Megint több a baleset a vasúti átjárókban, leginkább figyelmetlenség miatt. Csehországban idén már lehet, hogy lesznek 150-es autópálya-szakaszok. Egyre szélesebbek az autók. Jók lettek a tavalyi töréstesztek. Mit jelentenek a furcsa pöttyök a német utakon? Hogyan tanuljunk a hibáinkból?

Tovább A több vasúti átjárós balesettől a cseh 150 km/h-ig és Obi-Wan Kenobiig – heti közlekedésbiztonsági összefoglaló

Ezen a héten az egyszerűen villanyosítható közúti szállítás, egy rettenetesen drága, az autó és a bicikli hátrányait egyesítő járgány szerepel a heti összefoglalóban, illetve kiderül, hogy nő, vagy csökken a súlyos közúti balesetek száma, ha az emberek átszoknak az autóról a tömegközlekedésre és a kerékpározásra. (Spoiler: durván nő)

Tovább Így utaztunk a jövőbe a múlt héten - 2024, 4. hét

Megnyílt Magyarország első hidrogénkútja, ahol ráadásul most ingyen is lehet tankolni, elindult a Budapest környéki járatokon a hidrogén tesztbusz. Közben Pécsen egy buszvezetőnek nem tetszett, hogy elektromos - szerinte tűzveszélyes - rollerrel akart valaki felszállni a buszra, Chicagóban pedig olyan hideg volt, hogy a villanyautósok egy ideig visszasírták a V8-as benzinzabáló motorokat. Miközben Amerikában megfagytak az elektromos autók, addig Afrikában az Audi behúzta a Dakar történetének első elektromos-hajtású versenyautóval elért győzelmét. 

Tovább Így utaztunk a jövőbe a múlt héten - 2024, 3. hét

A múlt héten Vietnámból indult világhódító útjára egy cuki, elektromos városi kisautó, közben a Kia egy teljes villanyfurgon család eljövetelét lengette be, és bemutatkozott egy 3,6 milliós elektromos autó is. Igaz, Kínában kerül ennyibe. Persze nem mindenkinek jön be  a villanyautó, a Hertz autókölcsönző például akkorát bukott rajtuk, hogy jóval áron alul próbál megszabadulni a villanyflottájának nagy részét kitevő Tesláktól. 

Tovább Így utaztunk a jövőbe a múlt héten - 2024, 2. hét

Január első hetében érkezett hír az első nátrium-alapú akkumulátorral felszerelt kínai autóról, és arról is, hogy magyar gyártású buszokat vásárolt Belgium. Kevésbé vidám dolog, hogy a klímaaktivisták megharagudtak egy elektromos Teslára, és az is, hogy Spanyolországban rengeteg EU-s támogatást kell visszafizetni, ha nem készülnek el hamarosan legalább a támogatott zöld fejlesztések negyedével.

Tovább Így utaztunk a jövőbe a múlt héten - 2024, 1. hét

A sok kütyüzés az autóban, gondolva itt az egyre nagyobb kijelzőkre, ellenünk fordulhatnak. Az asszisztensek pedig nem mentik meg az életünket. Németországban inkább a bevételre hajtanak a traffipaxokkal a közlekedésbiztonságra nevelés helyett? Meddig marad bennünk az alkohol? Tovább mint (az akár józanul is) gondolnánk.

Tovább Sok a kütyü az autókban, nem minden traffipax a nevelésről szól, meddig tart ki az alkohol – heti közlekedésbiztonsági összefoglaló

Címkék

főpolgármester választás kapcsolat Ford Ka Brixton Brabus hivatalos Brabusz blog hídpornó Martorell Rudolf Yaris Ford Transit autóreklám autómosó terepjáró vadász gördeszka Nissan carspotting gólya egyirányú utca Portugália OBB hómaró biztosítás sofőr röhej Drezda DDR halottaskocsi Waze hókotró 4-es metró kuka FKF traktor túlméretes szerelvény üldözés tetőbox prius megállás 60-as tábla tapolca királynő Trabant kresz-módosítás kézműves tábla természetkárosítás olajkút zala megye akadálymentesítés kgfb fekvőrendőr union kötelező felelősségbiztosítás NÚSZ nosztalgia figyelmeztető jelzés 112 közvilágítás segélyhívó downhill természetvédelem hírek kijárási tilalom aluljáró Lánchíd építkezés mixerautó betonmixer mixerkocsi street art libegő kerékbilincs MOL Limo trolibusz sorompó alagút 1-es út BKV fedélzeti kamera fénysorompó m3-as autópálya félsorompó járda mentők villamos Jaguar útburkolati jel Berlin felicia pickup diy motorkerékpár tűzoltóautó autómegosztó metró Volán reklám zene Toyota hirdetés M1 gyorshajtás hülyenév ittas vezetés videó hülye kiírás BMW büntetés skoda Hollandia rendszám matrica körforgalom Frankfurt rendőrség környezetvédelem kamion kereszteződés busz téli felkészülés tréler autóút M0 Barkas roller büntetőfékezés tél embléma vicces buszsáv tábla Franciaország hajó autópálya toyota prius közlekedés volkswagen motoros vasúti átjáró közút dashcam zöld gyalogos COVID-19 Urban Collëctif ICE opel frontera Spanyolország Isuzu 3-as metró felújítás Lime Párizs dízel korlátozás 5g M30 M7-es autópálya M1-es autópálya vasút hoax ZalaZONE online térkép forgalommal szemben aszfaltfestés felfestés autólopás hülyeség hőség győr csákvár felmérés varsó elektronikus jegy forgalomcsillapítás légszennyezés dugódíj levegő munkacsoport ellenőrzés közúti ellenőrzés gazdagrét városépítészet koppenhága fiat jegy Gyermekvasút kerékpársáv ergonómia omsz megkülönböztető jelzés bérlet talált tárgyak közösségi matchbox kolodko margit híd autós üldözés 8-as jegybankelnök matolcsy ford f150 modell Honda hódmezővásárhely visual signature c evolution futár ctis autóipar fizető parkolás kia niro sportage lakott terület kezdete lakott terület vége genf daru citroen agip mol oldaltávolság józsefváros traffix dashcam taxi jobbra tartás m1-m7 őz vadveszély jog felelősség kár m1m7 elektromos motor tűzoltógarázs e-mobilitási tranzíció Európa Bubi kresz traffipax utastájékoztatás húsvét kispolszki pötördi szerviz bicske volánbusz India köpködés Szentendre közlekedési lámpa múzeum felesleges tábla elektromos autó önvezető autó hidrogénautó 8126 renault kerékpárút Olaszország közbringa mercedes suzuki sebességkorlátozás autóroncs Budaörs bogár vw tömegközlekedés parkolás francia 30 autómatrica autópálya-pihenő hibás tábla szabálytalanság vezetéstámogatás USA balesetveszély vw bogár kerékpáros magyarország mobilozás BKK kerékpár programajánlómúzeum év körforgalma Vecsés Svájc baki mirai borgwarner kerékpáros stratégia ceausescu bukkanó hannover babakocsi kerekesszék árpád híd ötlet elektromos jármű navigáció karlobag kortrijk IAA Budapest Közút útfelújítás útfelbontás LPG autógáz Jogger belgium jogosítvány tükör continental karácsony stoptábla elsőbbség jövőautó rangefinder egészség Forma-1 ugrató veszélyes helyzet mazda mazda 6 mps kerékcsere rumpold BYD bor burgenland menetrögzítő kamera octavia lakatolás kiss&ride felnikupak LED világítás gyerekek ugratás repülőtér autószállító BYD Atto 3 sebesség benzinkút fényhíd szigetelőszalag rozsda korrózió Dacia Logan Taliant Thalia Törökország elvesztés pótlás lengyelország Lakó-pihenő övezet szabály várakozás zebra elektromos busz zacskó útépítés Budapest dekor 20 Kína útdíj motor állapot karbantartás Passat lökhárító karosszéria javítás e-roller Nagy-Britannia biciklis fenntartható mobilitás kresz tábla használtautó import használtautó-import kesztyűtartó barkács használtautó-vásárlás teherautó sebességhatár heti összefoglaló Egyesült Királyság Audi felni kifordított kifordított felni münchen horvátország homokvihar homok vihar elektromos tesla látási viszonyok autonóm autózás légzsák biztonsági öv utasvédelem rádió retró hangszóró klasszikus Lada zsiguli biztonság várandósság hidrogén hólánc tuning 30-as tábla Ausztria mobiltelefon új autó Ausztrália statisztika téli gumi mikromobilitás agresszió Honda E:ny1 la motorhiba olajfüst olajfogyasztás euro-norma Vito Mercedes Vito Ferrari emelkedő beláthatatlan útszakasz nissan ariya orosz autó rakomány tankolás hóember lakópark autógyár fejlesztés infrastruktúra párásodás swift büntetőpont alkohol irányjelző betegség pszichológia UAZ közterület autó elhagyatott kreatív roncs retro Dakar dugattyú hidrogénbusz Vision Zero cserbenhagyás lakat relatív gyorshajtás elektromos kamion Csehország alkatrész művészet traffix érdekesség fizetőkapu logó vicc előzés törésteszt poén különlegesség dohányzás az autóban alto suzuki alto figyelmetlen Baja smart lakótelep hagyomány 40-es tábla túlkorlátozás gyermekülés történelem közlekedési morál facebook napelem nyár klíma napelemes autó lightyear nyári gumi teszt sainz alonso omoda madrid robogó teherbringa Babboe németország szigorítás záróvonal gázolás oktatás elkobzás szabálytalan Magyar Közút Tanuló tanulóvezető T matrica tanulóautó friss jogsi jogosítványszerzés ORFK feketedoboz szalagkorlát szár elektromos kerékpár figyelem balesetmegelőzés elektromosautó kapubejáró foci futball sportpálya kerítés közlekedésbiztonság ADAC teherbicikli biciklisáv töltés kutya fantomcég dobós cég bírság vandalizmus szerbia golf GTI hamisítás alvázszám visszaélés bűncselekmény elektromos hajó baleset fényszóró infotainment figyelemelterelés figyelmetlenség figyelmetlen sofőr követési távolság fáradtság elalvás

Legutóbbi bejegyzések

Archívum

A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ