Így utaztunk a jövőbe a múlt héten - 2026, 11.

Humanoid robotok robotolnak a BMW gyárban

Hogy egy autógyárban robotok dolgoznak, az 1961 óta, amikor a General Motors New Jersey-ben munkába állította az első robotot, nem akkora hír, hogy bárki is felkapja rá a fejét. A BMW viszont már két lábon járó, humanoid robotokat dolgoztat. Ráadásul ezeket mesterséges intelligencia vezérli. A robotok a BMW lipcsei iFACTORY-jában elektromos autók gyártásába segítenek be.

Míg más vállalatok csak nagyívű tervekről számoltak be, addig a BMW csendben már ténylegesen humanoid robotokat tesztel a spartanburgi gyárában. A projektben részt vevő gépek több mint 30 000 BMW X3 gyártásába segítettek be, elsősorban a fémlemezek hegesztés előtti precíz pozicionálásával.

Bmw Robot

A tavaly júniusban bemutatott új Hexagon AEON robotok mesterséges intelligencia alapú mozgásvezérléssel és érzékelőkkel vannak felszerelve, képesek felmérni a környezetüket, és a körülöttük lévő dolgok alapján önálló döntéseket hozni, többé-kevésbé önállóan meghatározva, hogy mit kell tenniük az utasítások végrehajtásához, miközben elkerülik azokat az embereket és tereptárgyakat, amelyek egyébként az útjukban lehetnének.

Bár az emberre hasonlító robotok gyártásba illesztése kezdetben valószínűleg sokkal problémásabb, mint a hagyományos autóipari típusoké, viszont munkafolyamataik megtervezése intuitívabb lehet, amikor a futószalag mellett dolgozó emberek munkáját kell átprogramozni robotmozdulattá.

Forrás: BMW 


Ahol senki nem bánja, ha elveszik a munkáját

Gyakran hallani, hogy az AI, a migránsok, vagy éppen a robotok elveszik a munkánkat. Persze van olyan munkahely, ahol ezt senki sem bánja. Ilyen például a tűzoltás. Itt senkit nem zavar, ha robotok végzik el a piszkos munkát, illetve a veszélyeset, ahol egy ember nem is biztos, hogy megúszná sérülés nélkül.


A Hyundai a múlt héten mutatta be pilóta nélküli tűzoltó robotját, ami nem csupán egy futurisztikus koncepció. Az első működőképes egységet már át is adták a tűzoltóságnak, ahol már üzembe is helyezték az eszközt.

A cég úgy véli, hogy a tűzoltó robot életeket menthet azzal aktív tüzeknél és más, az emberekre különösen veszélyes, magas kockázatú helyszíneken, ahol az omlásveszély, vagy robbanás, magas hőmérséklet, mérgező gáz jelentene veszélyt a tűzoltókra. A robot mesterséges intelligenciája a biztonságos távolban dolgozó kezelőkkel együttműködve azonosítja és értékeli a helyszínt, megközelíti a tűz forrását, és eloltja a lángokat.

Hyundai

Önvezető rendszere felismeri a terepet, a tereptárgyakat, hogy minimalizálja az ütközés kockázatát szűk, akadályokkal teli környezetekben. A robot végsebessége 50 km/h, 60 százalékos emelkedőt és 40 százalékos oldaldőlést is képes kezelni és akár 300 mm-es függőleges akadályokon is képes átjutni. A rövid és hosszú hullámú infravörös hőérzékelőket használva a kamera akkor is értékelhető képet közvetít, ha a látási viszonyok rosszak a sűrű füst és a magas hőmérséklet miatt.

Emellett a robotra szerelt nagy nyomású tömlő fotolumineszcens, vagyis sötétben magától „világít”. Ez akkor hasznos, amikor a látási viszonyok erősen korlátozottak, és a tűzoltók jellemzően a tömlő vonalvezetésére támaszkodnak az irányok meghatározásához és a menekülési útvonal biztosításához.

A Hyundai tűzoltó robotja teljesen elektromos. Hat, defektmentes abroncsú kerekébe épített egy-egy motor hajtja, 360 fokos helyben megfordulásra is képes. Elektromos moduljai víz- hő- és porállóak, hogy megbízhatóan működjenek a mostoha körülmények között is.

Forrás: Hyundai

Életmentő elektromos szán

A kanadai, elektromos motoros szánokat gyártó Taiga három új szánt dob ​​piacra, amelyek teljesítménye a korábbihoz képest 33 százalékkal, 120 kW-ra nőtt. Gyorstöltéssel 20 perc alatt lehet őket 80 százalékra tölteni, nagyjából olyan teljesítménnyel, mint egy elektromos autót. Mindhárom modell továbbfejlesztett akkumulátor-hőmenedzsmenttel rendelkezik, amely a Taiga szerint teljes teljesítményt nyújt -30°C-ig, minimális hatótávolság-veszteséggel.

Taiga

Az új sorozat legérdekesebb kiegészítője a fedélzeti energiarendszer, ami egy 3 kW teljesítményű, 120, vagy 220 voltos csatlakozó segítségével a motoros szánt mobil energiaforrássá alakítja, ami így képes egy apró menedék áramellátására a téli viharban, vagy akár mentőakció áramellátására, jéghorgász felszerelés ellátására. Mindezt úgy, hogy sem zajjal, sem kipufogógázokkal nem terheli a környezetet. 

Ez nagy szó, mert a benzinmotoros szánok elképesztően szennyező gépek. Az EPA adatai szerint egyetlen motoros szán egy óra alatt annyi szénhidrogént bocsáthat ki a levegőbe, mint egy modern autó 85 000 kilométert megtéve. A Taiga állítása szerint 50 benzinmotoros szán cseréje egyetlen síterep flottájában olyan levegőminőséget biztosít, mintha 2000 autót távolítanánk el az utakról egy szezonra.

Nemzeti Együttműködési AlapMiniszterelnökségBGA

A TraffiX működésének finanszírozásában a Nemzeti Együttműködési Alap is közreműködött.

Címkék

választás kapcsolat Ford Ka Brixton Brabus hivatalos Brabusz blog hídpornó Martorell Rudolf Yaris Ford Transit autómosó vadász gördeszka carspotting gólya egyirányú utca Portugália OBB hómaró gyorshajtás sofőr röhej Drezda DDR halottaskocsi Waze hókotró 4-es metró kuka FKF traktor túlméretes szerelvény üldözés tetőbox prius tapolca királynő Trabant kötelező természetkárosítás olajkút zala megye akadálymentesítés union felelősségbiztosítás NÚSZ nosztalgia segélyhívó downhill természetvédelem hírek kijárási tilalom aluljáró Lánchíd építkezés mixerautó betonmixer mixerkocsi street art libegő MOL Limo trolibusz sorompó alagút 1-es út BKV fedélzeti kamera m3-as autópálya félsorompó Spanyolország Jaguar felicia pickup diy tűzoltóautó autómegosztó Volán skoda hülyenév metró BMW motoros Frankfurt Finnország környezetvédelem kereszteződés kerülő M0 Barkas kelenvölgy büntetőfékezés embléma vicces villamos elektromos hajó toyota prius Budakeszi közút dashcam reklám COVID-19 Urban Collëctif ICE opel frontera Isuzu 3-as metró megállás 4-es út sávlezárás főpolgármester videó EU tréler hirdetés matrica mini countryman elektromos bányagép hülye kiírás zene Kanada vasúti átjáró szlovákia Hollandia kaiyun avtoexport kgfb kerékbilincs busz közvilágítás kamion bicikli 112 terepjáró kresz-módosítás járda autóreklám rendszám szabály elektromos bicikli 60-as tábla körforgalom M1 Nissan közlekedés autópálya Lime dízel FEOL 5g mentők Velencei-tó hoax ZalaZONE online térkép aszfaltfestés felfestés hülyeség hőség győr varsó forgalomcsillapítás légszennyezés dugódíj levegő munkacsoport ellenőrzés közúti ellenőrzés gazdagrét városépítészet koppenhága fiat Gyermekvasút ergonómia omsz megkülönböztető jelzés bérlet talált tárgyak közösségi matchbox kolodko margit híd autós üldözés 8-as jegybankelnök matolcsy ford f150 modell hódmezővásárhely visual signature c evolution futár ctis jobbra tartás kia niro sportage lakott terület kezdete lakott terület vége genf daru citroen agip oldaltávolság józsefváros traffix dashcam csákvár India őz jog m1m7 gumi tűzoltógarázs e-mobilitási tranzíció utastájékoztatás húsvét kispolszki pötördi szerviz bicske köpködés Szentendre szabálytalanság vw felesleges tábla útburkolati jel hidrogénautó 8126 renault közbringa éjszaka suzuki autóroncs Budaörs bogár örményország relatív gyorshajtás francia mercedes jegy autópálya-pihenő autóipar hibás tábla vezetéstámogatás kézműves tábla USA vw bogár Párizs balesetveszély programajánlómúzeum év körforgalma Vecsés mirai borgwarner kerékpáros stratégia ceausescu bukkanó babakocsi kerekesszék árpád híd innováció elektromos jármű navigáció karlobag kortrijk vonat Svájc kerékpárút iaa 2024 buszsáv forgalommal szemben Honda mini wales autólopás felelősség felújítás önvezető autó M30 ford focus kár tél mol autómatrica elektronikus jegy légmentes gumi vadveszély koccanás Európa 30 volánbusz kerékpársáv baki gps IAA tuning Forma-1 Budapest Közút útfelbontás LPG autógáz Jogger tükör heti összefoglaló stoptábla Bubi Budapest elsőbbség jövőautó rangefinder egészség ugrató mazda 6 mps kerékcsere rumpold mazda burgenland menetrögzítő kamera octavia lakatolás kiss&ride felnikupak járdaszegély ugratás autószállító BYD Atto 3 Ferrari forgalom elől elzárt terület fényhíd szigetelőszalag mx-5 Logan Taliant Thalia Törökország biciklis elvesztés pótlás ÚME aquaplanning Egyesült Királyság zacskó útdíj állapot e-roller Passat lökhárító karosszéria javítás rozsda zil halloween használtautó import használtautó-import kesztyűtartó barkács használtautó-vásárlás Euro NCAP felni kifordított kifordított felni münchen homokvihar vihar korrózió kábítószer légzsák 20 utasvédelem rádió retró hangszóró klasszikus Lada zsiguli belgium várandósság hólánc fenntartható mobilitás új autó kamaz Honda E:ny1 la motorhiba olajfüst olajfogyasztás euro-norma Vito Mercedes Vito emelkedő beláthatatlan útszakasz nissan ariya orosz autó várakozás hóember lakópark autógyár fejlesztés infrastruktúra klíma irányjelző betegség pszichológia UAZ közterület Magyar Közút kreatív roncs retro Dakar dugattyú hidrogénbusz Vision Zero cserbenhagyás Audi Lakó-pihenő övezet horvátország karbantartás büntetőpont tankolás lidl karácsony homok fekvőrendőr teherautó veszélyes helyzet mikromobilitás alkohol bor hannover biztonság Toyota téli gumi autonóm autózás tesla LED párásodás zebra autó motor agresszió elektromos busz repülőtér statisztika gyerekek Kína kresz tábla útfelújítás maxxus sebességhatár útépítés lakat elektromos kamion alkatrész művészet traffix érdekesség fizetőkapu logó vicc dugó törésteszt poén dohányzás az autóban alto suzuki alto figyelmetlen Baja smart lakótelep hagyomány 40-es tábla facebook golf fáradtság napelemes autó iskola lightyear sainz alonso omoda madrid elon musk Babboe Autobahn gázolás elhagyatott szabálytalan Tanuló tanulóvezető T matrica tanulóautó friss jogsi jogosítványszerzés közlekedési morál feketedoboz szalagkorlát elektromos hajó BYD M7-es autópálya kapubejáró foci futball sportpálya kerítés swift fogyasztás teherbicikli biciklisáv töltés kutya fantomcég dobós cég vandalizmus szerbia GTI hamisítás alvázszám visszaélés lámpa szár záróvonal vezetésre alkalmasság követési távolság elalvás régi autó kijelző villanybicikli Csehország prizma Opel CD lemez nyári gumi volkswagen id.7 Opel Astra jogosítvány izzó izzókészlet meghibásodás megfigyelés plakát intertraffic olajteknő lerobban ramcatch korlát sx4 suzuki sx4 felirat plakett katalizátor utazás műszaki hiba besorolás sávelfogyás poller terelőoszlop intertraffic 2024 villanyautó olcsó ingyen ingyen közlekedés használt autó temető főút műszaki műszaki vizsga tégla körút hungária csúcsforgalom veszély mixer nyár elkobzás Dolphin infotainment RATP figyelmeztető jelzés különlegesség brit mini túra 2024 Párizsi Autószalon LEVC segítségnyújtás fényszóró gyermekülés oktatás brit taxi teherbringa bem rakpart Svédország kiemelt ügyek szélvédő zajvédő fal ai lengyelország elektromos munkagép gyalogátkelő teszt történelem id.7 kínai autó ADAC szélvédőcsere suzuki swift superb skoda superb szellőző fizikai gomb gomb vezetéstechnika vezetéstechnikai tréning képzés vezetéstechnikai képzés konnektoros hibrid figyelem Ausztria tömegközlekedés plug-in hibrid robogó kerékpáros TT TTS példamutatás BYD Seal U barcelona leállósáv kresz2024 oldalszél horrorszerelvény munkagép zenélő út motorosok Rosenbauer forgalomirányítás kötelező haladási irány asszisztens jég roller hidrogén Komatsu papucs mezítláb elektromos autó rakomány üzemanyag mobilozás rendőrautó SUV láthatóság Asfinag genova Japán látási viszonyok fizető parkolás baleset 30-as tábla zöld rendszám komp csepel-sziget lórév adony proace hilux érintőképernyő deliver agymotor benzinkút képernyő kukásautó THK figyelmetlen sofőr Franciaország sávváltás 37-es út antric elektromos daru cargobicikli casco strabag úthiba akció körgyűrű gumiabroncs continental Olaszország motorkerékpár 70-es tábla mesterséges intelligencia gck up and charge induktív töltés európai autóipar Tang Seal U Yangwang U8 taxi nyilvános töltő vinci autoroutes párizs 2024 figyelmetlenség deliver 9 m1-m7 ételfutár cargo kerékpár teherkerékpár elektromos robogó repülő autó hibrid mobiltelefon hatótáv SeaLion 7 mozdony sebesség amerika kamera ferihegy pihenőhely M35 M44 biztonsági öv USPS Cobra motorozás új kresz phev magyarország traffibox dekor bírság batyk időskor világítás bukósisak kresz 2024 dunaharaszti stop-tábla kanyarodó fűútvonal szankció Norvégia stressz figyelemelterelés téli felkészülés úthenger fűnyíró ideiglenes útburkolati jel elakadás újbuda torlódás Magyar Autóklub ORFK talicska tengeralattjáró traffipack traffipax önjáró akkumulátor Porsche Guinness rekord gyorsforgalmi út buszmegálló mobiliti szolnok töltő e-autó pilisvörösvár 10-es út Liebherr Regent megállni tilos brit-szigetek ötlet halálos baleset ittas vezetés medence klór renault fluence debrecen korlátozás zsákutca Bodmér zajszennyezés citroen ami humor ing fiat panda panda raid KTI telefonálás másnaposság büntetés bűncselekmény Ausztrália szigorítás biztosítás vontatás furgon elektromos kerékpár elektromos moped elektromos repülő pötty mooncity porsche hungária útminőség mini körforgalom haszonjármű parkoló túltáblázás juke elektromos motor drón lpö akasztó stop utánfutó abszurdisztán napelem forgalomlassítás fénysorompó Chery levegőminőség Berlin rekord elektromos tricikli ékm közlekedési minisztérium lázár jános Tiggo 7 rendőrség autónevek BKK elektromos vontatóhajó togg közlekedési lámpa xpeng autópiac znojmo németország jelzőlámpa lipcse vasút múzeum éjszakai vezetés sebességkorlátozás útszűkítés sanghaj wuhu ajánlott sebesség veterán látnivaló dánia shell túlkorlátozás balesetmegelőzés vadkerítés Üllői út önvezető taxi OT-rendszám lakókocsi elektromosautó podcast behajtani tilos kerékpár M4 fiat topolino közlekedéspolitika autóút robotaxi gyalogos törpeautó M1-es autópálya Nagy-Britannia terelés mopedautó féktávolság filmes autó volkswagen előzés lovas id buzz kutatás mentőfolyosó felmérés közlekedésbiztonság zöld kresz Dacia tábla parkolás tűz kilincs

Legutóbbi bejegyzések

A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ