Indokolatlan megállás helyét jelző vonal indokolatlanul hátra tolva
A helyszínt nem igazán lehet utca nevek segítségével meghatározni, mert a kereszteződésbe bekötő utaknak nincs neve. Alapvetően az elsőbbséggel rendelkező, egyenesen haladó út a Jedlik Ányos utca folytatása. Ám ez az út mire idáig ér, addigra már névtelenné válik. És ebbe köt bele oldalról egy egyirányú forgalmi út, amely alá lett rendelve. Az elsőbbségadás kötelező táblája mellé kapott egy megállás helyét jelző vonalat is.
Vonal nélkül alapvetően elsőbbséget úgy kéne adni, hogy a kereszteződés vonala előtt kéne megállni. Ezt lehet felülírni egy ilyen megállás helyét jelző vonallal, illetve gyalogátkelőhellyel. Olyankor érdemes ezt a megoldást használni, ha például az elsőbbséggel rendelkező útról nem tudnának bekanyarodni a járművek, mert nem férnének el azoktól, akik az alárendelt útról érkeznének, és előre gurulnának egészen a kereszteződésig. Jelen esetben viszont ez egy egyirányú utca, tehát semmi akadálya nem lenne annak, hogy a kereszteződés vonalánál legyen biztosítva a védett út elsőbbsége. Itt mégis van egy megállás helyét jelző vonal, mely miatt három méterrel hátrábbról kell elsőbbséget adni.
Ebből adódik egy komoly probléma: ez a három méter gyakorlatilag a különbség beláthatóság és beláthatatlanság között. Ugyanis van egy bokor, ami teljesen kitakarja a keresztező utat, ha az ember a megállás helyét jelző vonalnál áll meg. Viszont ha szabálytalanul előrébb gurul három métert a kereszteződés kezdetéig, akkor hirtelen egyből tökéletesen be lehet látni mindent. Csak ezzel megszegi a KRESZ 18. § (1) h)-t. Itt döntenie kell az embernek, hogy inkább az elsőbbséget biztosítja, vagy inkább a KRESZ-t tartja be.
Az indokolatlan megállás helyét jelző vonal felszámolása, vagy előrébb helyezése a kereszteződés kezdetéhez. (Ha itt majd az ÉKKE, vagy a közút kezelője helyszíni szemlét végez, akkor szeretném rá felhívni előre a figyelmet, hogy ez egy egyirányú utca. Balra kanyarodásnál ki kell sorolni az út bal széléhez a kanyarodási szabályok szerint.)
Az ügy alakulása
A helyzetjelző vonalak módosítása - melyek a megállás helyét jelzik - indokoltak egyirányú forgalommal rendelkező út esetén.
Egyesületünk javasolja továbbá felülvizsgálni a bejelentéssel érintett út egyirányú forgalmi rendjének felülvizsgálatát annak érdekében, hogy a baloldalt várakozó járművek mellett valóban tartható-e az 5,5 méter oldaltávolság. Az egyirányú forgalmi út jelzőtábla alatt látható egy útpadkára is kiterjedő kiegészítő tábla, amely ebben a formában önállón nem állhat (logikusan megállási tilalom volt hozzárendelve), így azt mindenképpen pótolni szükséges. Sőt az útszegélyt, vagy az úttest szélét folyamatos sárga színnel megfesteni a megállási tilalom megerősítése érdekében.
Az egyirányú forgalom fenntartása esetén az út végén utasítást adó kötelező haladási irány táblák kihelyezése is indokolt, továbbá az elsőbbséggel rendelkező útról érkezők részére a bekanyarodási tilalomra tiltó táblával, vagy utasítást adó, kötelező haladási irány táblával felhívni a figyelmet.