Háromszor nagyobb a balesetbe keveredés esélye a Tesla robotaxival, mint ha ember vezetné.
BLOG
Furcsa önjáró robotok lyuggathatják a betonaljzatot a jövőben a Dewalt jóvoltából. Mindezt olcsóbban és pontosabban, mintha hagyományos módszerekkel fúrnának. Bajban a Xiaomi ultra sportkocsija, decemberre alig láthatóvá fonnyadt a kereslet iránta. Új, platós, elektromos haszonjárművet mutatott be a Kia.
Kiégett lámpákért bírságoltak tömegesen autósokat Luxemburgban.
A VW-csoport autói vezetői szokásainak megfigyelésével tökéletesítené vezetéstámogató rendszereit.
Az ország legforgalmasabb autópályájának felújítása még minimum négy éven át fog tartani. Ez már elég sok idő ahhoz, hogy ne csak a szerencsére bízza az életét, aki erre jár, hanem tudatosan, fejben felkészülve vágjon neki az M1-es meghódításának ebben a kaotikus korszakban. Ebben próbálunk meg segíteni.
A politikai pártoknak ritkán van mondanivalójuk kifejezetten az autóval közlekedők, autóval dolgozók számára. Most viszont változni látszik a helyzet, részben talán az utóbbi években kimondottan autóellenessé vált budapesti közlekedéspolitika hatására is.
Az Ésszerűbb Közúti Közlekedésért Egyesület elvi javaslatcsomagja a közúti közlekedés rendszerében alkalmazott szabálysértési szankciók rendszerének reformjához.
Egy német kezdeményezés AI-alapú megfigyelőrendszer kiépítését szorgalmazza a vezetés közben mobilozó sofőrök fülöncsípésére.
Tovább Mesterséges intelligenciával a mobilozó sofőrök ellen
Örömmel láttuk, hogy számos korábbi javaslatunk beépült a KRESZ első teljes verziójának szövegébe - így igazán lelkesen próbálunk segíteni a további finomításban, áramvonalasításban, élethez igazításban a készítőknek.
Tovább A Traffix első korrekciós javaslata az új KRESZ tervezetéhez
Ezen a héten egy elektromos, napelemmel is megtámogatott Hyundai lakóautó, egy szintén elektromos, de könnyű, fürge, erős és megfizethető terepmotor került a válogatásba a furcsa, igen szigorú amerikai villanybringa szabályozás mellé.
A díjmentesség nem jár automatikusan az OT-rendszámhoz, igényelni kell.
Tovább Ingyen használhatják a veterán járművek a fizetős utakat
Lassan, de biztosan kezdenek láthatatlanná válni a felfestések, útburkolati jelek az Egyesült Királyság útjain. Legalábbis egy felmérés szerint a közlekedők ezt tapasztalják. A sofőrök egyötöde állítja azt, hogy a lakóhelyükön a legtöbb...
Drasztikus reform nincs, sok fontos újdonság és néhány hiba viszont még van az új tervezetben. Örömmel láttuk benne több javaslatunk megvalósulását és bizakodunk, hogy még néhány változást el tudunk érni a véglegesítésig.
Közzétették az új KRESZ tervezetét, amelyet most bárki véleményezhet. Lázár János építési és közlekedési miniszter a KRESZ megújítását a közlekedés változásával és a technikai fejlődésével, valamint az emberek megváltozott közlekedési...
Új, extrém tudású elektromos rollertrióról, a Pikes Peaknek idén is nekivágó elektromos Ford versenyautóról szól az eheti zöld összefoglaló, végül azzal a hírrel zárunk, hogy 2025-ben kevesebb benzines Porsche fogyott Európában, mint elektromos és plug-in hibrid.
Sokan a büntetési tételek emelésétől várják a közlekedésbiztonság javulását. Az észt példa éppen ennek az ellenkezőjét jelzi, ott a szigorúbb bírságoknak sincs akkora visszatartó erejük, mint amire az az észt hatóságok számítottak.
Tovább Másfélszer annyi közlekedési bírságot fizettek tavaly az észtek, mint egy évvel korábban
A kínai robotfurgonok önmagukat és környezetüket nem kímélve viszik a cuccot a címre, a neten pedig csak gyűlnek és gyűlnek a videók a lenyűgözően céltudatos kis vackokról.
Új közlekedési lámpákat telepítenek a Regent's Parkban, miután megszaporodtak a biciklis gázolások
Drágulnak a bírságok, automatikusan bevonják a jogsit baleset okozása, durva gyorshajtás, rendőr, mentő akadályozása és közúti agresszió esetén.
Tovább Bekeményít a török parlament a közlekedési szankciók terén
Megfizethető elektromos hajómotortól az egy egyszerű üléstől megtáltosodott Lime-forgalmon át a városi használatra szánt kompakt elektromos kamionig fértek hírek a heti zöld összefoglalóba
Abszurd helyzet, amikor a veszélyt jelző tábla mellé veszélyt jelző táblát kell kitenni, ha veszély van.
Tovább Mobil Vadveszély tábla jelzi a valódi vadveszélyt a Vadveszély táblánál
Az ADAC adatai szerint 2025-ben annak ellenére haltak meg többen az utakon, hogy a balesetek száma csökkent
Tovább 2025-ben kevesebb balesetben többen haltak meg a német utakon, mint az előző évben
Már egy korsó sör is sok lehet az új szabályok szerint. Az Egyesült Királyság átfogó közlekedésbiztonsági tervet mutat be.
Tovább Helyszíni drogteszt, szemvizsgálat a 70 évnél idősebbeknek
Mesterséges intelligenciával felvértezett kamerarendszer osztja az 1000 dolláros büntetéseket.
- Újabb bejegyzések
- Korábbi bejegyzések