A fekvőrendőrön természetesen minden rendes magyar autós igyekszik úgy áthaladni, hogy a lehető legkevésbé kelljen lelassítania. Ha lehetséges, megközöljük, ha nem, legalább az egyik oldali kerekekkel kikerüljük, ha ez se, akkor igyekszünk srégen áthajtani rajta, hogy minél kisebb legyen az ütés, minél nagyobb sebesség mellett. Időnként azonban hajlamosak vagyunk a hülyeségig túlgondolni ezt a rebelliskedést, mint ahogy ezt remekül illusztrálja a Fejér megyei Szár község határában lévő fekvőrendőr környezete is. Nem kell ahhoz Winnetounak lenni, hogy kiolvashassuk a nyomokból, mi is itt a szokásos közlekedési rend:
Bár egy kerék simán elférne az aszfalton a lecsavarozott fekvőrendőr mellett, a járművezetők ezzel a finomkodással még nem elégedettek. Inkább akkor is próbálják teljesen kikerülni ezt a műtárgyat, ha a manőverrel le kell menni az egyik oldalon már a fekvőrendőr magasságánál is jobban kimélyült padkára, majd vissza kell kaptatni az aszfaltra. Az se baj, ha közben a kocsi is összesározódik, sőt; még akkor is megéri a csakazértis kerülés, ha egy, a sárból kibukkant sziklán kell átgurulni, ami már talán még nagyobb ütést képes mérni a futóműre, mint maga a fekvőrendőr:
Az itt autózok mentségére annyit azért elmondhatok, hogy mint oly sok fekvőrendőrt Magyarországon, ezt is szabálytalanul alakította ki az útkezelő, ez esetben a szári önkormányzat. A fekvőrendőrt, hivatalos nevén "az úttest szintjének küszöbszerű megemelését" vagy "sebességcsökkentő küszöb"-öt a vonatkozó jogszabály (20/1984 KM rendelet) szerint úgy kellene kialakítani, hogy önmagában ne kényszerítsen ki lassítást, vagyis olyan sebességgel át kellene tudni hajtani rajta a futómű szétszakadása nélkül, mint ami az útra érvényes sebességhatár. Az Útügyi Műszaki Előírások (ÚME) szerint pedig eleve "nem javasolt" ilyen eszközök használata közúton.
Ezen a fém küszöbön átlagos autóval nem lehet még 30-cal sem felkoppanás nélkül áthajtani, csaknem állásig kell lassulni, ha nem akarjuk, hogy sérüljön a futómű. Az pedig már csak hab a tortán, hogy a talán a fekvőrendőrhöz, talán nem ahhoz kapcsolódó táblázás mennyire röhejesre sikerült.
Mint látható, a fekvőrendőr a településen kívül található, a falu felé érkezve egy 30-as tábla és egy amúgy hibás, bukkanót jelző figyelmeztető tábla előtt. Az érintett útszakaszon egyébként amúgy is problémás; kétértelmű korlátozás van érvényben (amit a jelenlegi jogi környezetben az önkormányzat saját hülyeségébe való markáns beleállása miatt még kormányhivatali segítségkéréssel sem sikerült kijavíttatnunk); az út melletti táblák dacára nem is biztos ugyanis, hogy itt 30-cal kéne menni, valószínűbb, hogy 90 a megengedett sebesség az érintett útszakaszon. A nem olyan rég ideszerelt fekvőrendőr és a mellette található értelmetlen kerülések nyomai csak tovább erősítik az érzést emberben, hogy ez a vidék közlekedési szempontból már egyáltalán nem egy európai állam része, hanem teljesen Abszurdisztánhoz tartozik.