Nem villanybusznak való vidék
Norvégia fővárosa tavaly áprilisban vásárolt 183 darab vadiúj elektromos buszt azzal a céllal, hogy Oslo „kibocsátásmentessé váljon”. Ez azonban csak részben jött össze, mert a kibocsátás valóban csökkent, viszont a mobilitás is, mert a buszok nem igazán bírták a klímát.
A hidegben drasztikusan csökkent az elektromos buszok hatótávja, az akkumulátorok az ígértnél jóval gyorsabban lemerültek. Papíron 250 kilométert kellett volna tudniuk a buszoknak, amiket Oslo legforgalmasabb járataira állítottak be, de a hidegben néha inkább meg sem moccantak. A nem túl fényes eredménnyel zárult beszerzés 100 millió eurós tétel volt.
Persze amikor tavaly megérkeztek a villanybuszok, a döntéshozók az olcsóbb karbantartást, és a borsos befektetés ellenére is hosszú távú megtakarítást vártak a villamosítástól. Olyannyira hittek a projekt sikerében, hogy más városokat is a példa követésére bíztattak. Hát talán mégsem érdemes mindenhol puszta lelkesedésből elektromos buszokra váltani. Legalább az adott város évi átlaghőmérsékletére érdemes ránézni a döntés előtt!
Elektromos buszokat szeretne Budapest
Amíg még emésztjük a fenti hírt, máris itt a BKK híre, miszerint elektromos buszok érkezHETNEK Budapestre. Indokolt a feltételes mód, mert ahogy írják, "Negyven korszerű, környezetbarát, teljesen elektromos meghajtású autóbusszal gazdagodhat a budapesti járműpark 2026-tól".
A BKK nagy mestere a számokkal zsonglőrködésnek, de most a betűkkel játszottak. A fenti hírt látva a gyanútlan olvasó azt hiheti, hogy új villanybuszokat vásárol a társaság, de egyáltalán nem erről van szó. Csupán olyan közbeszerzési eljárásokat indítottak, amelyek a közforgalmú autóbuszjáratok üzemeltetését, a szolgáltatás teljesítését teljesen elektromos-hajtású járművekkel várja el.
De még nincs vége, a buszok üzemeltetésén kívül - amibe a járművek karbantartása és a járművezetők alkalmazása is beletartozik - az elektromostöltő-infrastruktúra kialakítását és üzemeltetését is a leendő szolgáltatónak kell biztosítania.
Egyébként a BKV is fürdött már be elektromos buszokkal, méghozzá a 2016-ban vásárolt, magyar gyártású, Modulo C68e típussal, amelyek megbízhatatlanságuk miatt rengeteg kellemetlenséget okoztak a Várban, ahol használták őket.
Újraindul az elektromosautó-vásárlási támogatás
A „Közúti elektromos jármű beszerzés támogatása vállalkozásoknak" néven megjelent pályázat keretében vállalkozások igényelhetnek vissza nem térítendő támogatást elektromos járművek beszerzésére. A pályázat kiemelt célja a tiszta üzemű közlekedés elősegítése.
A pályázatra 30 milliárd forint forrást különítettek el, amelyet két részre bontottak, Budapestre 10 800 000 000 forint, a kevésbé fejlett régiókra pedig 19 200 000 000 forintnyi támogatás jut.
A vissza nem térítendő támogatás mértékét a villanyautók akkumulátor-kapacitása és ára alapján határozzák majd meg, így a személygépkocsik esetében
- 41 kWh alatti, 11,5 millió forintnál kevesebbe kerülők esetében 2,8 millió,
- 41-59 kWh között, legfeljebb 14 millió forintba kerülőknél 3,6 millió,
- 59h kWh feletti, legfeljebb 20 millió forintos értékűeknél pedig 4 millió forint lehet a maximális támogatási összeg.
Az egy cégre eső minimális támogatási érték 2,8 millió, a maximálisan elnyerhető forrásmennyiség pedig 64 millió forint lehet, pályázni kizárólag tisztán elektromos-hajtású személyautóra, teherautóra, buszra lehet. A támogatási iránti kérelmeket 2024. február 1 - 2025. március 31. között lehet majd benyújtani.
Míg megnyílik a hivatalos, végső pályázati ablak, addig érdemes átfutni a feltételeket az egyelőre véleményezésre kiadott pályázati tervezetben!
Elektromos kétkerekűek érkeznek Milánó utcáira
Fura hely a világ, míg egyes városokban - például Párizsban - már elkezdték kitiltani a rengeteg balesetet és konfrontációt okozó elektromos rollereket, addig más városok épp most húznak bele a használatukba. Milánóban például a minap aláírt szerződés értelmében 4 ezer darab elektromos roller és bicikli jelenhet meg az utcákon.
Ez 2000 e-rollert és 2000 e-biciklit jelent. A rollerek mindegyike használt, de teljes egészében felújított példány lesz, ezzel is csökkentve a hulladékot, illetve a gyártás, szállítás közben keletkező CO2 lábnyomot.
A szakemberek által szétszerelt, megjavított, illetve újjáépített rollereken lecserélik a kerekeket is, mindkettőt nagyobbra, hátul 11, elöl 12 colos kerekeket használva. Így stabilabb, kényelmesebb és nem utolsó sorban biztonságosabb velük közlekedni. A villanybringák között lesznek gyereküléssel felszerelt és teherszállításra is alkalmas példányok. A családi használatra illetve nagyobb tárgyak szállítására is bevethető járművektől az autóhasználat csökkenését várják.