Aki autóval megy Angliába, nem csak a baloldali közlekedést fogja furcsának találni a helyi forgalomszervezésben. Sok egyéb mellett a parkolás sem biztos, hogy egészen úgy zajlik majd a kiszemelt következő útvonalpontnál, mint itthon.
A nyári turistaszezonban a vidéki Angliában, Skóciában és Walesben, de akár a nagyobb városok közepén sem volt sehol probléma letenni a kocsit rövidebb-hosszabb időre. Fizetős parkolót minden turisztikai célpont közvetlen közelében találtunk, sőt: néha meglepetésünkre még ingyeneset is (például a Stonehenge-nél). Mivel azonban a frekventált zónákban a fizetős helyek esetenként képesek brutálisan drágák lenni (mint egyébként elég sok minden Nagy-Britanniában), valamint gyakori az egy-két órás komolyan vett időkorlát (mint minden olyan országban, városban, ahol a parkolás nem egy adó vagy egy maffia bevételi forrása, hanem komolyan vett forgalomszabályozási eszköz), többször megpróbáltunk ingyenes alternatívát találni racionális gyaloglási távolságon belül. Ez mindig sikerült is, de mindenhol érdemes volt odafigyelni, épp milyen szabályok szerint parkolhattunk le.
Stratford-upon-Avon, Shakespeare szülővárosa nem gondolja, hogy egy parkolóháznak szükségszerűen rondának kell lennie
Ami nagyszerű: mindenhol minden ki van írva, fel van rajzolva, ki van táblázva látótávolságon belül, amit a kiszemelt parkolóhelyről épp tudnunk kell. Nagy-Britanniában nem lehet jóhiszeműen rossz helyen hagyni a kocsit: aki képes egy jogosítvány megszerzésére, az észre kell hogy vegyen minden jelzést, ami az adott parkolóhelyekkel kapcsolatban információt, kötelezettséget mutat. A városias területeken gyakorlatilag minden egyes hely fel van rajzolva az aszfaltra és mindenhol egyértelmű, igaz, angol nyelvtudást feltételező tábla jelzi, ha valami különleges korlátozást kell figyelembe venni; például lakossági vagy időkorlátos parkolást valamely időszakban. A helyiekkel beszélgetve azt szűrtem le a rendszerről, hogy a parkolási rendszerek üzemeltetői alapvetően bíznak az autósok fegyelmezettségében, az ellenőrzés ritka, de a következmények kellemetlenek és drágák lehetnek, ha mondjuk elszállítják a kocsinkat és csak drágán, bonyolult ügyintézéssel válthatjuk ki később.
Még az öreg kockakövekre sem probléma felfesteni, hova lehet illetve kell parkolni - ezt a rutint igazán átvehetnék a magyar települések is!
Az adott utca parkolási rendjét a falon sűrűn elhelyezett táblák is segítik átlátni
A mozgássérült parkolóhelyek jelzése egyszerűbb és egyértelműbb nem is lehetne
Az alacsony emissziós zónákba behajtás lehetőségének érdemes mindig utánanézni a neten. Edinburgh-ban például ez a skót állami szabályozás szerint, Euro 4-es benzines és Euro 6-os dízelekkel vagy zéró emissziós autókkal engedélyezett
A brit parkolás jópofa színfoltjai az egyedi tájékoztatások itt-ott. Mint például az antiszociális vezetés intoleranciájával kapcsolatos üzenet egy Tesco parkolójában, miszerint aki motort túráztat vagy kézifékes fordulókkal szórakozik, azt feljelentik:
vagy az az udvarias faragott kőtábla egy ötszáz éves falucskában, hogy a sok hülye turista legyen szíves ne parkoljon a ha nem is ötszáz, de százéves garázs ajtaja elé. Sajnos ez láthatóan nem volt elég önmagában, ezért szemre úgy ötven éve egy kézzel írott, már keményebb hangvételű táblával kellett nyomatékosítani az üzenetet:
A legérdekesebb parkolási élményünket már nem sokkal a kompról lehajtás után, az első megállónknál, Canterburyben megkaptuk. Siettünk, nem tököltünk a parkolási zónahatár keresgélésével, megálltunk a városközponthoz közel egy utcában és megpróbáltunk kifizetni egy órát az automatánál. Csak hát ekkor még nem volt nálunk semmi brit aprópénz, a bankkártyás fizetés a parkolóoszlopnál pedig valamiért nem akart működni, hiába nyomkodtam a kártyás gombot, hiába dugdostam a kártyát egy sárga nyílásba.
Már azon voltam, hogy csinálok bizonyítéknak egy rövid videót, ahogy épp nem tudok kártyával fizetni, és lesz, ami lesz, otthagyjuk a kocsit kerékbilincsek és lopósautók martalékául, amikor észrevettem az automata oldalán a furcsa szöveget:
Nincs apród? Fizesd ki a parkolást a mobiloddal! Gyors és könnyű! - mondta a matrica, és volt még ott egy telefonszám is. Mivel Nagy-Britannia a Brexit után is az eu-s, egységes mobiltarifa-rendszer része (egyelőre), úgy gondoltam, ez megér egy próbát. A hívásomat egy automata fogadta, aki kedvesen megkért, hogy a telefon billentyűzetével válasszam ki, hány negyedórát akarok parkolni, majd olvassam be élőszóval lassan, érthetően az automata számát, a kocsim rendszámát, majd pedig a bankkártyám számát. Az adatokat vissza is olvasta, kért egy kis türelmet - és ennyi. Én nem tudom, mekkora informatikai rendszerek kapcsolódtak össze egy pillanatra a háttérben, de a tranzakció létrejött, a magyar bankkártyámról a brit parkolási cég mondhatni bemondásra leemelte a két font nyolcvan pennyt (uramisten, 1300 forint egy óráért az utcán) és minden el volt intézve. Utólag jutott eszembe, hogy talán nem az utcán kellett volna jó hangosan beleszótagolnom a kártyaadatokat a telefonba, hanem ehhez vissza is ülhettem volna a kocsiba, de ahogy az egyenlegemet nézem, nem hallgatta a produkciót figyelmesen senki, és szerencsére nem parkol azóta mindenki az én számlámra bemondásos alapon Angliában.
