Keresd a rendszámot: te közlekednél így?

Hátsó rendszám

Budapesten, az M5 kivezető szakasza mellett, egy töltőállomáson készült a fenti fénykép, amelyen egy román "rendszámos" Volkswagen Passat látható. A felségjelzés nem csak az autó orrát tanulmányozva derül ki, hiszen hátul is olvasható a jármű egyéni azonosítója, csak épp nem a szokványos módon. A hátsó szélvédőre belülről, ragasztószalaggal rögzítettek egy kartonlapot, amelyre vékony, fekete filctollal számok és betűk kombinációját írta fel valaki. Természetesen ez messze áll a szabályostól, hiszen a fotón a kartonlapra írt szöveg a mi GPR-elmaszatolásunk nélkül sem volt olvasható, ráadásul ha olvasható lenne, akkor sem felelne meg az előírásoknak.

A Kormányhivatalok weboldalán egyértelmű választ kapunk arra a kérdésre, hogy szabad-e az egyik rendszám nélkül közlekedni.

Alapesetben a válasz: nem, nem szabad. Amint észleljük a rendszám eltűnését, azonnal kérvényezni kell a legközelebbi kormányablakban annak pótlását. Ha először veszik el az adott kombinációval rendszámtábla, akkor ugyanazt a karaktersort kapjuk majd vissza, ha pedig másodszor kél lába az azonosítónak, netán egyszerre tűnik el mindkét táblácska, akkor teljesen új azonosítót fog kapni az autónk. Ez utóbbi esetben mindenképp érdemes a rendőrségen is bejelentést tenni, mert megvan az esély rá, hogy szándékosan, visszaélés céljából tulajdonította el valaki a rendszámokat. A rendőrségen ilyenkor körözést adnak ki a rendszámtáblára, illetve nem rád és az autódra gyanakszanak majd, ha valamilyen bűncselekményt követnek el a rendszámoddal a tettesek a bejelentést követően.

A kormányablakban az új rendszám igénylése után, az ott kapott papír birtokában viszont már közlekedhetsz egyetlen hatósági jelzéssel is.

A rendszámtáblát ugyanis - a forgalmi engedéllyel és a lakcímkártyával ellentétben - nem a kormányablakban gyártják le. A gyártás díját mindenképp meg kell fizetni, ennek összege több tényezőtől is függ. A táblácska elkészülése akár három hetet is igénybe vehet, ezért az új rendszám megérkezéséig, vagy a bejelentéstől számított legfeljebb 30 napig van lehetőség az autó használatára egy rendszámmal és a kormányablakban kapott dokumentumokkal. Nem érdemes azonban megvárni ezt a helyzetet, hiszen néhány pillanat alatt ellenőrizhető, hogy megfelelően rögzítettek-e a rendszámok az autódon. Ha pedig már kezd elöregedni a tartó, akkor alig párszáz forintból, illetve mindössze néhány percnyi munkával lecserélheted a kérdéses állapotú rendszámtábla-tartókat, hogy elkerüld a fent látható, kínos helyzetet.

Ennek ellenére fontos kiemelni, hogy a fotón látható Passat sofőrjének valószínűleg nem volt ennél jobb megoldási lehetősége az adott helyzetben.

A rendszám külföldön történő elvesztésekor ugyanis az azonnali pótlás lehetetlen feladat, nem opció csak úgy beugrani a legközelebbi kormányablakba és igényelni egy másik táblácskát, majd megvárni annak megérkezését. Ugyanígy kevéssé életszerű, hogy egy hibátlanul működő autót és az összes benne tárolt csomagot hátrahagyja valaki egy idegen országban, csak mert elveszett egy rendszám az autóról. Ha tehát azt feltételezzük, hogy nem így indult el otthonról a család, és az ideiglenes megoldással csak javítani akartak a helyzetükön, hogy legalább valamilyen módon olvasható legyen a hatósági jelzés az autó mindkét végén, akkor már mindjárt más a helyzet. Felmerül a kérdés: te mit csinálnál ugyanebben a helyzetben, ha mondjuk több ezer kilométerre otthonról, egy másik országban hagynád el a rendszámtábládat?

Nemzeti Együttműködési AlapMiniszterelnökségBGA

A TraffiX működésének finanszírozásában a Nemzeti Együttműködési Alap is közreműködött.

Címkék

főpolgármester választás vicces kapcsolat Ford Ka Brixton Brabus hivatalos Brabusz blog hídpornó Martorell Rudolf Yaris Ford Transit autóreklám autómosó terepjáró vadász gördeszka tréler reklám Nissan carspotting hajó gólya egyirányú utca Portugália OBB rakomány hómaró biztosítás sofőr röhej Drezda DDR zene halottaskocsi Waze Barkas hókotró 4-es metró kuka FKF buszsáv traktor túlméretes szerelvény autóút üldözés tetőbox prius toyota prius megállás 60-as tábla tábla tapolca kamion rendőrség M0 királynő Trabant motorkerékpár kresz-módosítás kézműves tábla embléma természetkárosítás olajkút zala megye videó akadálymentesítés kereszteződés gyorshajtás kgfb fekvőrendőr union kötelező felelősségbiztosítás NÚSZ nosztalgia figyelmeztető jelzés 112 közvilágítás segélyhívó downhill természetvédelem hírek kijárási tilalom aluljáró Lánchíd közút építkezés mixerautó betonmixer mixerkocsi street art libegő kerékbilincs MOL Limo trolibusz sorompó alagút 1-es út BKV fedélzeti kamera fénysorompó m3-as autópálya dashcam vasúti átjáró büntetőfékezés félsorompó járda busz mentők környezetvédelem Hollandia villamos BMW Jaguar útburkolati jel Berlin felicia pickup diy gyalogos tűzoltóautó autómegosztó metró Volán büntetés körforgalom Toyota hirdetés M1 roller hülyenév ittas vezetés volkswagen hülye kiírás téli felkészülés közlekedés Franciaország skoda zöld rendszám matrica közlekedésbiztonság Frankfurt autópálya tél COVID-19 Urban Collëctif ICE opel frontera Spanyolország Isuzu 3-as metró felújítás közlekedési lámpa Lime Párizs dízel korlátozás 5g USA M30 M7-es autópálya M1-es autópálya vasút hoax önvezető autó ZalaZONE online térkép forgalommal szemben aszfaltfestés felfestés autólopás hülyeség hőség győr csákvár figyelmetlenség suzuki felmérés varsó elektronikus jegy forgalomcsillapítás légszennyezés dugódíj levegő munkacsoport ellenőrzés közúti ellenőrzés francia gazdagrét városépítészet koppenhága fiat jegy Gyermekvasút kerékpársáv ergonómia omsz megkülönböztető jelzés bérlet mercedes autóroncs vezetéstámogatás talált tárgyak közösségi matchbox Magyar Közút kolodko margit híd autós üldözés 8-as jegybankelnök matolcsy ford f150 vw bogár vw bogár modell Honda hódmezővásárhely visual signature c evolution elektromos motor futár ctis autóipar fizető parkolás kia niro sportage Budaörs lakott terület kezdete lakott terület vége genf daru citroen agip mol oldaltávolság józsefváros traffix dashcam taxi jobbra tartás m1-m7 őz vadveszély jog felelősség kár m1m7 kerékpár tűzoltógarázs e-mobilitási tranzíció BKK szabálytalanság Bubi kresz elektromos autó utastájékoztatás húsvét kispolszki pötördi szerviz bicske volánbusz India köpködés Szentendre Olaszország múzeum felesleges tábla magyarország németország hidrogénautó 8126 renault kerékpárút 30 közbringa baleset autópálya-pihenő traffipax közlekedési morál mobilozás parkolás tömegközlekedés kerékpáros Európa balesetmegelőzés sebességkorlátozás autómatrica balesetveszély hibás tábla programajánlómúzeum év körforgalma Vecsés Svájc baki mirai borgwarner kerékpáros stratégia ceausescu bukkanó hannover babakocsi kerekesszék árpád híd ötlet horvátország navigáció karlobag kortrijk IAA münchen Budapest Budapest Közút útfelújítás útfelbontás LPG autógáz Jogger belgium jogosítvány tükör continental statisztika stoptábla elsőbbség jövőautó rangefinder egészség biztonsági öv Forma-1 mobiltelefon új autó mazda mazda 6 mps kerékcsere rumpold benzinkút bor burgenland Ausztria octavia lakatolás kiss&ride légzsák Lada felnikupak LED világítás mikromobilitás repülőtér BYD BYD Atto 3 sebesség fényhíd szigetelőszalag rozsda korrózió Dacia Logan Taliant Thalia Törökország dekor elvesztés pótlás lengyelország Lakó-pihenő övezet felni szabály várakozás sebességhatár tuning e-roller téli gumi zacskó útépítés zebra 20 Kína útdíj motor állapot karbantartás biztonság Passat lökhárító karosszéria javítás elektromos kresz tábla Nagy-Britannia tesla autonóm autózás 30-as tábla használtautó import használtautó-import kesztyűtartó barkács használtautó-vásárlás Ausztrália fenntartható mobilitás elektromos jármű heti összefoglaló Egyesült Királyság gyerekek biciklis

Legutóbbi bejegyzések

Archívum