Egy rakás új traffipax Budapesten – térképpel!

Budapest főpolgármestere a tavaly nyári Árpád hídi baleset – amikor száguldó sofőr gázolt egy szabályosan közlekedő kerékpárost – után megígérte, hogy 45 traffipaxot telepítenek szerteszét a fővárosban. Szinte napra pontosan egy évvel később, szerdán újabb halálos baleset történt szintén az Áriád hídon, miután egy lopott taxit vezető sofőr a forgalommal szemben hajtott fel a hídra, és frontálisan ütközött egy Suzukival. A balesetben a lopott taxi sofőrje és a Suzuki mindkét utasa meghalt.

Másnap Karácsony Gergely Facebook-oldalán részletes posztban mutatta be, hol vannak/lesznek a fix traffipaxok Budapesten.

Bptraffi

A főpolgármester posztja szerint már tavaly elkezdték a fixen telepített és állandóan működő sebességmérő kamerák telepítését – az első próbaüzemű készüléket a Váci úton, a Duna Plaza mellett. „Az üzemeltetési költségek csökkentése érdekében az eredetileg tervezett 45 darab, egy-egy sáv mérésére alkalmas kamera helyett 26 darab olyan modernebb sebességmérő kamera telepítésére került sor, amelyek összesen 46 sáv forgalmát képesek figyelni.”

Olyan helyszíneket választottak az önkormányzat munkatársai – a rendőrséggel folyamatosan egyeztetve –, ahol a balesetveszély mértéke ezt indokolta, továbbá kellő infrastruktúra is rendelkezésre áll: konzol, áramellátás, optikai kábel. Ezeket a készülékeket a fővárosi önkormányzat üzemelteti, a büntetések pedig a rendőrséghez folynak be. A pénzáramlásra „a sikeres tesztüzemet és a fixen telepített sebességmérő kamerákat jelző közúti jelzőtáblák kiszerelését követően a következő hetekben kerül sor”, miután élesítik majd a berendezéseket.

„A sebességmérő kamerák a közlekedésbiztonság szempontjából igen jelentős szerepet játszanak, azonban sajnálatos módon a tegnapi, az Árpád hídon bekövetkezett tragédiát a forgalommal szemben közlekedő gépjármű vezetője okozta. Az ilyen rendkívüli esetekben a sebességmérő kamerák sem nyújtanak védelmet” – zárja posztját a főpolgármester. 

(A Traffix kiegészítése: a főpolgármester tájékoztatására megjegyezzük, hogy az emlékezetes tavalyi biciklisgázolás ellen sem megoldás pár kamera, hiszen a sportból extrém gyorshajtók számára a városi száguldozás életforma, a kamerák előtt lassítanak, vagy másként gondoskodnak a bírságbefizetés elkerülésétől, de mivel a jelenlegi rendszerben a fix kamerás bírságolásoknak személyi konzekvenciája nincs, a számukra legrosszabb esetben is csak néhány tízezer forintos hobbi az extrém gyorshajtás, a büntetés még a jogosítványukat sem veszélyezteti. A valódi megoldás a folyamatos rendőri jelenlét, az extrém szabályszegőkkel szembeni azonnali személyes intézkedés lenne.)

Nemzeti Együttműködési AlapMiniszterelnökségBGA

A TraffiX működésének finanszírozásában a Nemzeti Együttműködési Alap is közreműködött.

Címkék

választás kapcsolat Ford Ka Brixton Brabus hivatalos Brabusz blog hídpornó Martorell Rudolf Yaris Ford Transit autóreklám autómosó terepjáró vadász gördeszka Nissan carspotting gólya egyirányú utca Portugália OBB hómaró sofőr röhej Drezda DDR halottaskocsi Waze hókotró 4-es metró kuka FKF traktor túlméretes szerelvény üldözés tetőbox prius 60-as tábla tapolca királynő Trabant kresz-módosítás természetkárosítás olajkút zala megye akadálymentesítés kgfb fekvőrendőr union kötelező felelősségbiztosítás NÚSZ nosztalgia 112 közvilágítás segélyhívó downhill természetvédelem hírek kijárási tilalom aluljáró Lánchíd építkezés mixerautó betonmixer mixerkocsi street art libegő MOL Limo trolibusz sorompó alagút 1-es út BKV fedélzeti kamera fénysorompó m3-as autópálya félsorompó mentők villamos Jaguar Berlin felicia pickup diy biztosítás tűzoltóautó autómegosztó körforgalom Volán skoda volkswagen M1 vasúti átjáró hülyenév útburkolati jel BMW motoros rendszám bicikli Frankfurt Finnország környezetvédelem kereszteződés busz téli felkészülés autóút M0 Barkas szlovákia büntetőfékezés tél embléma vicces hajó metró toyota prius kerékbilincs Budakeszi közlekedés közút dashcam reklám COVID-19 Urban Collëctif ICE opel frontera Isuzu 3-as metró megállás Franciaország sávlezárás autópálya főpolgármester videó szabály tréler hirdetés matrica mini countryman elektromos bányagép hülye kiírás zene Spanyolország kamion Hollandia kaiyun járda zöld felújítás Lime dízel korlátozás 5g M7-es autópálya M1-es autópálya vasút hoax ZalaZONE online térkép aszfaltfestés felfestés hülyeség hőség győr csákvár felmérés varsó elektronikus jegy forgalomcsillapítás légszennyezés dugódíj levegő munkacsoport ellenőrzés közúti ellenőrzés gazdagrét városépítészet koppenhága fiat jegy Gyermekvasút kerékpársáv ergonómia omsz megkülönböztető jelzés bérlet talált tárgyak közösségi matchbox kolodko margit híd autós üldözés 8-as jegybankelnök matolcsy ford f150 modell hódmezővásárhely visual signature c evolution futár ctis Európa kia niro sportage lakott terület kezdete lakott terület vége genf daru citroen agip mol oldaltávolság józsefváros traffix dashcam taxi jobbra tartás m1-m7 őz jog kár m1m7 elektromos motor tűzoltógarázs e-mobilitási tranzíció Bubi balesetveszély utastájékoztatás húsvét kispolszki pötördi szerviz bicske volánbusz India köpködés Szentendre közlekedési lámpa múzeum felesleges tábla tömegközlekedés hidrogénautó 8126 renault kerékpárút közbringa tábla suzuki autóroncs Budaörs bogár vw örményország francia mercedes autómatrica autópálya-pihenő autóipar hibás tábla vezetéstámogatás 30 USA vw bogár szabálytalanság BKK programajánlómúzeum év körforgalma Vecsés baki mirai borgwarner kerékpáros stratégia ceausescu bukkanó vadveszély babakocsi kerekesszék árpád híd ötlet elektromos jármű navigáció karlobag kortrijk gyalogos Svájc traffipax kerékpáros iaa 2024 buszsáv forgalommal szemben Honda mini wales autólopás felelősség Párizs önvezető autó M30 gps kézműves tábla IAA tuning Forma-1 Budapest Közút útfelújítás útfelbontás LPG autógáz Jogger tükör heti összefoglaló karácsony stoptábla elsőbbség jövőautó rangefinder egészség ugrató mazda mazda 6 mps kerékcsere rumpold burgenland menetrögzítő kamera octavia lakatolás kiss&ride felnikupak LED világítás ugratás repülőtér autószállító BYD Atto 3 Ferrari gyerekek fényhíd szigetelőszalag zebra Dacia Logan Taliant Thalia Törökország biciklis elvesztés pótlás lengyelország Lakó-pihenő övezet aquaplanning várakozás Egyesült Királyság elektromos busz zacskó dekor kresz tábla útdíj motor állapot Passat lökhárító karosszéria javítás rozsda zil használtautó import használtautó-import kesztyűtartó barkács használtautó-vásárlás éjszaka felni kifordított kifordított felni münchen 20 homokvihar vihar korrózió Kína légzsák utasvédelem rádió retró hangszóró klasszikus Lada zsiguli belgium várandósság hólánc fenntartható mobilitás új autó kamaz agresszió Honda E:ny1 la motorhiba olajfüst olajfogyasztás euro-norma Vito Mercedes Vito emelkedő beláthatatlan útszakasz nissan ariya orosz autó Ausztrália hóember lakópark autógyár fejlesztés infrastruktúra párásodás klíma büntetőpont irányjelző betegség pszichológia UAZ közterület autó Magyar Közút kreatív roncs retro Dakar dugattyú hidrogénbusz Vision Zero cserbenhagyás Audi e-roller 30-as tábla kábítószer horvátország karbantartás útépítés tankolás biztonsági öv statisztika homok sebességhatár teherautó veszélyes helyzet mikromobilitás alkohol bor hannover biztonság Toyota téli gumi autonóm autózás látási viszonyok tesla Budapest lakat relatív gyorshajtás elektromos kamion Csehország alkatrész művészet traffix érdekesség fizetőkapu logó vicc előzés törésteszt poén dohányzás az autóban alto suzuki alto figyelmetlen Baja smart lakótelep hagyomány 40-es tábla túlkorlátozás történelem közlekedési morál facebook golf fáradtság napelemes autó németország lightyear teszt sainz alonso omoda madrid szár teherbringa Babboe gázolás elhagyatott szabálytalan Tanuló tanulóvezető T matrica tanulóautó friss jogsi jogosítványszerzés feketedoboz szalagkorlát elektromos kerékpár elektromosautó kapubejáró foci futball sportpálya kerítés swift napelem teherbicikli biciklisáv töltés kutya fantomcég dobós cég vandalizmus szerbia GTI hamisítás alvázszám visszaélés bűncselekmény elektromos hajó ORFK záróvonal fényszóró követési távolság elalvás régi autó kijelző villanybicikli veszély prizma Opel CD lemez nyári gumi id.7 volkswagen id.7 Opel Astra dugó izzó lámpa izzókészlet Autobahn jogosítvány meghibásodás BYD ai megfigyelés plakát intertraffic zajvédő fal olajteknő lerobban ramcatch korlát segítségnyújtás sx4 suzuki sx4 felirat plakett katalizátor utazás műszaki hiba besorolás sávelfogyás poller terelőoszlop intertraffic 2024 villanyautó olcsó ingyen ingyen közlekedés használt autó temető főút műszaki műszaki vizsga tégla körút hungária csúcsforgalom szélvédő iskola bírság mixer nyár elkobzás Dolphin infotainment elektromos ADAC különlegesség Nagy-Britannia brit mini túra 2024 Párizsi Autószalon elektromos munkagép oktatás szigorítás gyermekülés figyelmeztető jelzés gyalogátkelő kínai autó szélvédőcsere suzuki swift rendőrautó superb skoda superb szellőző fizikai gomb gomb vezetéstechnika vezetéstechnikai tréning képzés vezetéstechnikai képzés phev konnektoros hibrid figyelem kresz 2024 közlekedésbiztonság TT TTS példamutatás sebesség új kresz barcelona leállósáv kresz2024 mobiltelefon oldalszél horrorszerelvény munkagép Rosenbauer forgalomirányítás torlódás asszisztens elakadás körgyűrű gumiabroncs Komatsu papucs mezítláb rakomány Olaszország üzemanyag benzinkút amerika SUV continental balesetmegelőzés bukósisak Asfinag Ausztria Japán baleset mobilozás fizető parkolás motorosok ittas vezetés elektromos bicikli zöld rendszám motorkerékpár komp csepel-sziget lórév adony proace hilux érintőképernyő magyarország agymotor gyorshajtás képernyő kresz THK figyelmetlen sofőr figyelmetlenség kamera büntetés sávváltás rendőrség láthatóság elektromos autó repülő autó antric kerékpár cargobicikli casco strabag úthiba akció figyelemelterelés drón robogó elektromos robogó roller parkolás gck hidrogén párizs 2024 up and charge induktív töltés sebességkorlátozás

Legutóbbi bejegyzések

Archívum

A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ