért még megpróbálunk tenni valamit ebben a furcsa helyzetben, ha már belekeveredtünk, és reméljük, hogy sikerül valami olyan megoldást összehoznunk, amely a budai kiserdőben kocogók, kiránduló családok, ugrató bringások, facsókoló méregzöldek, szigorú parkőrök számára egyaránt megfelel.

Nemzeti Együttműködési AlapMiniszterelnökségBGA

A TraffiX működésének finanszírozásában a Nemzeti Együttműködési Alap is közreműködött.

Címkék

főpolgármester választás vicces kapcsolat Ford Ka Brixton Brabus hivatalos Brabusz blog hídpornó Martorell Rudolf Yaris Ford Transit autóreklám autómosó terepjáró vadász gördeszka reklám Nissan carspotting hajó gólya egyirányú utca Portugália OBB rakomány hómaró biztosítás sofőr röhej Drezda DDR halottaskocsi Waze Barkas hókotró 4-es metró kuka FKF buszsáv traktor túlméretes szerelvény autóút üldözés tetőbox prius toyota prius megállás 60-as tábla tábla tapolca kamion rendőrség M0 királynő Trabant motorkerékpár kresz-módosítás kézműves tábla embléma természetkárosítás olajkút zala megye videó akadálymentesítés kereszteződés gyorshajtás kgfb fekvőrendőr union kötelező felelősségbiztosítás NÚSZ nosztalgia figyelmeztető jelzés 112 közvilágítás segélyhívó downhill természetvédelem hírek kijárási tilalom aluljáró Lánchíd közút építkezés mixerautó betonmixer mixerkocsi street art libegő kerékbilincs MOL Limo trolibusz sorompó alagút 1-es út BKV fedélzeti kamera fénysorompó m3-as autópálya dashcam vasúti átjáró büntetőfékezés félsorompó járda busz mentők környezetvédelem Hollandia villamos BMW Jaguar útburkolati jel Berlin felicia pickup diy gyalogos tűzoltóautó autómegosztó metró Volán büntetés zene Toyota hirdetés M1 roller hülyenév ittas vezetés volkswagen hülye kiírás téli felkészülés közlekedés Franciaország skoda zöld rendszám tréler matrica körforgalom közlekedésbiztonság Frankfurt autópálya tél COVID-19 Urban Collëctif ICE opel frontera Spanyolország Isuzu 3-as metró felújítás közlekedési lámpa Lime Párizs dízel korlátozás 5g USA M30 M7-es autópálya M1-es autópálya vasút hoax önvezető autó ZalaZONE online térkép forgalommal szemben aszfaltfestés felfestés autólopás hülyeség hőség győr csákvár figyelmetlenség suzuki felmérés varsó elektronikus jegy forgalomcsillapítás légszennyezés dugódíj levegő munkacsoport ellenőrzés közúti ellenőrzés francia gazdagrét városépítészet koppenhága fiat jegy Gyermekvasút kerékpársáv ergonómia omsz megkülönböztető jelzés bérlet mercedes autóroncs vezetéstámogatás talált tárgyak közösségi matchbox Magyar Közút kolodko margit híd autós üldözés 8-as jegybankelnök matolcsy ford f150 vw bogár vw bogár modell Honda hódmezővásárhely visual signature c evolution elektromos motor futár ctis autóipar fizető parkolás kia niro sportage Budaörs lakott terület kezdete lakott terület vége genf daru citroen agip mol oldaltávolság józsefváros traffix dashcam taxi jobbra tartás m1-m7 őz vadveszély jog felelősség kár m1m7 kerékpár tűzoltógarázs e-mobilitási tranzíció BKK Bubi kresz elektromos autó utastájékoztatás húsvét kispolszki pötördi szerviz bicske volánbusz India köpködés Szentendre Olaszország múzeum felesleges tábla magyarország németország hidrogénautó 8126 renault kerékpárút 30 közbringa autópálya-pihenő traffipax közlekedési morál mobilozás parkolás tömegközlekedés baleset Európa balesetmegelőzés kerékpáros sebességkorlátozás autómatrica szabálytalanság balesetveszély hibás tábla programajánlómúzeum év körforgalma Vecsés Svájc baki mirai borgwarner kerékpáros stratégia ceausescu bukkanó hannover babakocsi kerekesszék árpád híd ötlet horvátország navigáció karlobag kortrijk IAA münchen Budapest Budapest Közút útfelújítás útfelbontás LPG autógáz Jogger belgium jogosítvány tükör continental statisztika stoptábla elsőbbség jövőautó rangefinder egészség Forma-1 mobiltelefon új autó mazda mazda 6 mps kerékcsere rumpold benzinkút bor burgenland Ausztria octavia lakatolás kiss&ride felnikupak LED világítás mikromobilitás repülőtér BYD BYD Atto 3 sebesség fényhíd szigetelőszalag rozsda korrózió Dacia Logan Taliant Thalia Törökország dekor elvesztés pótlás lengyelország Lakó-pihenő övezet szabály várakozás sebességhatár e-roller téli gumi zacskó útépítés zebra 20 Kína útdíj motor állapot karbantartás Passat lökhárító karosszéria javítás elektromos kresz tábla Nagy-Britannia tesla autonóm autózás 30-as tábla használtautó import használtautó-import kesztyűtartó barkács használtautó-vásárlás Ausztrália elektromos jármű Egyesült Királyság gyerekek fenntartható mobilitás felni tuning biciklis heti összefoglaló légzsák biztonság biztonsági öv Lada

Legutóbbi bejegyzések

Archívum