A KRESZ a civil személyautósok számára konkrétan nem tiltja a papucsban vagy mezítláb vezetést, de baleset esetén a nem megfelelő ruházat is lehet súlyosbító körülmény.
Mit ír minderről a magyar KRESZ? A 4. paragrafusban ez olvasható: „Járművet az vezethet, aki a jármű biztonságos vezetésére képes állapotban van.” Ez az az általános gumiszabály, mely akár az épp viselt lábbeli esetében is előkerülhet a rendőri vizsgálatnál, esetleg a bíróságon, ha balesetet okoztunk - vagy akár csak részesei vagyunk! Szakértő például elvileg megállapíthatja, hogy ha „rendes” cipőben vezettünk volna, erősebben tudtunk volna fékezni, mellyel a baleset elkerülhető lett volna. Egy ilyen határozatnak a biztosító is örülhet: sosem szomorúak, ha nem kell fizetniük egyik félnek sem, osztott felelősség esetén.
Tehát ha nincs is a papucsos, mezítlábas vezetést kifejezetten tiltó szabály Magyarországon és a legtöbb európai országban, a járművezetőnek fegyelmezetten kell eljárnia a ruházat és a lábbeli megválasztásában a biztonságos vezetés érdekében.
A papucsok, flip-flopok, tangapapucsok nem biztosítanak érzékeny, reakcióképes, tehát biztonságos vezetést, mivel a láb elcsúszhat, ami rontja a pedálkezelét, különösen a fékezés pontosságát és gyorsaságát. Tehát érdemes a pedálokhoz jól tapadó, a lábfejjel együtt mozgó cipőt viselni. Ugyanez vonatkozik a mezítláb vezetésre is! Az Osztrák Autó-, Motorkerékpár- és Túraklub, röviden az ÖAMTC gyakorlati tesztje egyértelműen kimutatta, hogy a mezítlábas vezetők nem tudják elég gyorsan kifejteni a szükséges nyomást a pedálokra.
A legnagyobb német autóklub, az ADAC pontokba szedte a legfontosabb, vezetéshez alkalmas lábbeli kritériumait:
- nem csúszik le a pedálokról
- jó tapadást biztosít a láb és a pedálok között
- nincsenek rajta hurkok vagy hasonlók (amelyek beakadhatnak a burkolatba)
- nem túl széles, hogy ne nyomjunk véletlenül két pedált egyszerre.
Legjobb a sportcipő – ezt szintén az ÖAMTC gyakorlati tesztje mutatta ki. Különböző vezetési manőverek végrehajtása során összehasonlították, hogy mennyire lehet jól vezetni a járművet papucsban, magas sarkú cipőben, sportcipőben vagy mezítláb. A tesztalanyoknak gyorsan ki kellett kerülniük egy akadályt, vészfékezést, valamint egy parkolási manővert kellett végrehajtaniuk. „Nyitott, laza cipővel vagy mezítláb alig érezni a pedált – legrosszabb esetben megcsúszhatunk és elveszíthetjük a jármű feletti uralmat. […] A kívánt manővertől függően a sportcipő érzékeny illetve erőteljes pedálvezérlést tesz lehetővé”.
Kitérnek még a magassarkú cipőben vezetésre is, mely a teszt eredményei alapján „nehéznek bizonyult; nem lehetett finoman és kontrolláltan fékezni – a pedálellenállás a rögzített lábtartás és a magas sarkú cipő miatt már nem érezhető.” A szakértők szerint „a papucsos és a mezítlábas vezetés hozta a legrosszabb eredményeket a vészfékezésnél: "egyik esetben sem lehetett a pedálokra a szükséges gyors nyomást gyakorolni”.
Ha tehát gyalogosan ppucsban, tűsarkúban vagy akár mezítláb is szeretünk közlekedni, érdemes az autóban tartani egy vezetésre alkalmas zárt cipőt, esetleg stabil, hátul zárt vagy bokánál fűzős szandált, amely szilárdan tartja a lábat. Fontos, hogy a vezetés közben éppen nem használt papucsot biztonságos helyen tároljuk, például a csomagtartóban, vagy a jobb egy előtt, tehát semmiképpen sem a vezető lábterében, ahol újabb bajt okozhatnak: beszorulhatnak a pedálok alá.