Gonosz és balesetveszélyes járdaszegély a bicikliúton

Probléma leírása

A bicikliút egy lámpás kereszteződésben keresztül megy egy úton, de a járdaszegély megnehezítheti az arra tekerők dolgát, mielőtt belehajtanak a kereszteződésbe. Az említett járdaszegély előtt keresztirányú gyalogos forgalom lehet, egyszerre egy kisebb, de azért nem veszélytelen balra majd jobbra kanyarral együtt. Majd amikor pont a szegélyre esne a figyelem, hátra kell fordulni, mert természetesen telezöldes a kereszteződés, és érdemes figyelni, hogy a bal hátulról érkező autó el üt-e, vagy megadja az elsőbbséget. Aztán még tegyük hozzá, hogyha nem akarjuk lekésni a zöldet, akkor a bicikliút által érintett előző lámpától kezdve egész nagy sprintet kell nyomni. (Ez egyébként mindkét irányból igaz hétköznapokon, hétvégén ritkábban járok arra.)

A baj elsősorban akkor van, ha egy másik bicós jön szemből, ilyenkor a kis "kanyarkákban" kisebb kihívást okoz a sávtartás, és könnyen pórul járhat az, aki az Agóra (az a nagyon nagy, modern, fekete- narancssárga épület) felé hajt. Többször is volt már kisebb-nagyobb konfliktusom a helyszínen, ezek közül az egyik legveszélyesebb az volt, amikor egy bizonytalan bicóst próbáltam a hátam mögé tudni (megelőzni). Itt az Agóra felől jöttünk mindketten, és az úttesten próbáltam végrehajtani az előzést, de szembejött a padka, így egy kicsit közelebb kerültem hozzá, majd az illető a kanyaroknál megijedt és vészfékezett (teljesen meg is állt). Én úgy észleltem, hogy nem voltam hozzá olyan közel, hogy fékeznie kelljen, de hibázik az ember, és lehet, hogy neki volt igaza. Én arra figyeltem, hogy gyorsabban menjek nála, hogy ne maradjunk egymás mellett, valamint hogy ne jöjjön szemből egy biciklis vagy e-rolleres sem.

Azonban ma betelt a pohár: (Agóra felé haladtam) miután szemből egy idősebb hölgy jött a kerékpárján, jobb híján megint a padkázásra kényszerültem, de amint áthajtottam rajta, a prizmám 3 felé tört, és az úttesten maradt. Szerencsére hallottam, ahogy valami leesik a földre, de először át kell keljek, mert az út közepén mégsem hagyhatom a bringámat. Amint átértem, letámasztottam egy oszlophoz, majd megvártam a következő zöldet és közben felmértem hogy mi is történt. A prizma fele a küllőn maradt, másik fele viszont két darabban az úton hevert. Amikor másodjára volt zöld a lámpa, szerencsére csak egy autó jött (telezöld), így nyugodtan felszedhettem a prizma darabjait, és nem okoztam nagyobb balesetet.

Helyszín

Tatabánya, Szent Borbála tér 2, 2800 Magyarország

Megoldási javaslat

A képen pirossal jelölt rész lebetonozása és szintbehozása, vagy a bicikliút kiszélesítése a narancssárgával jelölt részen.

Események

2024.09.08.
Magyar Közútnak bejelentettük.
2024.09.09.
A Magyar Közút gyors válaszában jelezte, hogy az utat nem ők kezelik, így továbbvittük az ügyet a tatabányai önkormányzat Városüzemeltetési Irodájának.

Nemzeti Együttműködési AlapMiniszterelnökségBGA

A TraffiX működésének finanszírozásában a Nemzeti Együttműködési Alap is közreműködött.

A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ