Miért nem ilyen, a KRESZ rendszeréhez jobban passzoló parkolókat kaptak Budapesten a mikromobilitási eszközök?

Az évek óta szerteszét hagyott, ötletszerűen letámasztott bérrollereknek idén májustól kialakított gyűjtő-tárolópontok létrejöttének csak örülhetnek a budapesti közlekedők. Aki viszont úgy gondolja, hogy a magyar közlekedés-szabályozásnak jót tenne, ha az átláthatóság, az egyszerűség irányába fejlődne és nem tovább bonyolódna, valószínűleg nem tudott teljes szívvel lelkesedni az új rendszerért. Az áttekinthetetlen táblarengeteg a KRESZ-ben nem szereplő zöldkarikás táblákkal szaporodott, a budapesti aszfalton a járművezetők számára értelmezhetetlen zöld felfestések jelentek meg.

Zk3

Zk3

Zk3

(Képek: bkk.hu)

Egészen eddig nem szóltunk egy mukkot sem a KRESZ KRESZ-en kívüli elemekkel való dúsítása miatt - a cél nemes, a dolog működik, jobb ötletünk pedig nekünk se volt. Most viszont észrevettük egy budapesti utcában, hogy magának a fővárosnak viszont volt egy jobb ötlete is. Ezt a KRESZ-szel harmonizáló eszközökkel jelzett, az UFÓ-jával most leszállt idegen lény számára is azonnal értelmezhető funkciójú kerékpárparkolót a Budafoki út elején láttuk:

3

Hát de tényleg! Egy kék alapon fehér P-betű, rajta egy napnál világosabb értelmű piktogrammal jelezve, hogy milyen járműveknek is szól az a parkoló. Pont ugyanilyeneket kellett volna csinálni a bér-rollereknek is, rolleres piktogrammal! Oké, hogy nem olyan trendi-fenszi-szexi-kreatív, mint a zöld karikák meg zöld festékcsíkok, viszont nem hoz új elemeket a közlekedés szabályozásába és egy pillanatig sem kelthet zavart senkiben.

Címkék

főpolgármester választás vicces kapcsolat Ford Ka Brixton Brabus hivatalos Brabusz blog hídpornó Martorell Rudolf Yaris tűzoltóautó Ford Transit autóreklám autómosó terepjáró vadász gördeszka tréler reklám Nissan carspotting hajó gólya egyirányú utca Portugália OBB rakomány hómaró biztosítás sofőr hülyenév röhej Drezda DDR zene halottaskocsi Waze Barkas hókotró tél Frankfurt 4-es metró téli felkészülés kuka FKF Volán buszsáv traktor túlméretes szerelvény autóút üldözés tetőbox prius toyota prius szabálytalanság megállás 60-as tábla tábla tapolca kamion rendőrség M0 királynő Trabant motorkerékpár kresz-módosítás kézműves tábla embléma természetkárosítás olajkút zala megye videó akadálymentesítés kereszteződés gyorshajtás útdíj kgfb fekvőrendőr kresz tábla union kötelező felelősségbiztosítás NÚSZ nosztalgia figyelmeztető jelzés 112 közvilágítás segélyhívó downhill természetvédelem hírek kijárási tilalom aluljáró Lánchíd gyalogos közút építkezés mixerautó betonmixer mixerkocsi street art libegő autómegosztó kerékbilincs MOL Limo trolibusz matrica 30-as tábla sorompó metró alagút hirdetés 1-es út közlekedés Franciaország BKV fedélzeti kamera zöld fénysorompó M1 rendszám m3-as autópálya dashcam vasúti átjáró büntetőfékezés mobiltelefon félsorompó ittas vezetés járda busz mentők közlekedésbiztonság volkswagen hülye kiírás büntetés környezetvédelem Hollandia villamos Toyota BMW körforgalom Jaguar roller útburkolati jel Berlin skoda felicia pickup diy autópálya közbringa COVID-19 Urban Collëctif ICE autómatrica opel frontera balesetveszély sebességkorlátozás 30 Spanyolország Isuzu 3-as metró felújítás közlekedési lámpa hibás tábla felesleges tábla Európa Lime németország Párizs dízel korlátozás 5g USA M30 M7-es autópálya mobilozás M1-es autópálya vasút hoax önvezető autó ZalaZONE online térkép Bubi forgalommal szemben aszfaltfestés felfestés autólopás hülyeség hőség győr csákvár figyelmetlenség balesetmegelőzés 8126 suzuki felmérés varsó tömegközlekedés elektronikus jegy forgalomcsillapítás légszennyezés dugódíj levegő munkacsoport ellenőrzés közúti ellenőrzés francia gazdagrét városépítészet koppenhága hidrogénautó fiat jegy Gyermekvasút kerékpársáv ergonómia kresz omsz megkülönböztető jelzés bérlet mercedes autóroncs Olaszország vezetéstámogatás elektromos autó múzeum talált tárgyak BKK közösségi matchbox Magyar Közút autópálya-pihenő kolodko margit híd autós üldözés 8-as jegybankelnök matolcsy ford f150 kerékpáros magyarország vw bogár vw bogár modell Honda hódmezővásárhely renault visual signature c evolution elektromos motor futár ctis kerékpárút autóipar parkolás fizető parkolás kia niro sportage Budaörs lakott terület kezdete lakott terület vége genf daru citroen agip mol oldaltávolság kerékpár józsefváros traffix dashcam taxi jobbra tartás m1-m7 őz vadveszély baleset jog felelősség kár Budapest

Legutóbbi bejegyzések

Archívum