Felülvizsgálandó forgalmi rendek és közúti jelzések

Probléma leírása

Helyszín: Heves megye, Bélapátfalva, Táncsics Mihály utca, belterület. Ebben az utcában időszakosan megnövekedett forgalommal kell számolni, mivel a meglévő tó, illetve a körülötte lévő szolgáltatást nyújtó létesítmények szabadidős tevékenységet biztosítanak a látogatók részére.

A közúti jelzéseket célszerű lenne felülvizsgálni, ugyanis az első, jobbról becsatlakozó utca (szintén Táncsics M. u.) 8 tonna súlykorlátozás alatt áll, ezért az állandó korlátozást mindkét irányból jelezni kellene a teherforgalom részére mielőtt az utcához érnének annak érdekében, hogy időben fel tudjanak készülni a korlátozásra. Fontos továbbá, hogy következik egy oldalt fekvő veszélyes hely (vasúti átjáró), amelyre ugyan hivatkozik egy anyagában és jelzéseiben elfáradt tábla, mégis át kellene helyezni a veszélyes hely elé legalább 50 méterre. A táblát cserélni kellene az Útügyi Műszaki Előírások – „e-UT 04.02.11- Közúti jelzőtáblák (T) A jelzőtáblák megtervezése, alkalmazása és elhelyezése” oldalt fekvő veszélyes helyre vonatkozó előírásai alapján. Hiányzik ennek a táblának a párja az ellenkező irányból érkezők részére.

A táblák cseréjét és pótlását a helyi közutak kezelésének szakmai szabályairól szóló 5/2004. (I. 28.) GKM rendelet 3. melléklet, 3.5 pontja szerint:
„A közút kezelőjének a közúti jelzéseket (fényjelző készülékeket, a közúti jelzőtáblákat (valamint az azok megvilágítását szolgáló berendezéseket, valamint az útburkolati jeleket), a vasút üzemben tartójának pedig a vasúti átjárót biztosító berendezéseket tisztán, jó és üzemképes állapotban kell tartania.”
Továbbá
a) „A közúti forgalom biztonságát közvetlenül befolyásoló alábbi közúti jelzéseket megrongálódásuk esetén, vagy felismerhetőségük és észlelhetőségük leromlása esetén – az észlelést vagy a bejelentést követően – haladéktalanul helyre kell állítani, illetve indokolt esetben ki kell cserélni vagy pótolni kell”

A vasúti átjáró felől a Táncsics Mihály útra kihajtóknak jelen állás szerint az egyenrangú útkereszteződésre vonatkozó szabályok szerint elsőbbsége van; amennyiben ezt a közútkezelő tartani szeretné, a hatályos veszélyt jelző táblával hívja fel a figyelmet, vagy alárendelt útként a hatályos elsőbbséget szabályozó táblával rendelje alá. Azonban jogszabály szerint figyelembe kell venni:
Az utak forgalomszabályozásáról és a közúti jelzések elhelyezéséről szóló 20/1984. (XII. 21.) KM rendelet 15. bekezdés 1. pontja szerint:
„Egyenrangú útkereszteződést olyan utak kereszteződésénél lehet kialakítani, amelyek
– keresztmetszeti kiépítettsége közel azonos,
– forgalomnagysága egymással közel azonos, és
– megelőző útkereszteződésükben főútvonalnak nem voltak kijelölve.”

Javasoljuk az itt lévő műtárgy (híd) teherbírásának és korszerűségének felülvizsgálatát (a Szombati utcába vezetőt is), annak közútkezelői szempontból esetleges védelmét, hiszen itt súlykorlátozás hiányában tehergépkocsik is közlekedhetnek. Súlykorlátozás esetleges elrendelése esetén figyelni kell arra, hogy ne csak a híd előtt, hanem a Táncsics Mihály utca elején is tájékoztatva legyen a gépkocsivezető a fennálló tilalomról. Figyelembe kell venni azt is, hogy ha ez a hídvizsgálati szakvélemény szerint 8 tonnánál kevesebb, akkor a becsatlakozó és 8 tonna súlykorlátozás alatt álló utcán át biztosítani kell a tilalom hatálya alá eső járművek kihajtását, vagy a közútkezelő által jóváhagyott eseti behajtási engedélyt kell igényelni.

A Táncsics Mihály utca és a Városi út kereszteződésében (Szombati utca felé) az alárendelt út hegyes szögben találkoznak és az ide kihelyezett elsőbbséget szabályozó tábla a főútvonalon (védett úton) érkezők részére is észlelhető, amelynek csak a kívánt irányból lenne szabad.
A közúti jelzőtáblák megtervezésének, alkalmazásának és elhelyezésének követelményeiről szóló 83/2004. (VI. 4.) GKM rendelet I. fejezet 5. bekezdés 10. pontja szerint:
„Hegyes szögű útkereszteződéseknél a jelzések csak a kívánt irányból legyenek észlelhetők. A más irányból való észlelés lehetőségét különösen indokolt, és a közlekedés biztonságát veszélyeztető esetben takarással, ellenzővel kell megakadályozni.”
Ugyanez érvényes a Táncsics Mihály utca és a Bocskai István utca kereszteződésében (Városi út felé), ahol szintén ez a probléma áll fent. Itt érdemes fontolóra venni a forgalmi rend változás lehetőségét, módosítva egyenrangú útkereszteződésre, ugyanis a fent említett jogszabály szerint az érvényesítése kivitelezhető a megfelelő közúti jelzések kihelyezése mellett. A forgalmi rend változás az utcában csökkentheti a gyorshajtásra ösztönzést, hiszen alárendelt út helyett, a mellérendelt úton folyamatosan készenlétben kell lenni az elsőbbségadási kötelezettség teljesítésére.

A Szombati utcába be- és kihajtási lehetőséget biztosító hídon áthaladási elsőbbségi sorrendet kellene bevezetni az azonos időben összetalálkozó járművezetők részére, mivel jelenleg ez tisztázatlan. Ezt az „elsőbbség a szembejövő forgalommal szemben” és a „szembejövő forgalom elsőbbsége” közúti jelzőtáblákkal jelezni kellene.
Az utak forgalomszabályozásáról és a közúti jelzések elhelyezéséről szóló 20/1984. (XII. 21.) KM rendelet 14. bekezdése szerint:
„Az „Elsőbbség a szembejövő forgalommal szemben” és a „Szembejövő forgalom elsőbbsége” jelzőtáblák csak abban az esetben alkalmazhatók, ha az útszűkület és annak környéke mindkét irányból kellően áttekinthető ahhoz, hogy a járművezető elsőbbségadási kötelezettségének eleget tehessen. Kötelező a táblák elhelyezése, ha az elsőbbségi viszonyok az általános szabályokból egyértelműen nem állapíthatók meg, vagy az elsőbbséget az általános szabályoktól eltérően szükséges szabályozni.”

Helyszín

Bélapátfalva, Táncsis Mihály utca 2, 3346 Magyarország

Megoldási javaslat

Közúti jelzések időszerű cseréjének elvégzése (kopott, elhasználódott), illetve a hiányzók pótlása (állandó korlátozás, oldalt fekvő veszélyes hely); Közúti jelzések takarása hegyes szögú útkereszteződésben (EAK táblák); Forgalmi rend felülvizsgálata (egyenrangú bevezetése, vagy megszüntetése); Áthaladási sorrend tisztázása útszűkületben; Műtárgyak szükség szerinti súlykolátozása annak védelme érdekében.

Események

2026.08.31.
Ellenőriztük a bejelentést és tényleg eléggé üresnek, alulszabályozottnak tűnik szegény Táncsics utca. Továbbítottuk a bejelentést az útkezelőnek, aki valószínűleg a helyi önkormányzat.

287865090 403923338355244 4358650015180894552 N

További Problémák

A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ