Így utaztunk a jövőbe a múlt héten - 2026, 32.

Elektromos 4×4-eshez a vadállatok is közelebb jönnek

Dél-Afrikában mutatkozott be a Thula Solutions elektromos terepjáró szafariautója. A teljesen új, elektromos szafari jármű nem egy korábban dízelmotorral hajtott autó átalakított változata, hanem a kezdetektől elektromosnak tervezett példány, amit kifejezetten azért építettek, hogy a kíváncsi turistákat, vagy éppen a parkőröket minden eddiginél közelebb vihessék vele a vadakhoz.

Thula

A dél-afrikai startup elektromos szafari járművei a csendes, hangtalan üzemmel megkönnyíti a turisták és az idegenvezetők közötti kommunikációt, és a motorzaj - mivel nincs - az állatokat sem riasztja el. Emellett a dízelszag, károsanyag-kibocsátás sem zavarja a gondtalan szafarizást.

A Thula terepjáró alvázra épül, hosszú rugóútja, négykerék-hajtása, 302 lóerős villanymotorja képessé teszi, hogy bármilyen terepen helytálljon. 65 kWh-s akkumulátorcsomagja 200 kilométer megtételére elegendő energiát rejt magában. Ugyan ez nem tűnik soknak, de egy rezervátumban jellemzően rövidebb távokat tesznek meg ezek a járművek, azt is lassan, gyakran megállva. Ilyen felhasználás mellett pedig akár két-három napra is elegendő az egy töltésnyi hatótáv.

Forrás: Thula 

Napelemes mentőautó, 700 kilométeres hatótávval

Holland egyetemi hallgatók csoportja olyan napenergiával működő „mentőautót”, épített ami képes egészségügyi ellátást nyújtani olyan helyeken is, ahol kevés az üzemanyag, nincs áram és az utak is nehezen járhatók.

A Solar Team Eindhoven - az Eindhoveni Műszaki Egyetem hallgatói csoportja - bemutatta a Stella Juvát, amelyet a világ első napenergiával működő mentőautójának neveznek. De ez nem egy hagyományos értelemben vett mentőautó, hiszen nem kórházba szállítja a betegeket, hanem maga nyújt egészségügyi ellátást. Szükség esetén akár a civilizációtól távoli helyeken is.

Mento

Az egészségügyi dolgozók a Stella Juvát használhatják vérvizsgálatok elvégzésére, a betegek tuberkulózis és malária szűrésére, oltások beadására és terhességi ultrahangvizsgálatok elvégzésére. Ez lehetővé teheti a gyakori betegségek korai diagnosztizálását és kezelését olyan helyeken is, ahol órákig is eltarthat míg valaki eljut a kórházba.

A Stella Juva integrált tetőre szerelt napelemei áramot termelnek a fedélzeti orvosi berendezések működtetéséhez és az áramellátásához. A csapat becslése szerint az elektromos jármű napsütéses időben akár 715 kilométert (444 mérföldet) is képes lesz megtenni, ami azt jelenti, hogy nem kell töltőállomásokra támaszkodnia, miközben korlátozott infrastruktúrával rendelkező területeken dolgozik. Azonban ez egyelőre csak elmélet, a jármű ezt még nem bizonyította valós körülmények között.

Akár egy Balaton-kör is meglehet ezzel a villanybringával

A Juiced hivatalosan is piacra dobta a Scrambler Hardtail dupla akkumulátoros verzióját, amely akár 200 km-es távolság megtételére is képes egyetlen töltéssel. Az újdonságot a váz alá szerelt második akkumulátor jelenti, amivel már 38 Ah összkapacitással gazdálkodhat a kalandvágyó biciklis, amivel optimális körülmények között 200 kilométeres távot is meg lehet tenni. Már, ha valakinek van ilyen igénye.

Ebike

Maga a kerékpár továbbra is ugyanazt az 1764 W-os csúcsteljesítményű hátsó agymotort használja, mint a standard Hardtail Scrambler. A Juiced jelenleg 1999 dollárért kínálja a dupla akkumulátoros változatot. A Hardtail kivitel egyszerűbb hátsó felfüggesztést használ, amitől olcsóbb és könnyebb a váz, viszont a nagy, 20×4 hüvelykes gumik így is remekül csillapítják az útegyenetlenségeket.

287865090 403923338355244 4358650015180894552 N

Címkék

választás kapcsolat Ford Ka Brixton Brabus hivatalos Brabusz blog hídpornó Martorell Rudolf Yaris Ford Transit vadász gördeszka carspotting gólya egyirányú utca körforgalom OBB hómaró gyorshajtás sofőr röhej Drezda DDR halottaskocsi Waze hókotró 4-es metró kuka FKF traktor túlméretes szerelvény üldözés tetőbox prius tapolca királynő Trabant kötelező természetkárosítás olajkút zala megye akadálymentesítés union felelősségbiztosítás NÚSZ nosztalgia segélyhívó downhill természetvédelem hírek kijárási tilalom aluljáró Lánchíd építkezés mixerautó betonmixer mixerkocsi street art libegő MOL Limo trolibusz sorompó alagút 1-es út BKV fedélzeti kamera m3-as autópálya félsorompó Spanyolország Jaguar felicia pickup diy tűzoltóautó autómegosztó Volán hülyenév metró BMW motoros Frankfurt Finnország környezetvédelem kereszteződés kerülő M0 Barkas kelenvölgy büntetőfékezés embléma vicces villamos elektromos hajó toyota prius Budakeszi közút dashcam reklám COVID-19 Urban Collëctif ICE opel frontera Isuzu 3-as metró megállás 4-es út sávlezárás főpolgármester videó EU tréler hirdetés matrica mini countryman elektromos bányagép hülye kiírás zene Kanada vasúti átjáró szlovákia Hollandia kaiyun avtoexport kgfb kerékbilincs busz közvilágítás kamion bicikli 112 terepjáró járda autóreklám szabály elektromos bicikli 60-as tábla M1 Nissan közlekedés autópálya Lime dízel FEOL 5g mentők autómosó fizető parkolás kresz-módosítás skoda rendszám Velencei-tó hoax ZalaZONE online térkép aszfaltfestés felfestés hülyeség hőség győr varsó forgalomcsillapítás légszennyezés dugódíj levegő munkacsoport ellenőrzés közúti ellenőrzés gazdagrét városépítészet koppenhága fiat Gyermekvasút ergonómia omsz megkülönböztető jelzés bérlet talált tárgyak közösségi matchbox kolodko margit híd autós üldözés 8-as jegybankelnök matolcsy ford f150 modell hódmezővásárhely visual signature c evolution futár ctis jobbra tartás kia niro sportage lakott terület kezdete lakott terület vége genf daru citroen agip oldaltávolság józsefváros traffix dashcam csákvár India őz jog m1m7 gumi tűzoltógarázs e-mobilitási tranzíció utastájékoztatás húsvét kispolszki pötördi szerviz bicske köpködés Szentendre szabálytalanság vw felesleges tábla útburkolati jel hidrogénautó 8126 renault közbringa megbocsátó út éjszaka suzuki autóroncs Budaörs bogár örményország relatív gyorshajtás francia mercedes jegy autópálya-pihenő autóipar hibás tábla vezetéstámogatás kézműves tábla USA vw bogár Párizs balesetveszély programajánlómúzeum év körforgalma Vecsés mirai borgwarner kerékpáros stratégia ceausescu bukkanó babakocsi kerekesszék árpád híd innováció elektromos jármű navigáció karlobag kortrijk vonat Svájc iaa 2024 buszsáv forgalommal szemben Honda mini wales autólopás felelősség felújítás önvezető autó M30 ford focus kár tél mol autómatrica elektronikus jegy légmentes gumi vadveszély koccanás Európa 30 volánbusz kerékpársáv baki gps IAA tuning Forma-1 Budapest Közút útfelbontás LPG autógáz Jogger tükör heti összefoglaló stoptábla Bubi elsőbbség jövőautó rangefinder egészség ugrató mazda 6 mps kerékcsere rumpold mazda burgenland menetrögzítő kamera octavia lakatolás kiss&ride felnikupak járdaszegély ugratás autószállító BYD Atto 3 Ferrari forgalom elől elzárt terület fényhíd szigetelőszalag mx-5 Logan Taliant Thalia Törökország biciklis elvesztés pótlás ÚME aquaplanning Egyesült Királyság zacskó útdíj állapot Passat lökhárító karosszéria javítás rozsda zil halloween használtautó import használtautó-import kesztyűtartó barkács használtautó-vásárlás Euro NCAP felni kifordított kifordított felni münchen homokvihar vihar korrózió kábítószer 20 utasvédelem rádió retró hangszóró klasszikus Lada zsiguli belgium várandósság hólánc fenntartható mobilitás új autó kamaz Honda E:ny1 la motorhiba olajfüst olajfogyasztás euro-norma Vito Portugália emelkedő beláthatatlan útszakasz nissan ariya orosz autó várakozás hóember lakópark autógyár fejlesztés infrastruktúra klíma irányjelző betegség pszichológia UAZ közterület Magyar Közút kreatív roncs retro Dakar dugattyú hidrogénbusz Vision Zero cserbenhagyás Audi Lakó-pihenő övezet horvátország karbantartás büntetőpont tankolás lidl karácsony homok fekvőrendőr teherautó veszélyes helyzet mikromobilitás alkohol bor hannover biztonság Toyota téli gumi autonóm autózás tesla LED párásodás zebra autó motor agresszió elektromos busz repülőtér statisztika gyerekek Kína kresz tábla útfelújítás maxxus sebességhatár útépítés lakat elektromos kamion alkatrész művészet traffix érdekesség fizetőkapu logó vicc dugó törésteszt poén dohányzás az autóban alto légzsák szalagkorlát suzuki alto figyelmetlen Baja smart lakótelep hagyomány 40-es tábla facebook golf fáradtság napelemes autó iskola lightyear sainz alonso omoda madrid elon musk Babboe Autobahn gázolás elhagyatott szabálytalan Tanuló tanulóvezető T matrica tanulóautó friss jogsi jogosítványszerzés közlekedési morál feketedoboz bem rakpart elektromos hajó BYD M7-es autópálya kapubejáró foci futball sportpálya kerítés swift fogyasztás teherbicikli biciklisáv töltés kutya fantomcég dobós cég vandalizmus szerbia GTI hamisítás alvázszám visszaélés lámpa szár záróvonal vezetésre alkalmasság követési távolság elalvás régi autó kijelző villanybicikli Csehország prizma Opel CD lemez nyári gumi volkswagen id.7 Opel Astra jogosítvány izzó izzókészlet meghibásodás megfigyelés plakát intertraffic olajteknő lerobban ramcatch korlát sx4 suzuki sx4 felirat plakett katalizátor utazás műszaki hiba besorolás sávelfogyás poller terelőoszlop intertraffic 2024 villanyautó olcsó ingyen ingyen közlekedés használt autó temető főút műszaki műszaki vizsga tégla körút hungária csúcsforgalom veszély mixer nyár elkobzás Dolphin infotainment RATP figyelmeztető jelzés különlegesség brit mini túra 2024 Párizsi Autószalon LEVC segítségnyújtás fényszóró gyermekülés oktatás brit taxi teherbringa Svédország kiemelt ügyek szélvédő zajvédő fal ai lengyelország elektromos munkagép gyalogátkelő teszt történelem id.7 kínai autó ADAC szélvédőcsere suzuki swift superb skoda superb szellőző fizikai gomb gomb vezetéstechnika vezetéstechnikai tréning képzés vezetéstechnikai képzés konnektoros hibrid figyelem tömegközlekedés plug-in hibrid robogó kerékpáros Ausztria TT TTS példamutatás BYD Seal U barcelona leállósáv kresz2024 oldalszél horrorszerelvény munkagép zenélő út motorosok Rosenbauer forgalomirányítás kötelező haladási irány asszisztens jég hidrogén Komatsu papucs mezítláb elektromos autó rakomány üzemanyag mobilozás rendőrautó SUV láthatóság Asfinag genova Japán látási viszonyok alkoholtilalom baleset 30-as tábla zöld rendszám komp csepel-sziget lórév adony proace hilux deliver agymotor benzinkút kukásautó THK figyelmetlen sofőr Franciaország sávváltás 37-es út antric elektromos daru cargobicikli casco strabag úthiba akció körgyűrű gumiabroncs continental Olaszország motorkerékpár 70-es tábla mesterséges intelligencia gck up and charge induktív töltés Tang Seal U Yangwang U8 európai autóipar nyilvános töltő vinci autoroutes párizs 2024 vw id buzz deliver 9 m1-m7 ételfutár cargo kerékpár teherkerékpár elektromos robogó repülő autó hibrid autómosás hatótáv SeaLion 7 mozdony sebesség amerika kamera ferihegy pihenőhely M35 M44 biztonsági öv USPS Cobra motorozás új kresz phev traffibox dekor bírság batyk időskor világítás bukósisak kresz 2024 dunaharaszti stop-tábla kanyarodó fűútvonal szankció Norvégia stressz 2026 nyár téli felkészülés úthenger fűnyíró ideiglenes útburkolati jel elakadás újbuda torlódás Magyar Autóklub ORFK talicska tengeralattjáró traffipack traffipax önjáró akkumulátor Porsche Guinness rekord gyorsforgalmi út buszmegálló mobiliti szolnok töltő e-autó pilisvörösvár 10-es út Liebherr Regent megállni tilos brit-szigetek ötlet halálos baleset ittas vezetés medence klór renault fluence debrecen zsákutca Bodmér zajszennyezés taxi korlátozás magyarország roller citroen ami humor ing fiat panda panda raid KTI telefonálás másnaposság büntetés bűncselekmény szigorítás biztosítás vontatás furgon elektromos kerékpár elektromos moped elektromos repülő pötty mooncity porsche hungária útminőség mini körforgalom haszonjármű parkoló túltáblázás juke elektromos motor drón lpö akasztó stop utánfutó abszurdisztán napelem forgalomlassítás fénysorompó Chery levegőminőség Berlin rekord elektromos tricikli ékm közlekedési minisztérium lázár jános Tiggo 7 autónevek elektromos vontatóhajó togg közlekedési lámpa xpeng autópiac znojmo jelzőlámpa lipcse vasút múzeum éjszakai vezetés sebességkorlátozás útszűkítés sanghaj wuhu ajánlott sebesség veterán látnivaló dánia shell balesetmegelőzés vadkerítés Üllői út önvezető taxi OT-rendszám lakókocsi elektromosautó podcast behajtani tilos kerékpár M4 fiat topolino közlekedéspolitika autóút robotaxi gyalogos törpeautó M1-es autópálya Nagy-Britannia terelés mopedautó féktávolság filmes autó volkswagen előzés lovas id buzz kutatás TÜV felmérés Ausztrália túlkorlátozás drive-through figyelemelterelés Dacia figyelmetlenség patika tűz kilincs gyógyszertár Mercedes Vito hyundai kona kérdőív BKK gyerekülés érintőképernyő képernyő parkolás mentőfolyosó Budapest kerékpárút rendőrség mobiltelefon tábla Balaton közlekedési tábla közlekedésbiztonság elroq elektromos roller e-roller németország sopron. pötty kresz zöld

Legutóbbi bejegyzések

A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ