A francia főváros egyre szigorúbb szabályozással próbálja javítani az elektromos rollerekkel közlekedők biztonságát. A legújabb szabályok értelmében a rollereseknek sisakot és láthatósági mellényt is kell viselniük, amikor közúton, a járművek között közlekednek.
A szigorú intézkedések bevezetésére azért került sor, mert a francia hatóságok a súlyos balesetek számának hirtelen növekedését tapasztalták. A francia közúti biztonsági felügyelőség szerint tavaly 79 ember halt meg elektromos rolleres balesetekben, szemben az egy évvel korábbi 45 halálos áldozattal. Csak Párizsban körülbelül 1100 ember sérült meg, ami 33 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest.
Az új szabályok értelmében az előírásoknak megfelelő sisak nélkül rollerezők 135 eurós bírságra számíthatnak, míg a fényvisszaverő mellény vagy más láthatósági felszerelés viselésének elmulasztása 35 eurós büntetést vonhat maga után. Az új szabályok nem csak a rolleresekre, hanem az egyéb motoros személyszállító eszközöket használókra is vonatkoznak, beleértve az elektromos egykerekűeket és a hoverboardokat is. Érdekes, hogy az elektromos kerékpárok kivételt jelentenek.
Párizs az elmúlt években már sokszor szigorította az elektromos rollerek használatát, 2023-ban egy népszavazás után betiltották a rollerbérlő szolgáltatásokat, de a magántulajdonban lévő rollerekkel továbbra is lehet közlekedni. Magánrollert 14 éves kortól lehet használni, és az előírások tiltják az utasszállítást, illetve a maximális sebességet is 25 km/h-ban maximálják. A kölcsönzési tilalom ellenére a magántulajdonban lévő e-rollerek továbbra is rendkívül népszerűek Franciaországban. Az országban a legmagasabb a magántulajdonban lévő e-rollerek száma Európában, 2023-ban körülbelül 2,5 millió magántulajdonban lévő rollert regisztráltak, és azóta állítólag több százezer darabot adtak el.
