Mivel Japánban egyre több az idős sofőr, akik közül aggasztóan sokan hajlamosak időnként szemben elindulni a forgalommal, a hatóságok új biztonsági rendszereket szeretnének, melyek segítenek megelőzni a szembejövő forgalom felé rossz irányban közlekedő autók okozta baleseteket – írja a Drive .
Egy japán helyi hírportál szerint a japán közlekedési minisztérium a rendelkezésre álló technológiák kombinációját szeretné felhasználni, hogy egyszerre kapjon értesítést a megszédült sofőr, a hatóságok és a többi járművezető. Úgy gondolják, a technológia kombinálhatná az autóba épített műholdas navigációt, az okostelefonokat, az út menti rendszereket és a térfigyelő kamerákat.
Japán elöregedő lakossága – és az autók és a vezetés büszke kultúrája – azt jelenti, hogy az utóbbi években az idősebb sofőrök súlyos közúti balesetei az összes halálos baleset százalékos arányát tekintve emelkedtek. A 65 éves vagy idősebb korúakat érintő közúti balesetek ma már az összes közlekedési haláleset közel 55 százalékát teszik ki.
A minisztérium határozott és felszólították az autó- és tech ipart, hogy a következő években hozzák létre és vezessék be a biztonsági rendszert.