Veszélyes, sőt életveszélyes zebra takarásban, Fonyódon

Probléma leírása

Fonyód, Vitorlás utcáról (mely a 7-es út) Balatonfenyves felől Budapest felé. Ha az autós bekanyarodik a Szent István utcára, akkor megy 5-10 métert és ott a zebra. Mielőtt bekanyarodunk, még a 7-es úton is van egy zebra. Amikor azzal végeztünk, és bekanyarodunk a Szent István utcába, nehéz észrevenni a következő zebrát (mely a Szent István utcát keresztezi). És ez a veszélyes zebra - azon átkelni -, mert a fáktól és egy tájékozatótábla-kötegtől nem látni azt, ráadásul annyival beljebb van, hogy már nem is számítani rá. Sok itt a gyalogosgázolás.

Helyszín

Fonyód, Ady Endre u. 1, 8640 Magyarország

Megoldási javaslat

Tele van körforgalommal a 7-es út, itt is elkelne és véleményem szerint el is férne. Vagy valami nagyon feltűnő táblával, közlekedési lámpával kellene védeni az átkelő gyalogosokat.

Események

2020.08.21.
Hidvégi József urat, Fonyód polgármesterét tájékoztattuk és várjuk a válaszát.
2020.09.17.
Hidvégi József polgármester megbízásából válaszoltak. Ők is körforgalmat akartak, sőt, akarnak is. Már 2011-12-ben pályázni szerettek volna, meg is tervezték, de az előkészítésnél megrekedtek a dolgok: a Magyar Közút - ennek az állami útnak is a kezelője - nem tartotta indokoltnak a körforgalom kiépítését. Idézet a válaszlevélből: " A Magyar Közút Nonprofit Zrt. szakmailag nem találta indokoltnak a körforgalom megépítését, mert a baleseti statisztikák azt nem támasztották alá. Így hozzájárulásuk nélkül a projekt nem tudott elindulni."
2021.01.19.
A Magyar Közút válaszolt. Hosszú a levél lényegi része, de tényleg csak a lényeget tartalmazza:
"A körforgalom a kérdéses csomópontban azért nem kapott építési engedélyt, mert a hajóállomáshoz vezető ágon található állomási vasúti átkelő 10 percen túl is zárva tartható, ugyanis különösen nagy a vasúti forgalom. A hajóállomás is rendkívül közel helyezkedik el, nyáron ez a tény is jelentősen megnöveli a forgalmat. A körforgalmú csomópontban tehát zárás esetén a gépkocsik feltorlódnának, ezzel akadályozva a 7-es főút forgalmát. Ettől a csomóponttól nyugati irányban évekkel ezelőtt megépült a 7-es főúton egy osztályozós csomópont új vasúti átjáró létesítésének céljából, de a vasúti átjárás ezidáig nem valósult meg a vasúti északi oldalán tervezett önkormányzati út megépítésének elmaradása miatt. Amennyiben ez az önkormányzati út megépül az új vasúti átjáróval és a hajóállomáshoz vezető ág a kérdéses csomópontban lezárható, akkor tud társaságunk hozzájárulni a háromágú körforgalmú csomópont építéséhez. Társaságunk baleseti statisztikája alapján 15 éve nem volt személyi sérüléssel járó baleset a kérdéses gyalogátkelőhelyen, ami mivel önkormányzati úton van, annak láthatóságának biztosítása önkormányzati feladat, mely a növényzet és az útbaigazító táblák eltávolításával/áthelyezésével megvalósítható."
Elküldtük a fonyódi önkormányzatnak is. Folytatjuk az egyeztetést!

Nemzeti Együttműködési AlapMiniszterelnökségBGA

A TraffiX működésének finanszírozásában a Nemzeti Együttműködési Alap is közreműködött.

A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ