Következmények nélküli ország: a főpolgármester-jelöltek nem készülnek megoldással a parkolási visszásságok problémájára

Épp önkormányzati választások előtt áll az ország, remek alkalom lenne ez a fővárosi vezetésért harcoló politikai erők számára, hogy programot fogalmazzanak meg, jövőképet mutassanak a budapestieknek olyan hétköznapi közügyekkel kapcsolatban, mint például a parkolási rendszer. Egy normális országban, persze, ahol a választók számonkérhető, konkrétumokat tartalmazó programok alapján szavaznak.

Nálunk ez nem így van, mint ezt a budapesti fizető parkolási rendszer körüli kommunikációs vihar is jól mutatja. Kezdhetnénk sokkal messzebb is, de kezdjük ott, hogy milyen nagy port is kavart a közelmúltban a 444.hu tényfeltáró riportsorozata a budapesti parkolás átláthatatlanságáról. Arról, hogy az automaták időnként sorszám nélküli, a NAV szerint bizonylatnak sem tekinthető, nem is tudom, cetliket adnak hivatalos nyugta helyett, arról, hogy némely kerületekben sikerült azt a bravúrt is elérni, hogy a fizető parkolás veszteséges az önkormányzat számára. Következmény persze semmi, hiszen ez Magyarország, na de ha számonkérést nem is, gyors változást azért várhatunk egy ilyen nyilvánvaló simli leleplezése után, ugye?

Nézzük, mit válaszolnak erre a kérdésre azok, akik pont a probléma megoldásának lehetőségéért versengenek: a politikusok, a főpolgármester-jelöltek.

Tarlós István azt a csodálatos védekezést adja elő, hogy hát ő szeretné egységesíteni a parkolási rendszert, de a miniszterelnök ezt nem engedi. Nem viccelek, tényleg ezt mondta: állítása szerint 16 témában sikerült egyezségre jutni, támogatást szerezni a főváros további vezetésével kapcsolatban a miniszterelnökkel, de a parkolással nem jutottak dűlőre. "Szívesen megváltoztatnám az állapotokat, nem értek egyet azzal, hogy huszonháromféleképpen működik a parkolás a fővárosban. Ha a pénzügyekkel kapcsolatos mendemondáktól el is tekintünk, hiszen ezekből lehet, hogy van, ami igaz, más meg nem igaz…" - Miért nem kötötte ki akkor a parkolásügy rendezését a megállapodás feltételeként? - kérdezi a Válaszonline.hu riportere. És jön a hihetetlen válasz: "Ha mindenáron ragaszkodtam volna hozzá, az alig kezelhető politikai feszültségeket eredményezett volna."

Tarlós szerint tehát jobb a békesség, inkább ne változzon a parkolás mai rendje, nehogy feszültség legyen a politikában. És hogy mit ír minderről a választási programjában? Hahaha, program, jó vicc: még a nevével fémjelzett domain se működik (legalábbis cikkünk írásának napján, fél évvel a választások előtt biztosan döglött volt a link). Hát jó. És mit mond az ellenzék legesélyesebb főpolgármester-jelöltje, Karácsony Gergely, a 444 riportja szerint az önkormányzat számára százmilliós mínuszt termelő parkolási rendszerrel üzemelő Zugló jelenlegi polgármestere?

Programjában gyakorlatilag semmit, a pdf-ben letölthető kampányígéretek között a Közlekedés fejezetben csak nagy távlatú lózungok szerepelnek. A zuglói veszteséges parkolással kapcsolatban pedig azzal védekezik, hogy az önkormányzatban a Fidesz és az MSZP frakciója egyaránt megszavazta a ma érvényes parkolási szerződést, de ő jó fej volt, mert tartózkodott. "Egy olyan szerződésről beszélünk, amit én is drágának tartok (...) azért legyen világos: egy polgármester egy olyan kerületben, ahol a testület 90%-a vele szembe jön, hát hogy mondjam, nem mindenható" mondja az ATV interjújában.

Bizony, ez a mindenhatóság láthatóan sem a kormánypárti támogatottságú Tarlós, de pláne az ellenzéki Karácsony esetleges győzelme esetén sem fog összejönni, egészen vicces, ahogy a jelenlegi főpolgármester és legkomolyabb ellenzéki jelöltje mossák kezeiket a budapesti parkolással kapcsolatban: semmi közünk hozzá, kérem. No de mi a helyzet a harmadik komoly jelölttel (mármint úgy komoly, hogy egyáltalán tudjuk róla, hogy létezik)?

A sötét ló Puzsér Róbert azonkívül, hogy behivatkozza a média riportját a problémáról és lelkesen dobál egy kis sarat a Facebookon, szintén nem beszél általa tervezett konkrét változásokról, tervekről, koncepciózus parkolási rendszerről. Sétáló Budapest című programja (ami azért legalább egy program, ezt el kell ismerni) is csak általánosságokról szól egy olyan Budapestet ígérve, ahol majd az oroszlán együtt hál a báránnyal, mint az Őrtorony címlapján, de ez azért számonkérhető kampányígéretnek elég kevés. De mindegy is, hisz az önkormányzatok közgyűléseinek összetétele pedig szintén nemigen fog lényegesen eltérni a mai pártarányoktól. A szomorú következtetés egyértelmű a budapesti és Budapesten autózók számára: 2019 után is marad minden, ahogy van.

Nemzeti Együttműködési AlapMiniszterelnökségBGA

A TraffiX működésének finanszírozásában a Nemzeti Együttműködési Alap is közreműködött.

Címkék

főpolgármester választás vicces kapcsolat Ford Ka Brixton Brabus hivatalos Brabusz blog hídpornó Martorell Rudolf Yaris Ford Transit autóreklám autómosó terepjáró vadász gördeszka reklám Nissan carspotting hajó gólya egyirányú utca Portugália OBB rakomány hómaró biztosítás sofőr röhej Drezda DDR halottaskocsi Waze Barkas hókotró 4-es metró kuka FKF buszsáv traktor túlméretes szerelvény autóút üldözés tetőbox prius toyota prius megállás 60-as tábla tábla tapolca kamion rendőrség M0 királynő Trabant motorkerékpár kresz-módosítás kézműves tábla embléma természetkárosítás olajkút zala megye videó akadálymentesítés kereszteződés gyorshajtás kgfb fekvőrendőr union kötelező felelősségbiztosítás NÚSZ nosztalgia figyelmeztető jelzés 112 közvilágítás segélyhívó downhill természetvédelem hírek kijárási tilalom aluljáró Lánchíd közút építkezés mixerautó betonmixer mixerkocsi street art libegő kerékbilincs MOL Limo trolibusz sorompó alagút 1-es út BKV fedélzeti kamera fénysorompó m3-as autópálya dashcam vasúti átjáró büntetőfékezés félsorompó járda busz mentők környezetvédelem Hollandia villamos BMW Jaguar útburkolati jel Berlin felicia pickup diy gyalogos tűzoltóautó autómegosztó metró Volán büntetés zene Toyota hirdetés M1 roller hülyenév ittas vezetés volkswagen hülye kiírás téli felkészülés közlekedés Franciaország skoda zöld rendszám tréler matrica körforgalom közlekedésbiztonság Frankfurt autópálya tél COVID-19 Urban Collëctif ICE opel frontera Spanyolország Isuzu 3-as metró felújítás közlekedési lámpa Lime Párizs dízel korlátozás 5g USA M30 M7-es autópálya M1-es autópálya vasút hoax önvezető autó ZalaZONE online térkép forgalommal szemben aszfaltfestés felfestés autólopás hülyeség hőség győr csákvár figyelmetlenség suzuki felmérés varsó elektronikus jegy forgalomcsillapítás légszennyezés dugódíj levegő munkacsoport ellenőrzés közúti ellenőrzés francia gazdagrét városépítészet koppenhága fiat jegy Gyermekvasút kerékpársáv ergonómia omsz megkülönböztető jelzés bérlet mercedes autóroncs vezetéstámogatás talált tárgyak közösségi matchbox Magyar Közút kolodko margit híd autós üldözés 8-as jegybankelnök matolcsy ford f150 vw bogár vw bogár modell Honda hódmezővásárhely visual signature c evolution elektromos motor futár ctis autóipar fizető parkolás kia niro sportage Budaörs lakott terület kezdete lakott terület vége genf daru citroen agip mol oldaltávolság józsefváros traffix dashcam taxi jobbra tartás m1-m7 őz vadveszély jog felelősség kár m1m7 kerékpár tűzoltógarázs e-mobilitási tranzíció BKK Bubi kresz elektromos autó utastájékoztatás húsvét kispolszki pötördi szerviz bicske volánbusz India köpködés Szentendre Olaszország múzeum felesleges tábla magyarország németország hidrogénautó 8126 renault kerékpárút 30 közbringa autópálya-pihenő traffipax közlekedési morál mobilozás parkolás tömegközlekedés baleset Európa balesetmegelőzés kerékpáros sebességkorlátozás autómatrica szabálytalanság balesetveszély hibás tábla programajánlómúzeum év körforgalma Vecsés Svájc baki mirai borgwarner kerékpáros stratégia ceausescu bukkanó hannover babakocsi kerekesszék árpád híd ötlet horvátország navigáció karlobag kortrijk IAA münchen Budapest Budapest Közút útfelújítás útfelbontás LPG autógáz Jogger belgium jogosítvány tükör continental statisztika stoptábla elsőbbség jövőautó rangefinder egészség Forma-1 mobiltelefon új autó mazda mazda 6 mps kerékcsere rumpold benzinkút bor burgenland Ausztria octavia lakatolás kiss&ride felnikupak LED világítás mikromobilitás repülőtér BYD BYD Atto 3 sebesség fényhíd szigetelőszalag rozsda korrózió Dacia Logan Taliant Thalia Törökország dekor elvesztés pótlás lengyelország Lakó-pihenő övezet szabály várakozás sebességhatár e-roller téli gumi zacskó útépítés zebra 20 Kína útdíj motor állapot karbantartás Passat lökhárító karosszéria javítás elektromos kresz tábla Nagy-Britannia tesla autonóm autózás 30-as tábla használtautó import használtautó-import kesztyűtartó barkács használtautó-vásárlás Ausztrália elektromos jármű Egyesült Királyság gyerekek fenntartható mobilitás felni tuning biciklis heti összefoglaló légzsák biztonság biztonsági öv Lada

Legutóbbi bejegyzések

Archívum