Bem József téri káosz

Probléma leírása

(Talán könnyebben elképzelhető az egész, ha megjegyzem, hogy alapból csak egy alaprajzi metszetet ábrázoló tábla miatt kezdtem el összerakni ezt a bejelentést, és az egésznek az összeállítása közben derültek ki egymás után a különböző hibák a Google Utcakép alapján.)

A Bem József utcán haladva van egy öt útból létrejövő kereszteződés. Mind az öt egyirányú, egyikük kerékpárral kétirányúsított. Három út bevezet a kereszteződésbe, ezek közül az egyik kerékpárral kétirányúsítva van; kettő pedig kivezet belőle. Nyilván érthető, hogy egy ilyen kereszteződésben alaprajzi metszetet ábrázoló táblát tesznek ki az elsőbbséget szabályozó táblák alá. Csakhogy a tábla nem egyezik meg a kereszteződés alaprajzi metszetével (első kép). Ha az egészet elforgatjuk óramutató járásával ellentétes irányba 45°-kal, akkor már hasonlít rá, de még így is az öt útból csak három fog megegyezni a valóságbeli elhelyezkedéssel. Emellett itt van egy kötelező haladási irány, mely tiltja a kerékpárral történő 90°-os balra kanyarodást (Bem József utcából a legnyugatabbra lévő Bem József tér nevű utcába). Azaz nyugatról északra.

Nekem csak a Bem József utcán egyenesen közlekedve van helyismeretem, de ha már egy irányból megnézzük ezt a kereszteződést, miért ne tennénk meg mindegyikből? Óramutató járásának megfelelő irányba haladva a soron következő a kerékpárral kétirányúsított, észak felől érkező Bem József tér névre hallgató utca. Itt minden tökéletesen meg lett oldva. Ott van a macisajt alatt egy olyan kiegészítő tábla, mely szinkronban van a valósággal, és a kötelező haladási irány is megfelelően lett kivitelezve (második kép). Kár, hogy ahol ezeket a dolgokat sikerült jól megcsinálni, arrafelé valószínűleg csak kevesen közlekednek. Bizony. Az utca elején kétirányból behajtani tilos tábla van, kivéve célforgalom kiegészítő táblával elhelyezve (harmadik kép). De az utca kerékpárral kétirányúsítva van. Ha kerékpárral nézzük az utcát, akkor csak egyik irányból két irányból behajtani tilos. Vagyis az utca elején (Frankel Leó utcán egyenesen haladva déli irányba) célforgalom híján kerékpárral sem lehet behajtani. Szerintem ez nem volt a közút kezelőjének a céljai között.

És haladjunk tovább az utolsó olyan útra, mely még bevezet az öt útból álló kereszteződésbe! Ez az utca szintén a Bem József tér elnevezést kapta a Google térkép szerint, és északkeletről délnyugatra halad. Különlegessége, hogy főútvonal táblával lett ellátva, annak ellenére, hogy egyirányú. A különböző években készült utcaképek alapján ebben az utcában gyakran változtatták meg a forgalmi rendet. A legfrissebb szerint van egy bal oldali forgalmi sáv, és egy jobb oldali parkolósáv. És ebben az utcában sok minden el lett rontva. Először is volt egy kicsit "régiesebb" alaprajzi metszetet ábrázoló tábla az utca elején, mely történetesen ugyan az volt, mint az északról dél felé haladó Bem József tér nevű utca táblája, csak elforgatva. Az a tábla tökéletes volt. Majd 2014 júniusáról 2019 júliusára lecserélték az alaprajzi metszetet ábrázoló táblát, és egy újat helyeztek ki helyette. Ezen a táblán a probléma, hogy az utak közrezárt szöge 90°-os szöget zár be, holott a valóságban ez a szám a háromból két esetben mindössze kb. 45°. És még emellett (a közút kezelői) gondolták, hogy hú, de poénos lenne, ha a Bem József tér nevű utcát (azt, amelyik kijön az eredeti kereszteződésből, nyugatról keleti irányba) lehagynánk. Le is hagyták, elvégre az oda történő behajtást kötelező haladási irány tiltja (de erről majd később). Vagyis a jó alaprajzi metszetet lecserélték egy pontatlanra, amely sem az utak számában, sem azok közrezárt szögeiben nem egyezik a valósággal (negyedik kép). Majd 2023 áprilisa és 2024 júliusa között rájöttek, hogy ezt lehet, hogy nem az utca elején kellett volna elhelyezni, mivel egy kereszteződéshez tartozó elsőbbséget szabályozó táblára az ember jobban oda fog figyelni a kereszteződés előtt tíz méterrel, mint hetvennel. Szerintem ez kifejezetten okos döntés volt. Ez igazából csak egy szempontból jelent hátrányt, és ez is csak jogi szempontból jelentős, a gyakorlatot nézve nem: a főútvonal tábláknak kétirányból behajtani tilos szerepük van a KRESZ 54. § 7/a) része alapján. De nem hiszem, hogy mindennapi jelenség lenne, hogy a budapesti forgalomban ide 12 év alatti gyerekek tévednek be kerékpárral, szembesülve a ténnyel, hogy ez egyszerre zsákutca és egyirányú utca a számukra. Viszont egyéb problémája lehet annak, hogy az öt útból álló kereszteződés elé helyezték ki a főútvonal táblát: korábban említettem, hogy az út jobb oldalán parkolósáv van kialakítva. Nos, ez még a kereszteződés előtt közvetlenül is igaz. És ha ide egy furgon, esetleg kamion parkol be, akkor szépen kitakarhatja a főútvonal táblát (negyedik kép). És persze a zebrát is (szintén negyedik kép). És ha már parkolósáv, megjegyezném, hogy itt a parkoló mellett az út szélén egy-két méter magas bozótos van. Aki ide leparkol, az autója jobb oldalán, az út szélén nem biztos, hogy könnyen el fog férni a bokroktól. Igaz, most még nem annyira nagy, az utcaképen látszik is egy kitaposott ösvény. De ha összehasonlítjuk a 2024-es és 2025-ös utcaképen a bokrok méretét, akkor könnyen le is tudjuk vonni azt a következtetést, hogy itt egy-két év múlva a leparkolást követően nem az autónk jobb oldalán fogunk tudni elsétálni, hanem a bal oldalán, azaz a forgalmi sáv szélén. Itt fel is hívnám a figyelmet arra, hogy kerékpáros nyomjelzés van kialakítva (szintén csak negyedik kép). Tegyük fel, hogy ez az út bedugul. Állnak az autók. Persze az út elég széles ahhoz, hogy kerékpárral ki tudjuk előzni a kocsisort jobbról. Eközben valaki épp leparkolt a parkolósávban. Ha a leparkolt autónak ült valaki az anyósülésén, vagy valaki kivett valamit a csomagtartóból, akkor a parkoló autók közül fog kilépni az úttestre, mivel máshol nem fog tudni elközlekedni gyalogosan a bokrok miatt. Könnyen lehet, hogy akár körülnézés nélkül fog kilépni takarásból, mivel a dugó azt a hamis érzést kelti benne, hogy biztonságos a dugóban álló autók és parkoló autók között elsétálni. És persze máshol meg nem is tud. Vagy csak azért nem néz körül, mert máshol jár az esze: hiszen most parkolt csak le, épp gondolja végig, hogy hogyan fog elsétálni az úticéljához, vagy esetleg mi az, amit lehet, hogy bent felejtett a kocsiban. Lényeg az, hogy amikor kilép, nem néz körül. És gyakorlatilag le is írtam egy kerékpárral történő, takarásból kilépéses gyalogos gázolás forgatókönyvét.

Ennek az útnak megvitattuk az elsőbbséget szabályozó tábláját, a parkolóját, és még az útszakasz végén található zebráról is szót ejtettünk. Egy dolog maradt ki: a kötelező haladási irány (ötödik kép). Először is a legfrissebb utcakép szerinti kötelező haladási irány tiltja a közel 315°-ban történő balra kanyarodást arra a Bem József tér nevű utcára, amelyik nyugatról keleti irányba halad (kifelé az öt útból álló kereszteződésből). Egyrészről, ha ez meg lenne engedve, akkor itt gyakorlatilag megfordulási lehetőség lenne azok számára, akik a Bem rakparton haladnak (északról,) a Margit híd felől. Persze az igazat megvallva nem tudom, hogy erre amúgy mekkora igény lenne. Másrészről, mivel ez az éles balra kanyarodás nincs megengedve, ki vannak tolva azok, akik célforgalomból kanyarodnának itt balra. (Gondolok itt a Külügyminisztérium számára fenntartott parkoló megközelítési lehetőségeire.) Erre pedig szintén nem tudom, hogy mekkora az igény. A következő, hogy a "nem biciklik" számára gyakorlatilag csak a Fő utcába van lehetőség behajtani. Csakhogy a Fő utcába kétirányból behajtani tilos 3,5 tonnánál nehezebb járművekkel 07-től 18-ig és 22-től 05-ig (hatodik kép). Vagyis az északkeletről délnyugati irányba haladó Bem József tér utca egyirányú zsákutca a 3,5 tonnánál nehezebb járművek számára a megadott időpontokban. Persze erről az utca elején elfelejtett a közút kezelője tájékoztatást adni. De még mindig nem végeztünk a kötelező haladási iránnyal, ugyanis van a kötelező haladási irányunknak egy kiegészítő táblája a biciklisek számára (ötödik kép). Ez értelemszerűen arra lenne hivatott, hogy megengedje a biciklisek számára a 315°-os jobbra kanyarodást. Ez mind szép és jó, csak ha megnézzük, hogy a kereszteződés hogyan is néz ki, és a biciklisek számára kihelyezett kötelező haladási irány milyen, akkor megállapíthatjuk, hogy a kettő nagyon nincs összhangban. Sem az irányok, sem a szögek nem egyeznek a valósággal.

És gyakorlatilag ennyi is lenne a Bem József tér legösszetettebb kereszteződése. (Mert van néhány.) Alapból csak egy alaprajzi metszetbe akartam belekötni, reméltem is, hogy megúszom ennyivel, de szokásom az, hogy minden kis hibát észreveszek egy ilyen bejelentés összeállítása során. Kijelenthetjük, hogy az egész kereszteződést, úgy, ahogy van, felül kellene vizsgálni.

Azt még mellékesen (érdekességként) megjegyezném, hogy az eredeti kereszteződésbe három út fut bele. Mind a három útnak van alaprajzi metszetet ábrázoló táblája, és mind a három útnak egymástól eltér ez a kiegészítő tábla. Vagyis háromszor lett ábrázolva a kereszteződés alaprajzi metszetként, és mind a három alkalommal más jött ki végeredményül (első, második és negyedik kép).

Helyszín

Budapest, Bem József u. 2, 1027 Magyarország

Megoldási javaslat

Huh, na akkor kezdjünk is bele. Szerintem a problémák felét megoldaná, ha a közút kezelője az egész kereszteződést feltúrná, és kialakítana egy körforgalmat. A körforgalom egyik előnye lenne, hogy többé nem lámpa irányítaná a forgalmat. Ha feltételezzük, hogy itt elromlik a lámpa, és összehasonlítjuk a jelenlegi kereszteződést (lámpa nélkül) ennek a kereszteződés körforgalmas változatával, akkor biztonságosabb kereszteződést kapnánk. De vajon, ha a kereszteződés lámpás változatát hasonlítjuk össze a körforgalmas változattal, ez akkor is elmondható lenne? Tényleg előny lenne a lámpa megszüntetése? A körforgalom kialakításának másik előnye lenne, hogy nem kellene bajlódni a kötelező haladási irányokkal és alaprajzi metszetekkel. Viszont, ha a lámpákat körforgalomra cseréljük, akkor hátrányt fog jelenteni, hogy a zebrák is lámpátlanok maradnak. A Lánchíd és az alagút közötti körforgalomnál a sok gyalogos (turista) igen komoly dugókat tud okozni a forgalom folyamatos megakasztásával, mi rá a garancia, hogy ez itt nem következik be? Hátrányt jelentene még egy körforgalom olyan szempontból, hogy lehet, nem férne el. Nyilván akkor pedig lehet csinálni mini körforgalmat. Itt igazából nem is az a kérdés, hogy egy körforgalom elférne-e, hanem az, hogy egy busz vagy egy kamion elférne-e. Az igazat megvallva fogalmam sincs, hogy itt járnak-e menetrend szerinti buszok, vagy hogy mekkora az itt keresztül haladó kamionos forgalom. Együtt összefoglaló "néven" hosszú járművek, amik nehezen kanyarodnak kis ívben. De ha nem csinálunk körforgalmat, akkor milyen módosításokat kellene bevezetni? Kezdjük megint a Bem József utcával! Itt először is a kereszteződés alaprajzi metszetébe kötöttem bele. Azt értelemszerűen cserélni kellene, szerintem ezen nincs mit túlragozni. A másik, amit pedig szóvá tettem, az a kerékpáros balra kanyarodás hiánya. Nem tudom, hogy lenne-e rá igény. Az biztos, hogy a jelenlegi forgalmi rend nem engedi ezt meg, és egyébként lenne lehetőség kialakítására. Ugye, a soron következő az északról dél felé haladó Bem József tér utca. Itt csak a mindkét irányból behajtani tilos, kivéve célforgalom táblába kötöttem bele. Az alá kellene pótolni egy kivéve kerékpárral táblát. A következő a másik Bem József tér nevű utca (amelyik északkelet felől délnyugat felé halad). Itt először is le kellene cserélni a főútvonal alatt alaprajzi metszetet ábrázoló táblát egy valósághűre. Aztán meg kellene ismételni a főútvonal táblát az alaprajzi metszettel együtt az úttest bal oldalán, arra az esetre, ha a jobb oldalit kitakarná egy parkoló furgon. A zebra jobb oldala takarásban lehet a parkoló autók által. Ezt úgy lehetne orvosolni, hogy összehúzzuk a gyalogátkelőhely szélességét. Jelenleg az úttest jobb oldalán úgy kezdődik, mintha a jobb oldali sáv nem parkolásra szolgálna. Mi lenne, ha a zebrának a jobb oldalát átalakítanánk benyúló, félszigetszerű járdává? Felesleges az, hogy annyira ki legyen húzva a gyalogátkelőhely, az úttest jobb oldalán úgysem fog közlekedni senki, mert blokkolnák a parkoló autók. Fele olyan széles gyalogátkelőhely, dupla akkora biztonság. Ezen kívül még a parkolóból történő kisétálást, illetve abba történő besétálást tartottam problémásnak. Itt megoldási javaslatnak nyilván az lenne a legjobb, ha teljes járdát oda tennének az úttest (parkolósáv) jobb oldalára. De mivel csak a parkoló megközelítésében lenne szerepe, nem biztos, hogy lenne rá nagy igény. Viszont, ha járdát még nem is alakítanak ki, a bokrokat jobban le kellene vágni. Azaz megakadályozni, hogy ne lehessen tőlük elközlekedni a jövőben. És végül az úthoz tartozó kötelező haladási irányok: Én az északkelet felől délnyugat felé haladó Bem József tér utcából megengedném a bekanyarodást a nyugatról keleti irányba haladó Bem József tér nevű utcába. Ezen kívül hozzáigazítanám a kötelező haladási irányhoz tartozó kerékpáros kiegészítő táblát a valósághoz, hogy a nyilak iránya és közrezárt szöge megegyezzen a valósággal. És még belekötöttem abba, hogy az északkeletről délnyugat felé haladó Bem József tér névre hallgató utca egyszerre egyirányú utca és zsákutca a 3,5 tonnánál nehezebb járművek számára (adott időintervallumokban). Nos, miután ebbe elkezdtem magamat beleásni, szembesültem vele, hogy ez a probléma olyan méreteket ölt, hogy önmagában akkora, mint a helyszínen jelenlévő összes többi probléma együttvéve, úgyhogy jobbnak látom ennek külön bejelentést szentelni.

Események

2026.01.12.
Átbeszéljük az egyesületben.

Nemzeti Együttműködési AlapMiniszterelnökségBGA

A TraffiX működésének finanszírozásában a Nemzeti Együttműködési Alap is közreműködött.

További Problémák

A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ