Amikor téli álmukat alusszák a budapesti biciklisek, akkor látszik igazán, mennyire furcsán sikerült kijelölni néhány BUBI-pont helyét. Legutóbb például egy februári napon a II. kerületben, a Zsigmond térnél tűnt fel, mennyire hatékonytalan a közlekedésre való felületek kihasználása némelyik BUBI-ponton. Az irdatlan széles járda üres, az ebben az időszakban nem igazán kihasznált bringaparkoló mégis a gépjármű-parkolóhelyek számát csökkenti, e pillanatban konkrétan két kerékpár foglal el három-négy teljesértékű autós parkolóhelyet:
Úgy gondoljuk, nem szenvednének sérelmet sem a gyalogos-, sem a kerékpárostársadalom érdekei, ha léteznek ilyen fogalmak egyáltalán, ha itt a járdán lenne a bringaparkoló, az úttest szélén pedig lenne még pár hely az autók számára. Mint ahogy ezt nem kevés helyen bizonyítja olyan megoldás, ahol a széles járdára került a BUBI-pont:






