Veszélyes takarásból kilépés
Tatabányán a Vértes Agorája hátsó bejáratánál van egy kis forgalmú kerékpártároló, melyből a kijárni kívánók csak takarásból tudnak kijönni. A kijövetel keskeny, járda szélességű osztatlan gyalog- és kerékpárútra történik. Korlátozások híján a megengedett sebességkorlát 20 km/h, amelyet én irreálisan nagynak tartok. És ezt nem a kerékpártároló használójaként mondom, hanem az itteni gyalog- és kerékpárút használójaként. Rendkívül balesetveszélyesnek tartom a jelenlegi kialakítást.
Hozzáteszem, nekem itt még sosem volt konfliktusom, de nem is kerültem még forgalmi viszonyba a kerékpártárolót használóval.
Először is a konfliktus zónába javaslok különösen veszélyes helyet jelölő szaggatott vonallal körülhatárolt sárga színű útburkolati jelet.
Másodiknak abból az irányból, melyből a takarásból kilépés veszélyt jelent, javasolnék felfesteni veszélyes hely előrejelzését szolgáló vonalakat. Habár az elnevezés csalóka, mert a KRESZ szerint ezek nem veszélyes helyet jeleznek előre, hanem sebességkorlátozást vagy megállási kötelezettséget. Ezt egy hibának gondolom a KRESZ-ben, de most ezzel nem fogok foglalkozni.
Végül pedig javasolnék némi korlátozást. Előzési tilalmat nem feltétlenül kell bevezetni, mert amúgy sem szabad itt előzni - az út nem belátható. Viszont javaslok egy stoptábla elhelyezését, vagy ami még jobb lenne, 5 km/h-s sebességkorlátozás bevezetését, melyet egy feloldó tábla feloldana a tároló után.
Az ügy alakulása
Osztályunk megvizsgálta a felfestés lehetőségét és 5 m x 1 m hosszban sárga sraffozás, bejárat elé történő felfestését tartja indokoltnak. Ebben az esetben az épületből kilépők számára is biztonságos az útra történő lelépés, hiszen ez jelzést ad a zeneiskola felől érkezőknek, valamint felhívja a figyelmet a Szent Borbála tér felől érkezőknek is. Hivatalunk a festéssel kapcsolatos árajánlatot bekérte.
A felfestés elvégeztéig szíves türelmüket kérjük."
Egy hónap múlva rápillantunk. Mindenkinek köszönjük.