Ex-lex közlekedésbiztonsági káosz Dunaharasztiban
Dunaharasztiban a Temető utca és a Baktay Ervin utca kereszteződésében látható ez a megoldás, ami maga a pokolba vezető, jószándékkal kikövezett, kitáblázott és ki is festett útfelület. 20-as tábla, egy vastag sárga csík, figyelmeztető táblák és fekvőrendőr: minden van itt, amit a kézenfekvő, közérthető és egyértelmű hagyományos forgalomszabályzó eszközök, pl. zebrák helyett csak ki lehet találni. Bejelentőnk szerint a gyalogosok hajlamosak zebrának vélni a vastag sárga csíkot, ezért sokan azzal a tévképzettel lépnek le a járművek elé az útra, hogy elsőbbségük van akár az egyenesen haladó forgalomban is, tehát a megoldás összességében veszélyesebb hellyé tette ezt a csomópontot, mintha nem lenne itt semmilyen extra forgalomszabályzó eszköz.
A kereszteződés rendszerbe illeszkedő eszközökkel való újratervezése; mini körforgalom és/vagy négy zebra létesítése, valamint a túlzó, a járdákkal, parkolókkal ellátott, jól belátható úton teljesen indokolatlan 20-as korlátozások megszüntetése, a fekvőrendőr elbontása.