Baleset autonóm autóval, olasz razzia, furcsaság egy francia hídon, érdekes európai táblák - heti közlekedésbiztonsági összefoglaló

Véletlen vagy sem, de alig néhány nappal azután, hogy az Egyesült Államokban ítélet született egy Tesla autonóm vezetési rendszereivel kapcsolatos ügyben, a brit kormány most először jelenti be ugyanerre a témára vonatkozó jogszabálytervezetét – írja a francia 20 minutes. És még ha ezek egyelőre csak a körvonalak, akkor is egyértelmű, hogy az angol jog nem követi az amerikai tendenciát: egy autonóm vezetési rendszerrel felszerelt autó balesete esetén, és ha ezek a rendszerek a baleset idején aktiválva voltak, a balesetért automatikusan a gyártónak kell majd viselnie a felelősséget. Természetesen, mielőtt ez megtörténne, a törvény egyértelműen meghatározza, hogy mely rendszerek tartoznak majd az autonóm vezetésnek minősülő rendszerek közé, és a gyártóknak ügyelniük kell arra, hogy ne adjanak ezeknek a rendszereknek félrevezető neveket, mint például a „teljes önvezetés”. (Ha a törvényt elfogadják, a Teslának át kell majd neveznie a berendezéseit.)

Ezt a bejelentést mind az érintett technológiákat fejlesztő gyártók, mind a biztosítók üdvözlik. Ha világosan tudjuk, hogy probléma esetén ki a felelős, az megkönnyíti a biztosítótársaságok életét, és megnyugtatja a közlekedőket a saját felelősségükkel kapcsolatban.

1200x768 Une Tesla En Mode Autonome Illustration

Olaszországban 2023. január 1. és szeptember 30. közötti időszakban jelentősen megnőtt a rendőri jelenlét az utakon: az előző évhez képest 61,2 százalékkal többször ellenőrizték az autósokat (alkoholszondával is). A hírt a Transporti Italia osztja meg.

A belügyminisztérium közbiztonsági osztályának adatai szerint több mint 1135 millió járművet ellenőriztek, ami 3,3%-os növekedést jelent. Ennél is figyelemre méltóbb a megállapított jogsértések számának növekedése, amely 20 százalékkal emelkedett, 1,3 millió szabálysértést állapítva meg.

Viszont az ugyanebben az időszakban gyűjtött adatok mind a közúti balesetek, mind a halálos áldozatok számának jelentős csökkenését mutatják: a balesetek száma 9,5 százalékkal, a halálos áldozatok száma pedig 7,8 százalékkal csökkent.

Ezen túl a minisztérium a 2023/2025-ös hároméves időszakra 3 millió eurós alapot különített el, melyet a közlekedésrendészeti ellenőrzések megerősítését szolgáló berendezések és eszközök beszerzésére szántak. A jövő év elejére tervezett új figyelemfelkeltő kampány célja, hogy a lakosságot aktívan bevonja az utak biztonságosabbá tételének fontos céljába.

Olaszországban a közlekedésbiztonság eléggé forró téma mostanában; jelenleg a parlamentben ezzel kapcsolatos törvényjavaslat előterjesztése zajlik. Ebben a különösen fókuszálnak az oktatás erősítésére, melyben kiemelten figyelnének a megelőző és tudatos magatartás kialakítására járművezetés közben. Egyúttal szigorúbb szankciókat, többek között jelentős pénzbírságokat rónának ki, a legsúlyosabb esetekben pedig még a jogosítvány határozatlan idejű felfüggesztésének lehetőségét is fontolóra veszik.

1200x768 Une Tesla En Mode Autonome Illustration

Ez pedig igazán nekünk való téma, mert munkánk egyik (nagy) része, hogy lakossági bejelentésekkel foglalkozunk. Számos olyan bejelentés érkezik, melyekben egymásnak ellentmondó táblák, útburkolati jelek vakartatják az autós fejét – ami azért sem jó, mert ezeknek gyorsan értelmezhetőnek kell(ene) lennie.

A francia közlekedésszervezést nagy általánosságban szeretjük (bár, mostanában ott is nagyon rákaptak a sebességkorlátozósdira). Akkor úgy pontosítok, hogy tetszik a francia táblázás-, felfestés-kultúra. Persze ott is hullik hajszál a levesbe: a francia Lorraine Actu 30-as zóna, 50-es és 70-es zóna táblák zavaráról ír egy forgalmas nancy-i hídon. (Teljesen olyan, mintha egy bejelentés lenne nálunk.)

„A Nancy és Tomblaine közötti Concorde-hídon az autósok számára nehezen érthető sebességtáblák vannak.” A magazin munkatársai megnézték ezeket. Ott kezdődik a zavar, hogy egy 50 km/h-s útburkolati jel mellé egy 30 km/h-s zónát jelző táblát helyeztek el. Bár ez sok autóst meglephet, nem hiba! A cikk mégis megjegyzi, hogy egyszerűen nem könnyű tudni, hogy milyen sebességgel szabad vezetni ezen a hídon. 30, 50, 70 km/h?

Menjünk sorban.

A híd bejáratánál, Nancy irányában egy 30-as zóna táblát helyeztek el, ugyanott, ahol egy 50 km/h-s sebességkorlátozást jelző útburkolati jelzést is elhelyeztek. A másik irányban, Tomblaine felé a hídon a sebességkorlátozás: 70 km/h.

Kis kitérő: ez az ellentmondás nagy port kavart az interneten. Az „Info Radar Meurthe-et-Moselle” Facebook-oldalon a témában közzétett bejegyzés 1400 reakciót, 300 kommentet és több mint 800 megosztást generált. A hozzászólásokban néhányan gúnyt űztek a helyzetből, azt írva: „40 km/h-val nem lehet baj”. Legtöbben inkább tanácstalanok.

A Lorraine Actu megkeresésére Nancy városa elmagyarázta, hogy nem jelzési hibáról van szó. A Nancy város bejáratánál lévő 30-as zóna tábla alatt az áll, hogy „Nancy városa 30-as zónában van, bizonyos utakon 50 km/h sebességgel”. A város szerint ezek az előírások megkönnyítik a 30 km/h-s sebességkorlátozás bevezetését a lakott területeken: a 30-as zóna táblákat eltávolították a városban, és a sebességhatárokat útburkolati jelzésekkel jelzik. Ennek eredményeképpen a Concorde hídon Nancy felé 50 km/h a sebességkorlátozás.

1200x768 Une Tesla En Mode Autonome Illustration

A KTI közlekedés lapja két részes sorozatot közölt speciális/furcsa/érdekes/viccesnek tűnő, nekünk feladványnak is felérő európai közlekedési táblákról.

Például ilyen:

1200x768 Une Tesla En Mode Autonome Illustration

Vagy ilyen:

1200x768 Une Tesla En Mode Autonome Illustration

(Nem, nem Renault-szerviz.)

A cikkek itt és itt olvashatók.

Képek: KTI, Paul-Emile Bouchy/Lorraine Actu, Transporti Italia, Wikipedia

Nemzeti Együttműködési AlapMiniszterelnökségBGA

A TraffiX működésének finanszírozásában a Nemzeti Együttműködési Alap is közreműködött.

Címkék

főpolgármester választás vicces kapcsolat Ford Ka Brixton Brabus hivatalos Brabusz blog hídpornó Martorell Rudolf Yaris Ford Transit autóreklám autómosó terepjáró vadász gördeszka tréler reklám Nissan carspotting hajó gólya egyirányú utca Portugália OBB rakomány hómaró biztosítás sofőr röhej Drezda DDR zene halottaskocsi Waze Barkas hókotró 4-es metró kuka FKF buszsáv traktor túlméretes szerelvény autóút üldözés tetőbox prius toyota prius megállás 60-as tábla tábla tapolca kamion rendőrség M0 királynő Trabant motorkerékpár kresz-módosítás kézműves tábla embléma természetkárosítás olajkút zala megye videó akadálymentesítés kereszteződés gyorshajtás kgfb fekvőrendőr union kötelező felelősségbiztosítás NÚSZ nosztalgia figyelmeztető jelzés 112 közvilágítás segélyhívó downhill természetvédelem hírek kijárási tilalom aluljáró Lánchíd közút építkezés mixerautó betonmixer mixerkocsi street art libegő kerékbilincs MOL Limo trolibusz sorompó alagút 1-es út BKV fedélzeti kamera fénysorompó m3-as autópálya dashcam vasúti átjáró büntetőfékezés félsorompó járda busz mentők környezetvédelem Hollandia villamos BMW Jaguar útburkolati jel Berlin felicia pickup diy gyalogos tűzoltóautó autómegosztó metró Volán büntetés körforgalom Toyota hirdetés M1 roller hülyenév ittas vezetés volkswagen hülye kiírás téli felkészülés közlekedés Franciaország skoda zöld rendszám matrica közlekedésbiztonság Frankfurt autópálya tél COVID-19 Urban Collëctif ICE opel frontera Spanyolország Isuzu 3-as metró felújítás közlekedési lámpa Lime Párizs dízel korlátozás 5g USA M30 M7-es autópálya M1-es autópálya vasút hoax önvezető autó ZalaZONE online térkép forgalommal szemben aszfaltfestés felfestés autólopás hülyeség hőség győr csákvár figyelmetlenség suzuki felmérés varsó elektronikus jegy forgalomcsillapítás légszennyezés dugódíj levegő munkacsoport ellenőrzés közúti ellenőrzés francia gazdagrét városépítészet koppenhága fiat jegy Gyermekvasút kerékpársáv ergonómia omsz megkülönböztető jelzés bérlet mercedes autóroncs vezetéstámogatás talált tárgyak közösségi matchbox Magyar Közút kolodko margit híd autós üldözés 8-as jegybankelnök matolcsy ford f150 vw bogár vw bogár modell Honda hódmezővásárhely visual signature c evolution elektromos motor futár ctis autóipar fizető parkolás kia niro sportage Budaörs lakott terület kezdete lakott terület vége genf daru citroen agip mol oldaltávolság józsefváros traffix dashcam taxi jobbra tartás m1-m7 őz vadveszély jog felelősség kár m1m7 kerékpár tűzoltógarázs e-mobilitási tranzíció BKK szabálytalanság Bubi kresz elektromos autó utastájékoztatás húsvét kispolszki pötördi szerviz bicske volánbusz India köpködés Szentendre Olaszország múzeum felesleges tábla magyarország németország hidrogénautó 8126 renault kerékpárút 30 közbringa baleset autópálya-pihenő traffipax közlekedési morál mobilozás parkolás tömegközlekedés kerékpáros Európa balesetmegelőzés sebességkorlátozás autómatrica balesetveszély hibás tábla programajánlómúzeum év körforgalma Vecsés Svájc baki mirai borgwarner kerékpáros stratégia ceausescu bukkanó hannover babakocsi kerekesszék árpád híd ötlet horvátország navigáció karlobag kortrijk IAA münchen Budapest Budapest Közút útfelújítás útfelbontás LPG autógáz Jogger belgium jogosítvány tükör continental statisztika stoptábla elsőbbség jövőautó rangefinder egészség biztonsági öv Forma-1 mobiltelefon új autó mazda mazda 6 mps kerékcsere rumpold benzinkút bor burgenland Ausztria octavia lakatolás kiss&ride légzsák Lada felnikupak LED világítás mikromobilitás repülőtér BYD BYD Atto 3 sebesség fényhíd szigetelőszalag rozsda korrózió Dacia Logan Taliant Thalia Törökország dekor elvesztés pótlás lengyelország Lakó-pihenő övezet felni szabály várakozás sebességhatár tuning e-roller téli gumi zacskó útépítés zebra 20 Kína útdíj motor állapot karbantartás biztonság Passat lökhárító karosszéria javítás elektromos kresz tábla Nagy-Britannia tesla autonóm autózás 30-as tábla használtautó import használtautó-import kesztyűtartó barkács használtautó-vásárlás Ausztrália fenntartható mobilitás elektromos jármű heti összefoglaló Egyesült Királyság gyerekek biciklis

Legutóbbi bejegyzések

Archívum