Az ígérték a BKK-nál, hogy minden szempontból könnyebb lesz bubizni: regisztrálni és tekerni is. Kipróbáltuk.
fotó: Fábián László Buda
A Bubi első verzióját, miután lejártak a szerződések, tavaly ősszel hívták vissza. Azt nem értettem, miért nem maradhatott addig, amíg az új változat megjelenik, főleg, hogy a metrópótlás egyik lehetősége is lehetett volna. Nem is beszélve arról, hogy a járványhelyzetben sokan szívesebben ülnek kerékpárra, mint tömött buszra. A BKK szóvivője elmondta, hogy - most nagyon röviden foglalom össze a lényeget - télen tényleg csak néhányan használják, a szerződés pedig lejárt. A közbeszerzési eljárások bonyolultak, azt meg csak akkor lehetett indítani... Higgyem el, ők is mindent megtettek, hogy maradhasson még, de csak így lehetett megoldani. Ráadásul a vírushelyzet miatt még csúszott is a projekt. De végre itt van!
Az első ígéret az volt, hogy egyszerűbb lesz a regisztráció. Kis túlzással, ez nem volt nehéz. A "régi" Bubinál minden egyes alkalommal - akkor is, ha csak hosszabbítani akartam az előfizetést - be kellett menni egy ügyfélközpontba, ahol nagyon lassan kitöltötték a papírokat az adataimmal, majd aláírtam. Félórás program volt. Ez főleg annak tükrében volt vicces, hogy tízmilliós autókat (ShareNow) mobilos applikációval el lehetett hozni, miközben ehhez a nehezen tekerhető vasért anyám búvóhelyét is meg kellett adnom.
Na, ennek vége.
Applikációt le kell tölteni (Android, iOS), mobilszámot megadni. SMS-ben kód érkezik, appban megadni, és kész. A régi regisztrációk nem működnek, ami furcsa, de annyira egyszerű a folyamat, hogy ez nem zavaró. Csak azt nem tudom, hogy a korábbi kreditjeimmel mi lesz (mert amikor az előző rendszernél befizettem pl. fél évre, akkor 8000 ezer forintra adtak - ha jól emlékszem - 4000 ezer forintnyi extra letekerhető keretet, melyekből sok pénz összejött). Megkérdezem az ügyfélszolgálatot, aztán majd frissítésben megírom.
Az első havibérlet appon belüli megvásárlása is egyszerű, de nem volt zökkenőmentes, mert külföldi kártyákat (pontosabban fintech kártyákat: (Revolut, Wise) nem fogadtak el. Ez azért furcsa, mert sokan használják ezeket itthon is, és feltételezhető az ide látogató, Bubira fanyalodó külföldiek is. Ezek egyébként Mastercard-háttérrel bírnak, ezért nem értem. A magyar bank által kiadott VISA-kártyát pikkpakk elfogadta a rendszer. Pont, amikor már az aranyat érő májusi - szerencsére csak szemerkélő - esőben fel akartam adni a dolgot.
A bérlés is rém egyszerű: a kerékpáron elhelyezett QR-kódot kell leolvasni az appba épített QR-olvasóval, aztán kattan a lakat, lehet tekerni.
Ez a zónatérkép, vagyis a cseppek jelölte helyeken lehet a bringákat felvenni és dokkolni. Kijjebb is mehetünk a zónán, illetve a zónán belül parkolhatunk bárhol, de akkor ketyeg az óra.
A lényeg mégiscsak most jön: teljesen kerékpár hangulata van az új Bubinak, azaz sokkal, de sokkal könnyebb tekerni. Ez a könnyebb váznak, a könnyebb kiegészítőknek és a fújható gumiknak köszönhető. Már nincs az, hogy ötéves kislányok fütyörészve előznek meg a rakparton, miközben izzadva próbálok 6-8 km/h-s átlagot tekerni. Oké, itt is volt, hogy az egyik bringán, melyet béreltünk, nem lehet állítani az ülésmagasságot: ezt azonnal visszatettük azt a dokkolóra és be is jelentettük a hibát az applikáció erre dedikált látványos felületén.
A fiam, aki civilben 24-es kerékpáron rója a köröket, simán tekerte a Bubit, sőt, élvezte. És én is. Ráadásul tök jó az árazás: a havi bérlet 500, az éves 5000 forint. Ezért legfeljebb fél órát lehet menni egyszerre, de azt akárhányszor. Fontos, hogy a kerékpárokat mindig a dokkolóra kell visszatenni, majd onnan egy másikat újra fel lehet venni. Ez utóbbi az új Bubi szerethetősége miatt értelmet is nyert, vagyis könnyedén eltekersz vele az Árpád-hídtól a Széll Kálmán térig például.
Valahol azt írták, hogy egy a baja: nem látszik rajta, hogy milyen jó. Szerintem meg igen. Pontosabban látszik, hogy valami új, ráadásul eléggé hájpolja is a BKK, úgyhogy aki bubis vagy annak készül, tudni fog róla.
Van még percalapú bérlési lehetőség is (20 Ft/perc összegért), ami csak akkor éri meg, ha egy hónapban nem mész 25 percet legalább. Több kerékpár is bérelhető egy regisztrációval, de nem igazán éri meg, csak ha nagyon alkalmi a helyzet, ugyanis a többi kerékpár után is a 20 forintos percdíjat fizeted. (Itt volt egy pici csúnyaság, hogy a felvettünk két kerékpárt, de a másodiknak felvettet tettük vissza előbb néhány perccel, mégis a hosszabb időre bérelt bringára számolta a percdíjat. Nyilván nem eget verő összeg - mi pont 40 forintot buktunk -, de jó az ilyesmit előre tudni.)
A Bubi mint közösségi kerékpár amolyan last mile megoldás, vagyis az utolsó kilométereket tudja vele megtenni, aki messziről érkezik, a helyiek pedig kihézagolhatják vele a közösségi közlekedést. Az új bringa viszont annyira jó lett, hogy fennáll a veszély: hosszabb utakra is elkötjük őket. Állítólag felkészült erre is a BKK, a népszerűségtől függően, ha kell, bővítik a járműparkot.